12. fejezet

Itt a következő remélem tetszik :D írjatok sok sok komit :D 

Mi van ezek már nem tudnak nélkülünk élni? - kaptam fel a fejem. 
- Vicces vagy. - Sára hangjába szomorúság keveredett, de nem tudom, hogy azért e, mert haza kell mennünk vagy azért a véletlen miatt. Kinyitotta. Egy fekete öltönyös ember állt ott.
- Sziasztok! Paul vagyok. Megkérlek titeket, hogy gyertek le a nagy terembe. - furcsán nézhettünk rá - De most! - parancsolta. Ezt olyan viccesen mondta, hogy muszáj volt nevetnem rajta, majd megindultunk lefelé. Mi voltunk az utolsók akik leértek. A barátnőm odaszaladt a többi lány közé, de én egyedül maradtam kicsit hátrébb. 
- Köszönjük, hogy ilyen gyorsan lejöttetek. - mondta Liam, legalább is azt hiszem, hogy ő volt. A nevekkel még mindig nem vagyok tisztában, úgy is mindegy, mert nem sokára haza megyünk és pár hónap múlva semmire sem fogok emlékezni ebből. 

Bár azok a szemek megfogtak. Kék, égszín kék. Soha nem láttam még ilyen élénk és vidám tekintetet. Most még is megvetést és csalódást tükröz. Zavar és bánt is, hogy azt hiszi én és Harry? Nem érdemel meg, ha még csak nem is ismer és ilyet feltételez rólam. Jó lehet, hogy azt sem mutattam ki, hogy ő tetszene, de akkor is. Karba tett kézzel bámultam rájuk, míg elmondták, hogy köszönik, hogy itt voltunk és megvettük az albumukat.
- Imádjuk a rajongóinkat és az országaikat is. Reméljük minél több helyszínre eltudunk majd jutni egyszer. Köszönjük a figyelmet élveztük ezt a pár napot. Sziasztok. Visszamehettek pakolni. Kivéve - itt felcsillant pár lány szeme. - a magyar leányzókat. Velük sürgősen beszélnünk kell ezért két kedves barátunk az ajtónál várja őket. - megforgattam a szemem. Mért mi? és minek? Már mindenki eltűnt csak mi maradtunk. Lassan de biztosan elindultunk az előbb említett kijárat felé. Tényleg ott várt ránk Paul és még pár őrnek kinéző valaki sőt a srácok is. Remek.
- Figyeljetek lányok. Nem szeretnénk, hogy az újságírók  miatt bajotok essen így kikísérünk titeket a reptérre.
- Nem! Biztos, hogy nem mutatkozom velük.
- Nincs más lehetőség, ha elakarjátok érni a gépeteket. Egyébként meg ha nem mész fel a színpadra és nem vágod pofon Niall-t semmi gond nem lenne. Szóval egy óra múlva indulunk Londonba és onnan tovább mentek Budapestre.
- Chh - mondta a szőke. Hidegség és megbántottság hallatszott hangjában. A viselkedése egyre jobban magához láncol, ha így folytatja. Nem hagyhatom ezt neki, mert nem vágyon ilyen életre. Jó nekem a sima egyszerű, "híres manager lánya" szerep. 

Gyorsan eltelt az az órácska. Feljöttek értünk és az előcsarnokban várakoztunk a majmokra.
- Istenem. Rosszabbak vagytok mint egy menyasszony. Gyertek már. idegeskedett Paul. Komolyan jöhetnének.
- Itt vagyunk csak Niall kajás volt és enni e kellet. Te is tudod milyen ha nem eszik huzamosabb ideig. Durcás és mérges lesz. 
- Ennél is? - véletlen kicsúszott a számon. - khmm semmi.- Mindegyik sötét, fekete napszemüveget viselt. Harry Sárának adott, nekem meg Niall dobott oda egyet. Elkaptam és feltettem. 
- Köszönöm vagy valami? - fordult felém elég ellenszenvesen még is valahogy más volt. Mintha ezt csak magára akarná erőltetni vagy elakar hitetni mindenkivel valamit talán még magával is. Mindegy nem ez a lényeg hanem az, hogy velem így biztos nem beszél.
- Jééé már szólsz hozzám?! Most ájuljak el? hahaha amúgy kösz. - mondtam és közelebb léptem hozzá. Alig választott el minket 10 centi. Szuszogását bőrömön éreztem. A levegő megfagyott körülöttünk szinte tapintani lehetett a feszültséget. Kezem libabőrös lett és mintha a szívem is gyorsabban verne még is az eszem azt súgja, hogy fussak, ne engedjek a bolond szívemnek és én mint hiszékeny ember az eszemre hallgattam.
- Jól van fejezzétek be a veszekedést. Nem kell még nagyobb felhajtás körétek. Így is van elég.- szidott le minket a testőr.
- Jó - mondta.
- Rendben. - majd én is azzal hátat fordítottunk egymásnak.
- Nagyon jó. Indulhatunk? - kérdezte végül a többieket.
-Igen - hangzott kórusban. 
- Let's go. - mondta még Zayn. Kiléptünk. Az újságírók és fotósok letámadtak minket. Mintha egész nap csak erre vártak volna. Körbe vették kis csapatunkat. Mozdulni sem tudtunk. Örültem, hogy adták ezeket a szemüvegeket, mert már megvakultam volna a sok vakutól. Mindenféle kérdéssel halmoztak el minket. Főként rólam és róla. Még gondolni is rossz rá. A biztonságiak próbálták eltávolítani a közelünkből őket, de valahogy nem jött össze nagyon elszántak voltak a fényképezőgépeikkel. Elegem lett. Hátra sem fordultam csak megragadtam a legközelebb álló ember kezét. Próbáltam magammal rántani, de ő erősebbnek bizonyult. Szerencsétlenségemre pont Niall kezét fogtam meg. Időm sem volt cselekedni. Két keze közé fogta arcomat és megcsókolt. Lágyan, kicsit durván, de még is határozottan. 

A vakuk vadul kattogni kezdtek körülöttünk.
- Már nem bírom tovább - suttogta nekem. Nem mondom, hogy nem élveztem, de akkor is így még jobban belekevert engem az életébe. Amit magam sem tudok, hogy akarok e. Felháborodtam és pofon vágtam. Újra megragadtam a kezét és mérgesen berántottam az autóba, majd magunkra zártam az ajtót.
- Megőrültél? Te biztosan nem vagy normális. - egészen kikeltem magamból. - Fogd fel nem akarok tőled semmit. Maximum annyit, hogy arra kérjelek menj el és ne okozz több bajt az életemben. 
- Csak azt ne mond, hogy nem élvezted, mert én nem úgy vettem észre. - kiabált ő is. 
- Tudod mit, de élveztem, nagyon is. De akkor sem kell nekem ilyen élet. - közben az autó elindult. - Hé és a többiek? 
- Majd jönnek a másik autóval. Különben is nekünk beszélnünk kell. 
- És ha én nem akarok szóba állni veled?
- Akkor most mit csinálsz? - húzta fel a szemöldökét. 
- Látod. Ez semmiképpen sem működne folyton csak marjuk egymást. A legjobb lesz ha hagyjuk ezt az egészet szóval viszlát. Buenosznácsosz.
- Nócsász. Helyesen.
- Chh persze. Javíts ki még itt is. Inkább tényleg ne is szólj hozzám. Úgy is elfelejtesz minket akkor meg nem mindegy. - innentől akármit akart mondani nem hallgattam meg. Mire odaértünk a reptérre ő is megsértődött és én is rá. Tovább egy szót sem szóltunk. Felszálltunk a repülőre. Valami külön helyiséget kaptunk. Mindenki zenét hallgatott. Harry és Sára meg egymással voltak elfoglalva. Úgy látszik ők legalább kibékültek. A repülő hamarabb odaért mint gondoltam. Leszálltunk. Újra abban a kis külön helységben várakoztunk csak most ők is velünk voltak. Dúdolni kezdtem azt a dalt..azt a Last first kiss-eset.. "Baby tell,
Me what to change, I'm afraid, You'll run away.." itt elakadtam, mire meghallottam, hogy valaki folytatja..

- If I tell you, What I've wanted to tell you, Yeah... - felnéztem és persze, hogy ő volt az. Kigondolta volna. Kíváncsivá tett, hogy vajon honnan ismeri ezt a dalt. Viszont ő is kíváncsian tekingetett felém. Mikor kérdezni akartam, hogy honnan ismeri Paul mondta, hogy a gépünk 5 perc múlva indul. Rohanni kezdtem nehogy lekéssük. Szörnyen éreztem magam, hogy talán soha többé nem láthatom, de én döntöttem így hát bele kell törődnöm. Kicsit szomorkás hangulatban szálltam fel az újabb gépre. Már indultunk mikor megláttam őket messze az ablakban. Mindenki integetett kivéve őt. Kezét az ablakra rakta valami megmozdult bennem és én is így cselekedtem, mire elmosolyodott, aztán gyorsan elhúztam onnan és elrepültünk talán örökre...