2. fejezet

Alig ismerem két perce, de sejtem, hogy ez nem jelent jót. Legalábbis számomra nem... 

- Ráérsz délután? 
- Sajnos nem! Büntetésen leszek. - húztam a számat, furcsán nézett rám, de én csak legyintettem, hogy semmiség. 
- Ha elintézem, hogy ne keljen menned büntetésre megteszel valamit amit kérek?
- Őőő ez furcsa, de azt hiszem igent kell mondanom. Senkinek sincs kedve ott lenni, főleg annyi izom agy és marha között. Jut eszembe ha már itt tartunk Horváth Mira vagyok és kegyed becses neve? - színpadiasan letérdeltem elé, amin rögtön felkuncogott.
- Szavad ne feledd! Ja igen persze én Magyar Sára vagyok..de várjunk csak te az a Horváth Mira vagy? - kerekedett el a szeme. Sóhajtottam.
- Igen, a híres manager és fotós egyetlen gyermeke - mutattam magamra, mintha olyan nagy csoda lennék. 
- Hűűűhhaaa!
- Azért nem fenékig tejfel az életem, folyton egyedül vagyok, mert az egyik itt fotózik a másik meg ott foglalkozik egy bandával vagy énekessel vagy akárkivel. Na de ha még áll a délután talán cselekedned kéne csajszi, mert a végén még nem kell teljesítenem semmit. - kacsintottam és otthagytam. Már félig haza fele tartottam, amikor eszembe jutott, hogy valami jegyet emlegettek Nóráék. Vajon mi lehet az? Míg ezen gondolkoztam észre sem vettem, hogy már fél házzal tovább mentem. Hangosan felnevettem, majd befutottam és ledobtam a cuccom. Gyorsan ettem pár falatot és rohantam is vissza a suliba. Hiszen büntetésben vagyok és képtelenség, hogy Sára elintézte, hogy ne kelljen részt vennem rajt. Pontosan ezért egyeztem bele, hogy teljesítek neki valamit. Belöktem a suli ajtót, amikor beleütköztem valakibe. 
- Ne haragudj! - segített fel a földről a srác.
- ÁÁÁ ugyan az én hibám volt inkább te ne haragudj! - ekkor néztem fel kivel is beszélek. - ó csak te vagy! - förmedtem rá Mátéra, a foci csapat kapitányára. Izomagy. Azzal kiléptem előle és mentem a folyosón tovább. Nem sokára Sára jött velem szembe mosolyogva. 
- Mehetünk? - kérdezte.
- De hát hogyan? - tátott szájjal bámultam rá. 
- Tudod megígértem a tanárnőnek, hogy ha elenged korrepetállak matekból. - vigyorgott a képembe. 
- Te aztán tudsz élni. Szóval hova is megyünk?
- Mutatnom kell valamit. 
- És ennek köze van ahhoz amit megígértem? - néztem rá furán.
- Igen. - csillantak fel ismét a szemei. 
- Rendben. Tudod kezdesz megijeszteni, de komolyan - nevettem fel. Belé karoltam és elindultunk hozzájuk. - Na jó a szobád a legbizarrabb dolog amit valaha láttam. Ennyi nyálgépet még életemben nem láttam egy falon. - mutattam körbe, majd megálltam egy poszter előtt amin egy szőke kék szemű van. Volt valami fura benne, de nem tudom mi..néztem egy kicsit mikor Sára oda lépett mellém. 
- Ő Niall Horan. 
- És? 
- Csak.. csak azt hittem, kíváncsi vagy a nevére. - dadogta. 
- Sajnálom, de tényleg. Na mutasd amit mutatni akartál aztán essünk túl a kéréseden. 
- Valószínűleg nem tudod, hogy a One Direction egy versenyt hirdetett 37 országban, sőt minden országnak más feladata van így a végén egy szerencsés megnyerhet egy jegyet, amivel elutazhat New Yorkba a srácok koncertjére..
- Még mindig nem értem ez mért fontos. 
- Várj.. még nincs vége..Magyarország is rajta van a listán.. - ekkor eszembe jutott mit mondott Nóra. 
- Úristen te nyerted meg azt a jegyet?
- Igen.. valamint magammal vihetem egyik szülőmet és egy barátot. 
- NEEEEEEMMMMM... NEMMM KÉRHETED.
- De hát megígérted.. nem lesz olyan szörnyű kérlek csak egy koncert. - hatalmas kék szemeivel nézett rám. 
- Ahjjjj, de jössz nekem eggyel. Nem vagyok olyan aki nem tartja meg az ígéretét. - hajtottam le a fejem, majd újra a posztert kezdtem nézni..még mindig nem jöttem rá mi az a furcsaság ami nem hagy nyugodni.- mikor indulunk? - kérdeztem végül. 
- 1 hét múlva..
- Ohh remek! Életem legszebb napja lesz..- ujjongtam mintha lenne kedvem hozzá pedig nincs. - Na mindegy mennem kell..gitár órám lesz...majd beszélünk..- azzal leléptem.