39. fejezet

Sziasztok újra! Nagyon sajnálom, hogy ennyit késtem, de sajnos "kisebb gondok" adódtak a családban, így sajnálatosan sokkal ritkábban lesznek részek! Még ennél is. Ne haragudjatok, de nagyon zsúfoltak a napjaim és itt az érettségim angolból és magyar kis érettségi, de ígérem, hogy minél előbb hozok részeket. Megértéseteket köszönöm és remélem, hogy a blogom olvasóinak a száma sem fog emiatt csökkenni. Jó olvasást és komizzatok nem lett egy nagyon jó rész, de mostanában nem vagyok a toppon. :) Jó olvasást! ♥

ui.: Gyertek és kérjetek kritikát, könyv/film ajánlást a másik blogunkon amit egyik barátnőmmel indítottunk! 

A boldogság hullámai futottak végig az egész testemen, a lábujjamtól a fejem búbjáig. Bámultam őket és jól esett. Semmi pénzért nem akartam megszakítani ezt a szemkontaktust, de kicsit kezdtem hülyén érezni maga így átváltottam a föld  tanulmányozására.

- Elég későre jár, szerintem Luxi is álmos. 

- Nyem vajok ájmos. - ásított nagyot, majd felém nyújtózkodott. 

- Nem? - kérdeztük nevetve egyszerre. Átvettem a csöppséget, Niall pedig az addig kezemben tartott táskám után nyúlt. Könnyedén átvette, mintha pille könnyű lenne. 

- Mik a teendők? - kérdeztem megfordulva, de felsőteste túl közel került hozzám, ahhoz, hogy normálisan gondolkodni tudjak. Nem bírtam ellenállni szemeinek. Kékjük ragyogott akár egy csillag, ami előbújik a legborúsabb éjszakán, hogy tündökölhessen. 

- Fürdés, kakaó aztán ágyba rakni ezt a kis hercegnőt. - szándékosan hangsúlyozta ki az utolsó szót.

- Ne kezd már te is. 

- Mit?

- Nagyon jól tudod. - az ágyhoz sétáltam, hogy előkészítsem a kislányt a fürdéshez. Háttal álltam neki, de minden mozdulatomon éreztem átható tekintetét.

- Jól van na. Én csak.. - szünetet tartott, addig összeszedtem a cuccokat, majd felkaptam Luxot is. Sokszor segítettem már Lou-nak, mert imádom a lányát így tudom, hogy hogy szokott ez zajlani esténként. Nem véletlen kért meg engem. Nem vagyok finnyás egy koszos pelenkától nem úgy mint Harry. Egyszer ő vigyázott rá és nem volt hajlandó a pelenka cserére ezért fel kellett hívnia az anyukáját, hogy segítsen neki. Lux persze végig nevette az egészet. A fürdő felé indultam. - SZERETLEK - megálltam.

- Ény isz szejetlek - ajándékozott meg ölelésével a kis szőkeség. Azt hittem végre letudtam zárni a dolgot magamban, de ezzel az egyetlen egy kijelentésével az egész elmémet megint a káosz vette hatalmába. Újra és újra egy szó visszahangzott a fejemben, mintha a lejátszó beakadt volna és nem akarna tovább menni. "SZERETLEK, SZERETLEK, SZERETLEK" - mondj már valamit. - bökte ki végül. Sóhajtva folytattam az utamat a fürdőig, ahol magunkra zártam az ajtót, kint hagyva a kétségbeesett srácot. Hallottam, hogy az ajtóhoz sétál. - Mira? Kérlek! 

- Várj meg. - mondtam elcsukló hangon. Letettem a kádba az addig engem ölelő kislányt és sírva végig csúsztam az ajtón. Ugyan ilyen hangot szűrődtek át a másik oldalról is ebből gondoltam, hogy ő is leült és vár. Vár valamire ami egyszer igaz volt vagy legalább is egyszer igaznak hittük, aztán jöttem én és tönkre tettem mindent. Nem akarom hibáztatni magam még is minden áldott nap arra gondolok, hogy ha akkor ott nem kapom fel a vizet még mindig az ölelő karjaiban lehetnék és nem kéne küzdenem érte egy olyan lánnyal akinek maximum a hitelkártyája igazi. Lassan feltápászkodtam és a kezemmel letöröltem a könnyeket, hogy jobban lássam a kádban pancsoló Luxot. 

- Zebja. - nevetett fel mikor meglátta az arcomat. Hát mondhatjuk, hogy nem a legjobban nézek ki szempilla spirál csíkokkal az arcomon. Én is felnevettem a tükörképemen, jó alaposan letisztítottam, hogy nyoma se maradjon. 

- Niall? - kérdeztem, hátha még sem várt meg, de hallottam ahogy feláll. 

- Igen? 

- Elkészítenéd a kakaót? - halk sóhajt engedett ki mielőtt válaszolt volna. 

- Persze. - óvatosan a hatalmas rózsaszín törölközőbe csavartam Luxot és magamhoz öleltem, hogy ne fázzon. Úgy nézett ki mint egy kis majom aki az anyukája hasán csüng. Kilépve a melegségből enyhe hideg csapta meg az arcom, ami arra késztetett, hogy még közelebb öleljem a karomban tartott "csomagot". Hajam a pára hatására lágy hullámokba rendeződött. 

Nem szóltunk egymáshoz még sem tűnt kínosnak. Betettem az ágyba Luxot és a kezébe nyomtam a kakaóval teli cumisüveget. Boldogan a szájához emelve kezdte inni. Leültem a kiságy mellé a srác pedig mit sem törődve velem fogta magát és leült közvetlen mögém. Mellkasa szorosan simult a hátamhoz, éreztem minden egyes lélegzet vételét, a szuszogását a nyakamon. Hátra dőltem, mintha csak egy kényelmes fotelba szeretnék elhelyezkedni. Karjait a vállamra helyezte és összekulcsolta elől.
- Most már később van? - lehelte a fülembe, majd ajkai tovább siklottak a nyakamra. Fejem akaratlanul félre billent nagyobb teret adva neki. Huncutul felnevetett, de nem hagyta abba hódító hadjàratàt. Kellemesen bizsergett minden porcikám, azonban a lelkiismeretem nem hagyta szárnyalni a boldogságunkat. Hirtelen felé fordultam két kezembe fogva arcát. Olyan kétségbeesett fejet vághattam, hogy felnevetett. - Mi a baj?
- Mért mondtad nekem azt amit mondtál?
- Mert.. nem tudom.. nem azt akartam csak úgy kicsúszott, amit már hetek óta próbálok elrejteni.
- Niall nem lehetünk együtt! - csattantam fel, de lejjebb vettem a hangerőt, mert leesett, hogy alig egy méterre édesen alszik egy kislány. Szemei értelmetlenséget és fájdalmat tükröztek.-Mért?

- Gyere. -invitáltam ki a jármű elé, hogy hangosabban is beszélhessünk. - Egész eddig a válaszokat kerested, annak ellenére, hogy megmondtam talán fájni fog az igazság..
- Már nem érdekel - megragadtam a pólóját és sírva nyökögtem ki mondandóm végét.
- Az istenért miattam van minden. Ha akkor nem kapom fel a vizet akkor nem jössz utánam alig egy szál pólóba akkor nem fagysz halálra. - homlokomat mellkasára fektettem. Óvatosan lefejtette az ujjaimat magáról, amik addig görcsösen markolták a ruháját.
- Tehát igaz és mint látod nem fagytam halálra.
- Tudtad? - kaptam fel a szemem.
- Nem egészen. Carlie mesélte miután a kórházba találkoztunk, hogy az egészről te tehetsz és csak rosszat akarsz nekem. A kezdeti haragomba ez is besegített, de aztán rájöttem, hogy vagy nagyon jó színész lehetsz vagy az égvilágon nem akarsz tőlem semmi rosszat. - Kezeink összekulcsolva pihentek egymáson.
- Tönkre tettem az életed. - próbáltam érvelni. Féltem újra belemenni valami hasonlóba mint korábban volt, mert egy újabb rossz döntés és talán meg is ölöm. Megráztam erre a buta gondolatra a fejem, kirángattam a kezem az övéből és a derekára fontam, arcom pedig visszahelyeztem oda ahol eddig volt.
- Ha tönkre is tetted nem érdekel, most csak az fontos, hogy jelenleg bearanyozod, olyan érzéseket váltasz ki belőlem amiket Carlie még soha és ez először megijesztett, de aztán rájöttem, hogy ismerem ezeket az érzéseket, csak kiestek. - ő is szorosan körbe font kezeivel. Védelmezően még is gyengéden.
- Mi a fene folyik itt? - csattant fel egy éles, sértettséget tükröző női hang.
- Carlz..
- Na ide figyelj te kis..
- CARLIE.. - kiabált rá a srác. - csak barátok vagyunk.
- Ja persze. - most először láttam így megtörni ezt a lányt. Mindig is azt hittem, hogy egy kemény, érzéketlen, üres fejű szőke liba, aki csak kihasználja a fiúkat, de nem. Szorult belé némi érzelem is. Nem sok, de gondolom a női büszkeség miatt dörgölte az orrom alá boldogságát.
- Őhh igen én különben is Josh-sal randizom. - jegyeztem meg halkan.
- Nem kérdezett senki. - förmedt rám. Na jó vissza vonom az előző kijelentésem. Semmi kétség, hogy egy házi sárkánnyal jár. Elmosolyodtam ahogy elképzeltem, hogy tüzet okádva szorongatja egyik pasiját a másik után és féltékenyen óvja őket más lányoktól. Valamiért mindig késztetést érzek, hogy elrontsam a kedvét. - mit vigyorogsz? Élvezd ki a barátságát amíg csak lehet, mert úgy is teszel valamit és megint elveszted. - fordított a kockán és most inkább én éreztem furcsán magam. Hál istennek elfutott a másik irányba és nem kellett tovább veszekednem vele.
- Sajnálom. - kezdtem volna a bocsánatkérést, de a szőke srác ujjait rátapasztva számra hallgattatott el.
- Shh nem a te hibád csak féltékeny. Utána megyek. - elhúzta a számtól a kezét és gyors puszit nyomott az arcomra, amitől halvány pír kúszott oda. - ezt sosem fogom megszokni.
- Mit?
- Hogy mit váltunk ki egymásból. Holnap találkozunk. - intett és elindult arra amerre a barátnője is. Eszembe jutott, hogy egész nap szinte előle menekültem.
- Héé várj mért kerestél? - de már nem hallotta. Vissza ballagtam a lakókocsiba, ahol fáradtan dőltem le az ágyra és fejemre szorítottam egy párnát. Szeret, nem érdekli, hogy tönkre tettem. Annyira mosolyogtam, hogy már szinte azt hittem lyukat üt a párnán.
- Mijaaaa kéjem a kakajóm. Mijaaa - egy kissé álmos és halk kislány hangra ébredtem reggel. Észre sem vettem mikor vesztem el az álmok világában. A hangulatomat is ez az eufória uralta egész nap. Dúdolgattam, mosolyogtam, amikor Lux-szal játszottunk és sütit sütöttünk.

Viszont egyre idegesebb lettem az este közeledtével, mivel Lou még sehol sem volt és a koncert 2 órán belül kezdődik. Lassan elindultam a kislánnyal az oldalamon a backstage-be. Már mindenki ott volt beleértve a tegnap szerzett barátnőmet is. A lány lelkesen figyelte Josh körül összegyűlt tömeget vagy is inkább a csoportban álldogáló Andy-t stírölte lelkesen. Felnevettem és elsétáltam a srácok öltözője felé, ahol általában Lou és Lux tölti a koncerteket. Meglepetésemre a srácok és a stylelist-juk már bent sürögtek forogtak.
- Anyaaaa. - lelkesedett Lux.
- Hiányoztál. - ölelte szorosan magához kislányát. - köszönöm.
- Igazán nincs mit. Volt segítségem. - itt oldalra pillantottam, hogy lássam Niall arckifejezését. Hatalmas mosoly terült el rajt, bár szeme nem tükrözött a boldogságnál többet. Mindenki visszatért az eredeti foglalkozásához, én pedig megakartam keresni Hannah-t, de amikor az ajtó felé indultam megütötte a fülemet egy kérdés.
- Niall sehol sem találom a dzsekidet. Nem tudod merre van? - kérdezősködött Lou. Nem tudhatják meg, hogy nálam van.
- Hát a... - kezdte volna a szőke bandatag, de közbe vágtam.
- Képzeld Lou ma Lux-szal sütöttünk sütit és csak neked csináltam róla képet. - invitáltam a folyosóra a lányt. Mikor kiértünk berántottam az ajtót, hogy a srácok meg ne hallják. - Nálam van.
- Mi? - értetlenkedett.
- A dzseki. - kezdtem a hajam végével babrálni és közben szégyenlősen a talajt kezdtem bámulni. Felnevetett, nem értem ezen mi olyan mulatságos.
- Gondolhattam volna. - megforgattam a szemem.
- Most mért nem adhatja oda a az egyik ruhadarabját egy lánynak aki hazakíséri, mert volt olyan szerencsétlen, hogy összetöri magát aztán meg együtt töltik az éjszakát? - a szám elé kaptam a kezem, de már késő volt. Túlságosan is...

38. fejezet

Ezer bocsánat, hogy ennyit késtem, de mostanában összejött minden és nagyon sokat kell tanulnom, mert érettségizem angolból és emellett nem szeretném még jobban lerontani az évvégémet plusz ház felújításba kezd az anyukám így be kell segítenem, de van jó hír is az egyik barátnőmmel aki szintén blogot ír indítottunk egy közöset amiben kritikákat kérhettek a saját blogotokról vagy könyvajánlásokat olvashattok esetleg segítséget is kérhettek ha tudunk természetesen segítünk :D de nem is szaporítom tovább a szót! jó olvasást és minél több komi szeretnék minimum 6-ot ha lehet és lájkok is jól jönnének na mentem :D Jó szórakozást Remélem tetszik :D 

El akartam menni, de hirtelen megragadta a kezem és visszarántott maga mellé.

- Most meg hova mész? Nem úgy volt, hogy zongorázunk? - mosolyodott el nem túl meggyőzően. Szeméből áradt a szomorúság, de a kedvemért próbálta elrejteni.

- Lou mi a baj? - kérdeztem aggódva, miközben visszafordult a hatalmas fekete hangszerhez és újra játszani kezdett mintha nem is kérdeztem volna semmit. - Louis? - érintettem meg gyengéden a vállát mire a könyökével rátámaszkodott a billentyűkre és arcát a tenyerébe temette. Sóhajtott.

- Eleanor. - mondta ki végül fárad hangon. Megijedtem, hogy vajon mi történhetett. Rögtön a legrosszabbra gondoltam. Felém fordult és aggódó arckifejezésemen elmosolyodott. - Nyugi semmi baja csak.. - újra megakadt és csak maga elé meredt. 

- Tudod, hogy így nem fogok megnyugodni ugye?

- Hogy? Mi? - zavarodott össze mintha egy teljesen másik világból szakítottam volna ki. 

- Eleanor? Mi van Eleanorral? - kérdeztem már teljesen aggódva. 

- El megy. 

- Hogy mi? - tátottam ki a számat. - De hát csak úgy itt hagy? - nem értettem. 

- Négy hétre Amerikába repül, mert fotózást kapott. - nézett rám ijedt szemekkel, mintha ez lenne a világ legszörnyűbb dolga. Elnevettem magam.

- Csak ennyi a problémád? Tudod, hogy pár hét múlva újra látod és akkor megint csak a tiéd lesz? - nevetem tovább. 

- Jól van, de addig kit ölelgetek majd?

- Ugyan már Tommo nagy fiú vagy kibírod. Ha meg nem ott lesz Niall, Harry, Zayn és Liam is ha meg szerencséd van még engem is megölelhetsz. - ütöttem barátságosan vállba, mire elmosolyodott. 

- Köszönöm. - ölelt meg. - Figyelj nem kéne inkább megkeresned Niall-t? - kérdezte miután elengedett. 

- Nem fogok többé utána futni. Az a múlt. - hajtottam le a fejem. Az rendbe van, hogy a tegnap este az megtörtént, de annál több már úgy sem lehet. - Barátok lettünk. 

- Mióta? 

- Mióta apám pilóta? - mondtam cinikusan.

- Apukád nem is.. héééé. - nevette el magát. - Gyere inkább mutatok neked valamit. - azzal óvatos ráhelyezte ujjait a billentyűkre és lassan egy dalt kezdett játszani. Először fel sem ismertem, mert magával ragadott a dallam, aztán szép lassan magamhoz tértem és eszembe jutott a cím. 

- Für elise. - mosolyodtam el, miközben a kis kori emlékeimet idéztem fel. A nagyinál voltunk egy családi vacsorán mikor öt éves lehettem. Az unokatestvéreim mind játszottak egymással én meg egy ékszeres ládikát bámultam a nagymamám szobájában. Csak néztem és néztem, fogalmam sem volt mért olyan érdekes, de tudtam, hogy valami csodálatos van benne. Kicsi voltam és nem értem el. Mindent megpróbáltam, hogy megkaparintsam, de nem tudtam, a szívem szakadt meg. Nem akartam feladni, minden áron kellett az a doboz, így a fésülködő asztal székét odacibáltam és felmásztam rá. Végre csak a doboz és én voltunk. Éppen megakartam érinteni, már kicsi ujjaim majdnem hozzáértek, amikor nagymama benyitott és elmosolyodva nézett rám. "Hát itt vagy kincsem?" mondta és a derekamnál fogva áttett az ágyra, majd a dobozt odahozva leült mellém. Megsimította a tetejét és kinyitotta. A halk zene lassan elindult és egy balerina kezdett körbe körbe forogni, olyan kecsesen és lágyan, hogy szinte már repült a zene ütemére. Elmosolyodtam, hogy végre megtudtam mi van a dobozban. 

Louis vállára hajtottam a fejem és úgy hallgattam tovább a dalt. Minden egyes porcikámmal éreztem a ritmusát és dúdoltam magamban. Ez is az egyik kedvenceim közé tartozott mint a Yesterday. 

- Látom tetszett. - csalt fel egy elégedett mosolyt az arcára. Bólintottam. 

- Nem is tudod mennyire. 

- Na gyere akkor mutatok pár alapot. - megfogta a kezem és ráhelyezte a zongorára.  

Egész jól belejöttem már az alapok nagy részét sikerült megjegyeznem. Valamiért ha hangszerről volt szó nekem könnyen ment a tanulás így volt ez a gitárral is, sajnos a rendes tananyaggal a suliba nem ez volt a helyzet, de szerencsére ezzel már nem kell foglalkoznom. 

- Louis gyere már elkésünk az interjúról. - rontott be Zayn, majd megtorpant mikor meglátott engem is. - Szia hercegnő. Nem tudtam, hogy te is itt vagy. 

- Mit kell tennem, hogy elfelejtsétek ezt a nevet? - forgattam meg a szemeim. 

- Sok mindent - mondta Louis. Aztán a másik sráchoz fordult. - Mért mennyi az idő? 

- Fél 7. 

- Mennyi? - kérdeztük egyszerre zongorista barátommal. 

- Jól hallottátok úgyhogy igyekezz. A kocsi a hátsó ajtónál vár minket. 

- Rendben. - azzal elrohantak. Én meg magamra maradtam. Nem is igaz.

- Hannah! - kiáltottam fel. Egész napra egyedül hagytam. Te jó ég. Rohanni kezdtem az aréna felé, de nem figyeltem és bele ütköztem Joshba, aki így elvesztve egyensúlyát elesett és magával rántott.

- Micsoda gyönyörű véletlen. - nézett fel rám csodálatos barna szemeivel, mire halványan elpirultam és leszálltam róla. 

- Ne túlozzunk. - nevettem fel miközben felálltunk a földről. - Hannah? - kérdeztem aztán sietősen.

- A szőke csaj akit ránk aggattál délelőtt? - hátrahajtott fejjel nevetett. 

- bocsi. - kuncogtam. 

- Azt hiszem Andy-vel elmentek randizni. Tehát csak te meg én vagyunk. - jött közelebb. - Eljössz velem vacsorázni? - kérdezte bizakodó tekintettel. 

- Hát ha már úgy is lemondtam a múltkorit. Legyen. Fél óra múlva a buszoknál? 

- Rendben. - eltűrt egy kósza tincset az arcomból és megpuszilta a helyét. 

Nem tudom mit kéne felvennem erre a vacsorára. Talán valami laza cuccot? vagy elegánsat? Még csak azt sem tudom mit érzek Josh iránt. Ha egyáltalán érzek valamit iránta. A puszinál nem is tudom talán valaminek történni kellett volna, egy hidegrázásnak, vagy pillangóknak, mint azelőtt, de nem, semmit! A telefonomra pillantottam és felsóhajtottam. Remek maradt tíz percem. Akkor hát bízzuk a sorsra. Lehunytam a szemem, a kezemet pedig a szekrényem felé nyújtottam. Ide oda húztam míg végül meg akadt egy ruhadarabon. Óvatosan kihúztam a kupacból a másik kezemmel segítve nehogy leboruljon a többi, aztán kinyitottam a szemem. A ruha amit sikerült kiválasztanom rengeteg emlékkel bírt, ezért inkább félre dobtam és gyorsan felvettem egy másikat időhiány miatt. Ekkor valaki kopogott a buszunk ajtaján. Gyorsan elrendeztem a hajam, hogy azért elhiggye a srác, hogy ez elmúlt fél órába a készülődéssel foglalkoztam és nem azzal, hogy üljek a földön és semmit csináljak. Felkaptam a farmer kabátom és kiléptem a szabad levegőre. A lágy áprilisi szél belekapott a hajamba. A srác arcán hatalmas csodálattal teli boldogságot lehetett leolvasni. 

- woww Gyönyörű vagy! - mondta. Kissé szégyenlősen válaszoltam. 

- Köszönöm. Akkor hova megyünk? 

- Ismerek itt egy hangulatos kis éttermet, utána meg elmehetnénk sétálni valamerre ha van kedved. 

- Persze az jó lenne. - mondtam kissé színlelve a lelkesedést. Valahogy képtelen voltam úgy belevetni magam egy kapcsolatba, hogy közben egy másik embert szeretek és attól is féltem, hogy újra elkövetem a bűnömet és csak ártok a srácnak. Tényleg kis étterem volt, de annál jobban tetszett. Nem szeretem a nagy flancos helyeket. Azok nem nekem valók. Sorba akartam állni, hogy asztalt kapjunk, de Josh megfogta a kezem és előre vezetett, majd bediktált egy nevet és a pincér odavezetett az asztalunkhoz ahol helyet foglaltunk. 

- Előre tudtad, hogy igent fogok mondani? - nevettem.

- Ááá csak reménykedtem benne. - pirult el kissé. 

- Hát akkor valóra váltottam a reményeidet. - csaptam össze a tenyereimet aztán az étlapot kezdtem tanulmányozni. Miután választottunk a pincér elviharzott a rendeléssel közénk meg beállt egy kicsit kínosabb csend. Fura, hogy Niall-lal soha nem volt ilyen. Mindig élveztük egymás társaságát. Csak voltunk és megnyugtatónak éreztük ha a másik ott van mellettünk. Nem szabadna rajta gondolkoznom mikor épp az a cél, hogy elfelejtsem az iránta érzett szerelmet, de igaza van a szőkének mintha a testünk tudná, hogy ez lehetetlen. Minden porcikám érezte őt és vágyott arra, hogy a közelében legyen. 

- Őőő amúgy hova tűntél tegnap este? - törte meg végül a szemben ülő srác a csendet. 

- Eléggé elfáradtam és hamar lefeküdtem? - kérdeztem inkább mint mondtam, de nem oszthattam meg vele, hogy az elmúlt néhány hónap legcsodálatosabb éjszakáját töltöttem Niall-lal. Még mindig nem vagyok képes felfogni, hogy a történetek után hogy vagyok képes még mindig ugyanúgy szeretni azt a szerencsétlent mint előtte. Pedig volt itt minden a pofontól az együtt alváson át a csókig. Lassan a rendelt ételek is megérkeztek. Már alig vártam, hogy ehessek, azonban nem az éhség hajtott csak az hogy fogalmam sincs miről beszélgessek vele. Pedig általában nem okoz gondot, hogy beszéljek egy olyan valakivel aki tetszik vagy ez esetben majdnem tetszik. Inkább így nevezem ezt az érzést. Aztán erőt vettem magamon és beszédre nyitottam a számat és megkérdeztem az első kérdést ami eszembe jutott.
- Mióta dobolsz? - ajkai mosolyra húzódtak, mintha felidézett volna egy rég elfeledett emléket.
- Nem is emlékszem. Olyan gyorsan történt. Talán 6-7 éves lehettem mikor a szüleimtől kaptam egy dobfelszerelést, mondván hogy értelmes dologgal üssem el az időt és nehogy rászokjak a drogra. - tátott szájjal bámultam rá, mikor észre vette hangos kacagásba kezdett. - nyugi vicceltem. Tíz éves koromban a szüleim elé álltam és halál komoly fejjel közöltem, hogy híres dobos leszek. Persze kinevettek, de most már nagyon is büszkék rám. - szemei szeretetet tükröztek, amikor a családjára gondol. Vajon az én szüleim mért nem voltak ilyenek? Nekik csak a munka volt a fontos én nem, legalábbis úgy éreztem, hogy egyáltalán nem számítok, mint egy kisállat amitől úgy lehet a legkönnyebben megszabadulni ha gondozóra bízzuk. Talán most apámmal jobb a viszonyom, de anya ki tudja hol jár. Nem láttam már más fél hónapja és hívni is csak nagyon ritkán szokott. Hirtelen megcsörrent a telefonom. Összerezzentem a hangra, mert megijesztett a gondolkozásom közben. Előkerestem mialatt bocsánatkérő pillantást vetettem Josh-ra, aki egy bólintással elintézte, hogy semmi baj. Gyorsan felkaptam, amikor megtaláltam és célirányosan a mosdók felé vettem az irányt. Mikor végre odaértem a telefon még mindig játszotta a csengőhangomat. Lou keresett.
- Szia végre! - lihegte.
- Szia mi ilyen fontos?

- Tudnál vigyázni Lux-ra?
- Persze. - mindig boldogsággal tölt el amikor arra az édes kislányra kell vigyázni vagy csak játszani vele. A világ legszerencsésebb gyereke és még csak fogalma sincs róla, hiszen ki mondhatja el még magáról, hogy maga Harold Edward Styles a keresztapja?? - mikorra menjek?
- Kb negyed óra? - kérdezte óvatosan.
- Mikorra?
- Sajnálom, de az édesanyám kórházba került és nem akarom magammal cipelni Lux-ot is megterhelné a repülő út és tudnám, hogy veled jó kezekben lenne és nem aggódnék érte annyira. - felsóhajtottam.
- Rendben. Ott vagyok negyed óra múlva. - kicsit azért megkönnyebbültem, hogy vége a randinak nevezett akárminek. Sietősen távoztunk az étteremből miután letettem a telefont és vázoltam Josh-nak a helyzetet aki megértő volt. Kapkodva rontottam be a buszba és dobáltam be néhány szükséges cuccot egy táskába és már rohantam is Lou-ék buszához. Sajnálatosan már épp indulni készült.
- Lux hol van? - lihegtem.
- A srácokkal. - mondta és indult volna, de még vissza fordult. - Mindent elmondtam Niall-nak, hogy miket kell csinálni a kis primadonnámmal. - na ne szórakozz hogy pont vele kellett megosztanod. - Köszönöm! Holnap már jövök is, de most megyek, mert lekésem a gépem. Szia. - azzal tovább ment. Mikor eltűnt a homlokomat a busznak támasztottam és vártam a csodára, a karom teljesen elfáradt, mert a nehéz táska húzta, de nem engedtem el. Egyszer csak egy halk kislány hang ütötte meg a fülemet.
- Mijaa, Mijaaa. - oldalra fordítottam a fejem és megláttam a szőkeséget aki a kezében tartja a kislányt és büszkén mosolyog mintha a sajátja lenne...

37. fejezet

Sziasztok! itt a következő nem túl hosszú nem túl izgalmas olyan semilyemen de remélem tetszik és sok sok komit kapok hozzá lájkokkal és feliratkozókkal! :D a következő min 6 komi után jön :D love ya!♥

Jézusom, Josh! Ekkor villant be egy halvány emlék a tegnap estéről, amikor is megígértem neki, hogy elmegyünk valahova ketten. Aranyos és kedves fiúnak ismertem meg és ő küldte a virágokat. Nem is értem mért nem jutott eszembe elsőre, hogy ő küldhette pedig egyértelmű, hogy J. mint Josh. Bár a mai este után nem tudom, hogy mit tegyek, hiszen olyan csodás volt. Még most is élénken az agyamban égnek az emlékek, érzem a csókok vágyakozó ízét, a teste minden porcikáját mikor magához szorított. Felsóhajtottam  és kiléptem a fürdőből. A sötétített ablakokon keresztül is jól láttam, hogy az égre lassan felkúsznak az első sötét eső felhők, hogy lágy záporral tisztítsák meg a levegőt és mintha ez valami másnak is a kezdete lett volna. Talán az újra kezdésé. Nem, nem a Niall és Mira dologé, bármennyire szerettem volna is inkább azt. Ez inkább a Josh és Mira sztori kezdete. Fájt beismerni, hogy tetszik Josh, amikor még tisztán éreztem, hogy Niall iránt érzett szerelmem ott ég bennem, de tegnap könnyebb volt igent mondani a randira, mielőtt ez a szerencsétlen feltépte volna a sebeket. Nem akarok szomorú lenni, hiszen barátok lettünk, de az még sem ugyan az. Tudjátok mit nem is leszek az. Elfelejtem, elrejtem és ennyi. Nem is gondolok a múltra csak a jelenre koncentrálok és vidám, fiatal, őrült leszek.
- A fenébe is! - kiáltottam el magam a folyosó közepén állva. Ez nem én vagyok, talán régen én lettem volna az őrült, de megváltoztam, amikor a szőkeség elfelejtett. Még mindig mardos a bűn tudat amiatt. Lustán leültem az ágyára és magam alá húztam a lábaimat. Ekkor döbbentem rá, hogy be  vagyok zárva a turnébuszba. Legalább is én nem tudom, hogyan nyílnak az ajtók. A térdemnek támasztottam a homlokom hátha valami értelmes ötlet jut eszembe. Az ablakot nem törhettem ki, mert az elég feltűnő lett volna. Tíz perc haszontalan gondolkodás után elő kotortam a telefonomat és felsóhajtottam. Kikerestem Hazz számát és tárcsáztam.

- Hallo? - szólt bele álomittas hangon. Szinte eltudtam képzelni, ahogy fekszik az ágyba és csukott szemmel a fülére tapasztott telefonba beszél.
- Mira vagyok. - suttogtam, attól tartva, hogy meghallja valaki odakintről. - Segítség kellene minél előbb. - mondtam nevetve. Azért valljuk be tényleg vicces egy kicsit a helyzet. Itt ülök tök egyedül a volt pasim együttesének a turné buszába, ahol egy tökéletes estét töltöttem el vele. Elmosolyodtam mikor visszaidéztem a dolgokat.
- Mi történt? Jól vagy? - lett élénkebb a hangja.
- Én jól vagyok, de azt hiszem bent ragadtam khmm a buszban. - nevettem fel kínomban.
- Mi a fenének zártad be magad a buszotokba? - nevetett ő is. Idegesített, hogy nem tud komolyan venni bár tényleg kétértelműen fogalmaztam.
- Harry! A ti buszotokban vagyok! - csattantam fel.
- Mi? - egy pillanatra elhalt a nevetés, de aztán újra hallottam vidám hangját és tudtam, hogy a szája sarkában ott bujkál a mosoly - Mi a fenét keresel ott bezárva?
- Fanatikus rajongó vagyok aki beszökött ellopni a koszos alsóitokat! - tetettem izgatottságot. - Komolyan gyere már és szabadíts ki mielőtt más vesz észre. Így is nagyon kínos, hogy fel kellett hívjalak és kérlek ne mond el senkinek.
- Rendben, de még mindig nem értem hogyan jutottál be. - nevetett, de hallottam, hogy felkelt és öltözni próbál.
- Titkos gomb. - mondtam unottan, azonban mikor elhagyták a szavak a számat rájöttem, hogy óriási hibát követtem el. Döbbent csend hallatszott a telefon másik végéből mielőtt a göndör megszólalt volna.
- Hogyan? Azt csak mi ismerjük...várjunk csak.. - tudtam mi következik. Rájött, hogy még is kivel voltam itt ezért gyorsan rányomtam a telefont. Huncutul felnevettem és hátradőlve vártam, hogy megmentsen a szorult helyzetemből. Mikor még negyed óra múlva sem jött fogtam a telefonom és gyorsan sms-t pötyögtem Josh-nak mivel nem maradt elég időnk. "Bocsi ez ma sehogy sem jön össze, majd ha odaértünk Newcastle-be! xx Mira" gyorsan elküldtem, amikor kinyílt az ajtó és Harry féloldalas huncut mosolyával sétált fel a lépcsőn. Amikor észre vett csodálkozás került a tekintetébe.
- Mi van? - néztem rá furán.
- Mi a fene történt itt?
- Semmi Styles! Semmi és ha elmered mondani akárkinek is agyon verlek érted? Sőt még Paul sem fog megvédeni! - fenyegettem meg, de elnevettem a végét és nem lett valami hiteles. A szemébe néztem, de látszott rajta, hogy nem győztem meg. Rosszallóan csóválni kezdte a fejét. Szorosan megöleltem mielőtt a könnyeim kibuggyannak a helyükről, mert tudtam, hogy már nem lehet soha teljesen az enyém Niall.
- Én nem akartam, de annyira hiányzik. - végül is nem sikerült vissza tartanom őket és rendesen eláztattam a srác pólóját.
- Tudom hercegnő...tudom. - simogatta a hátamat. Leültünk a kanapéra és elmeséltem neki mindent a tegnap estétől kezdve Joshról, Niall-ról és mindenről. - Szerintem megpróbálhatnád Josh-sal. Remek srác és nagyon bírom és talán akkor könnyebb lesz, mert mindkettőtöknek lesz valakije így nem kell egymással foglalkoznotok. - lehajtottam a fejem. Lehet, hogy ez tűnik most a legjobb megoldásnak. Rápillantottam a mobilomra és meglepődve vettem észre mennyi az idő.
- Egy óra múlva indulunk és még össze sem cuccoltam. - gyorsan egy puszit nyomtam az arcára és indultam az ajtó felé, de zárva volt. Megint. Nevetve fordultam a sráchoz. - Őőő Hazz megkérhetlek?
- Már vártam, hogy mikor esik le. - nevetett ő is és kinyitotta az ajtót. A záporból, aminek kezdetét még figyeltem nem lett semmi. A levegő ugyanolyan maradt mint tegnap volt..emlékekkel teli!
Jóval apa előtt értem be a mi járművünkbe gyorsan átöltöztem, hogy még véletlenül se jöjjön rá senki, hogy mi történt tegnap. A szőkeség kabátját ami addig melegített a takaróm alá rejtettem. Szokás szerint az utolsó pillanatban toppant be apa.
- Szia hercegnőm. - nyomott puszit a hajamra. - hogy telt az estéd.. hallom buliztatok a srácokkal.
- Őő igen nagyon jó volt. - utáltam hazudni neki, de muszáj volt.
- Akkor irány Newcastle! - mondta és lefeküdt az ágyára, én is így tettem. Azt hittem az a két és fél óra sohasem telik el. Már nagyon untam a fejem, amikor végre lassított a busz, majd végül megállt egy hatalmas aréna hátsó bejáratánál. Kirontottam, mintha még életemben nem láttam volna talajt. A rajongók fülsüketítő sikolya azonnal megcsapta a fülemet pedig a koncertig még egy egész nap hátra van. Hihetetlenek. Gondoltam körbe nézek mielőtt a többiek is megérkeznek. Úgy gondoltam ha már a fanok úgy is itt vannak megnézem magamnak őket.

Mikor oda sétáltam az elválasztó kerítéshez a hangzavar még hangosabb lett, de amikor rájöttek, hogy nem a One Direction egyik tagja jön kicsit alább hagyott. Figyeltem ahogy a lányok egymást taposva akarnak előre kerülni, hogy ők láthassák meg először a srácokat vagy ők beszélhessenek először velük. Az ilyeneket mindig is utáltam. Aztán a tekintetem egy kicsit odébb siklott, ahol nagyon szerény és kedvesnek kinéző lány álldogált. Annyira kitűnt a tömegből valahogy nem illett bele ebbe az őrült csoportba. Kicsit még közelebb sétáltam a kerítéshez innen már egészen érthetően lehetett hallani a kérdéseiket. Még ha nem is szerettek annyira mint ezeket a majmokat tőlem is kérdeztek rengeteget. Pl: mekkora a cipő méretük, mit csinálnak ha épp nem koncerteznek, milyen alsó gatyát hordanak és még ehhez hasonló számtalan kérdés. Gondoltam tovább állok meguntam a lányok nézegetését és úgy is csak egyre többen lettek és erőszakosabbakká is váltak. Épp indulni akartam amikor az előbbi lányt egy nagyon durva fekete hátrább lökött így kiesett a tömegből egyenesen a járdára. Szeme könnybe lábadt és elindult az aréna másik irányába, el messze a tömegtől. Valamiért megakartam vigasztalni ezért utána eredtem és mikor már tisztes távolságba kerültünk az őrült tömegtől utána kiabáltam.
- Héé jól vagy? - megállt a kerítés szélénél és felém fordította a fejét. Arcán ijedség és félelem tükröződött, de amikor meglátta, hogy ki szólt hozzá halvány mosolyra húzta a száját.
- Mira? Igaz? - közelebb mentünk egymáshoz és bólintottam. - Nem tudom hogy hogy vagyok és azt sem hogy mit képzeltem hogy csak idejövök és csak úgy találkozni fogok velük. - újabb könny csíkok áztatták amúgy is hófehér arcát.
- Ugyan már. Tudod mit gyere.. beviszlek! - ajánlottam. Szeme felragyogott és hálás mosolyt csalt az arcára.
- De nem lesz ebből bajod? - kérdezte végül kicsit habozva. Ezen elmosolyodtam ha minden hülye döntésemből bajom lett volna már hallott lennék.
- Nem. - nevettem el magam. - Na gyere biztos van itt valami kapu vagy ilyesmi amin betudsz jönni. - majd arrébb mentem és keresni kezdtem valamit, amit kicsit arrébb meg is találtam. Szélesre tártam az ajtót és a lány hamar besurrant.
- Köszönöm. - suttogta és megölelt.
- Héé kellett már valami kis izgalom az életembe mostanában valahogy nem úgy alakul ahogy én akarom.
- Ezt hogy érted? Hiszen a 1D-vel turnézol.. mi lehet ennél jobb? - kérdezte boldogság felhőben úszkálva.
- Hidd el nem a legjobb főleg... ő mindegy. - beljebb vonszoltam mielőtt meglát valaki, mikor beértünk eszembe jutott, hogy még a nevét sem tudom. - hogy hívnak?
- Hannah.. Hannah Maddox. - nyújtotta karját amit én el is fogadtam.
- Na gyere menjünk és üssük el az időt valamivel a koncertig. - rengeteg ember sürgött forgott az arénában, hogy minél előbb a helyére tegyék a színpadot és az egyéb kellékeket. Aztán megláttam a zenekar tagjait bejönni az egyik ajtón. Josh arcán széles vigyor terült szét, amikor meglátott minket.
- Sziasztok. - köszöntek.
- Hello - mondtam.
- Ki a barátnőd?
- Hannah... őő tök rég óta ismerem. - mondtam a szavakat automatikusan. A lány elpirult egy halvány mosoly kíséretében.
- Csinos. - jegyezték meg a többiek.
- Jut eszembe Niall keres valamiért. - nézett rám furcsán Josh. - elég idegesnek tűnt. - erősebben markoltam meg Hannah kezét amibe addig kapaszkodtam.
- Áuu Mira! Minden rendben? - szakított ki a gondolataim közül.
- Mi ja persze. Már itt vannak? - fordultam újra a barna hajú srác felé.
- Kér perccel utánunk érkeztek. ne tudd meg mi folyik ott kint. Szerencsére sikerült majdnem észrevehetetlenül bejönniük az arénába. Megúszták! - nevetett fel. Jó tehát itt vannak. Niall engem keres. Fogalmam sincs mért. Remek!
- Őhmm srácok megkérhetlek titeket hogy szórakoztassátok a barátnőmet míg megkeresem ezt a szerencsétlent? - bólintottak, én meg kirohantam az első ajtón amit megláttam. Nem tudtam még is merre keressem. Találomra elindultam balra hátha szerencsém lesz. Pár perc bolyongás után zenét hallottam. Valaki zongorázott. Gondolom a srácok próbáltak valamelyik terembe. Szerettem hallgatni, ahogy gyakorolnak valamiért olyan mások akkor mint kint élesben. A hang irányába kezdtem rohanni, hogy minél előbb megtudjam mit akar, de aztán ahogy közelebb értem a bátorságom is alább hagyott. Tudni akarom e egyáltalán? Az ajtóban állva töprengtem amikor egy ismerős hang hallatszott bentről zongora kísérettel. A dal amit énekelt a Torn volt zongorázva. Hangja elgyötört volt és vágyakozó. Benyitottam, mert ezek után sejtettem, hogy egyedül lesz. Halkan lépkedtem és hallgattam a gyönyörű dalt. Nem is tudtam, hogy Louis ilyen jól zongorázik.
- Hé öreg harcos mi bánt? - kérdeztem mikor véget ért a dal.
- A frászt hoztad rám hercegnő! - fordult felém. - Semmi. - nyögte végül.
- Ha semmi lenne akkor most nem itt lennél és nem énekelnél ilyen szomorúan, amúgy irtó jól zongorázol. Én is szerettem volna megtanulni, de valahogy mindig úgy alakult, hogy nem jött össze. - görbítettem le a szám sarkait. Élénk kék szeme felragyogott ahogy felpillantottam rá. Úgy nézett ki mint egy őrült aki most szabadult. Elnevettem magam.
- Mi az Lou?
- Megtanítalak zongorázni! - csapta össze a tenyerét. - Niall mért keresett? - kérdezte gyorsan még mielőtt egy újabb darabot el nem kezdett játszani. Felsóhajtottam.
- Fogalmam sincs. Talán megint kiakadt rám valamiért. - emeltem égnek a kezemet, majd lassan vissza hullott az ölembe.

- Szerintem nem mérges. Nem tudom mit csinált a múlt éjszaka, de felettébb vidám és boldognak tűnt még akkor is mikor téged keresett. - mosolyodott el a srác mellettem. Nekem is huncut mosoly kúszott az arcomra. - Ha nem ismernélek azt mondanám, hogy közöd van hozzá.. - fordult felém, de épp akkor álltam fel.
- Ha tudnád... - mosolyogtam magamnak...

36. fejezet

Sziasztok bocsi hogy ennyit kell várni de nincs sok időm és azt akarom, hogy tetsszen nektek! A következővel próbálok sietni komizzatok, lájkoljatok, iratkozzatok fel, osszátok! :D ♥

Mira szemszöge

Ölelés. Meleg. Boldogság. Vágy. Talán ezek jellemzik legjobban a reggelemet. Nem emlékeztem rá, hogy ilyen kényelmes lett volna az a kanapé ahol tegnap este elaludtam. Egy pillanat most ráadásul nem is egyedül vagyok, valaki szorosan magához ölelve alszik mellettem. Szuszogása simogatja a nyakam, amitől kirázott a hideg még is olyan kellemes érzés. Lehet, hogy ez egy álom? A képzeletem szórakozik megint? Nem! Érzem, hogy itt fekszik mellettem. Sóhajtottam és leakartam magamról vakarni a kezét, mert ezt azért még sem kellene, de nem engedett csak még szorosabban fonta körém karjait és huncutul felnevetett, majd a fülembe suttogott.
- Hova mész? - hangja halk, lágy és óvatos volt. Még is ott csengett a fülemben még jó pár percig. Óvatosan felé fordultam. Testünk olyan szorosan ért össze, hogy az már szinte lehetetlen volt, még is olyan távol voltunk egymástól. Hozzábújtam. Most jelen pillanatban nem érdekelt más, még az sem, hogy nem emlékszik az égvilágon semmire, csak az számított, hogy most ott van velem.
- Nem tudom hová mehetnék. - beszippantottam édes illatát és felnéztem az arcára. Szeme még álmosan és kábultan meredt rám. Lepillantottam a szájára, de hiba volt, mert elpirultam ami miatt széles vigyor kúszott az arcára. Lesütöttem a szemem ő meg lejjebb csúszott, hogy a fejünk egy szintbe kerüljön, már szinte a takaró alatt voltunk.
- Mért nem maradsz itt?
- Az nem lenne jó egyikőnknek sem és ezt te is tudod. - suttogtam.
- Ezt nem értem.
- Jobb lenne.. ha inkább elfelejtenénk egymást.. neked amúgy sem lesz nehéz dolgod. - simítottam meg az ajkától a füléig az arcát.
- Nincs bele szólásom? - makacskodott. Rázni kezdtem a fejem, amikor ajkát hirtelen az enyémre tapasztotta. Hideg zuhany. Mást nem lehet rá mondani. Hajába kapaszkodtam és hagytam, hogy apró puszikkal ajándékozzon meg, majd egy újabb lágy csók, amibe belemosolygott. Nem is vettem észre mikor került fölém, de most határozottan ott volt.

- Niall kérlek. - váltottam vissza a búcsúzkodós dologhoz. Sóhajtott, de nem engedett.
- Barátok? - csillant meg a reményszikrája a szemében. Gondolkodóba estem. Ez eszembe sem jutott. - megígérem, hogy ha bunkó leszek a hajamba kenhetsz akármikor egy muffint. - ült föl a derekamra és a kezét a szívére helyezte. A nap már hét ágra sütött és bevilágított az ablakon, minek következtében teljes élet nagyságban tárult fel előttem Niall Horan mellkasa és cuki pocakja. Legszívesebben elolvadtam volna, de az nem vetett volna jó fényt a tervemre.
- Barátok. - adtam be a derekam. - és a muffin jogát fenntartom. - kacsintottam rá. Hosszas percekig néztük egymást, tekintetünk összefonódott és nagyon nem akarták elengedni egymást. Éreztem, hogy ez sem a legjobb döntés volt, de nem tudok nem a közelében lenni és nézzük a jó oldalát akármikor a hajába kenhetek mini sütiket. Csikizni kezdett. Tudni kell rólam, hogy nagyon nem bírom. Rugdalni és forgolódni kezdtem, miközben kiabáltam.
- Neeee kkééé..rrrrrlleeeekk - persze vicces volt. Szerencsére abba hagyta, mikor már nagyon nem bírtam. A hajam összekuszálódott épp úgy ahogy a ruháim és az ágyon lévő ágynemű is, de nem zavart egyikőnket sem. Kisöpörte a hajat a szememből és elnevette magát.
- Pocsékul festesz! - nyögte ki. Hozzá vágtam egy párnát. - Héé mé..- kezdte volna, de közbe vágtam.
- MUFFIN HORAN AZÉRT! - kibújtam a takaró alól és megigazítottam a felgyűrődött szoknyámat, ő az oldalára fekve figyelte a hadműveletet. - azt hiszem rendbe szedem magam. - mutattam a fürdő felé és már bent is voltam. Hűűűű nem tévedett ez a szerencsétlen tényleg elég ramatyul néztem ki. A hajam csomókban lógott a ruha ide oda volt csúszva még annak ellenére is hogy kint megpróbáltam megigazítani még szerencse, hogy a kabát takart majdnem mindent. Gyorsan elintéztem a dolgom és megláttam valamelyik srác napszemüvegét az egyik polcon. Gyorsan felvettem és kirontottam a helységből.
- Na milyen? Elég menő a nagy One Direction-höz képest? - toltam le az orrom hegyére és kukucskáltam ki möggülle mindezt egy szépen bemutatott póz sorozat kíséretében.
- Hercegnő. - mondta egyszerűen. A mosoly is lefagyott a képemről. Óvatosan levettem a szemüveget és a földet kezdtem el pásztázni. - Valami rosszat mondtam? - jött oda gyorsan, majd felemelte az állam és mélyen a szemembe nézett..
- Mért hercegnő? - keseregtem..talán emlékszik erre is vagy ez csak véletlen?
- Olyan gyönyörű vagy mint egy hercegnő. - jelentette ki. - főleg ebben a kabátban. - mosolyodott el. Szorosan körbe fontam magam körül a karom mintha fáznék pedig semmi bajom nem volt. Kiszakítottam a tekintetéből az enyémet és elnéztem máshova. - Mira?
- Ez olyan fura nekem. Ne haragudj - mondtam szomorkásan. Nem akartam hinni, hogy ez puszta véletlen lenne ugyanakkor azt sem feltételezhetem róla, hogy csak megjátssza az eszét és valójában emlékszik mindenre.
- Te ne haragudj. - ölelt szorosan magához. Arcomat a mellkasába fúrtam, de a kezemmel továbbra is magamat öleltem, míg az ő karja engem font körbe. Állát a fejemnek támasztotta és akkor éreztem amit már nagyon régen. A dalt amiről azt hittem örökre elveszett azon az átkozott napon. A dal amit az én szívem is játszott. Felnéztem rá. A szívére tettem a kezem és csodálkozva néztem rá. Megvonta a vállát. - Nem tehetek róla. Ez van ha a közeledben vagyok. - ezen elmosolyodtam és talán el is pirultam.

- Niall szívem itt vagy?
- Carli! - ijedtünk meg. - Basszus kiment a fejemből.
- Most mi lesz? - suttogtam. Felém fordult és felkapott a derekamnál fogva. Nem akartam lebukni így nem sikoltoztam inkább elnevettem magam. Letett a fürdőben és befogta a számat, hogy még a nevetésem se leplezzen le minket.
- Niall? hahóóó tudom, hogy itt vagy azonnal gyere ki. - lett a csaj egyre idegesebb. Valamiért szórakoztatónak találtam, hogy a srác inkább velem van mint vele még ha csak barátok is lehetünk.
- Niall cica várlak gyere már. - halkan parodizáltam a csajt még kacsa szájat is csináltam hozzá, de nem lett túl sikeres, mert elnevettem magam.
- Mindjárt megyek drágám. - kiáltott ki a szőke, majd felém fordult. - Nem volt jó vicc. - de a szája szélén egy elfojtott mosoly bujkált.
- Tényleg? Én nem úgy vetem észre. - hajoltam oda az arcához és lágy puszit leheltem rá, majd magamra zártam az ajtót. Reméltem, hogy gyorsan elviszi innen Carli-t, mert a legkevésbé hiányzik az, hogy észre vegye, hogy itt vagyok sőt képzelem milyen hisztit csapna ha kiderülne, hogy együtt aludtunk. Az ajkamba haraptam, amikor visszagondoltam az eseményekre. Annyira jó volt még is olyan fura, mintha meg sem történt volna. Határozottan tetszett. Kis merengésemet a telefonom rezgése zavarta meg. Egy üzenet Josh-tól: "Mira merre vagy? Várlak! J. :)"