31. fejezet

Sziasztok itt a következő! Bocsi a sok csúszást csak nagyon zsúfolt hetem volt! a következő 7 komi után jön :D Jó olvasást és remélem tetszik bár én nem érzem hogy ez jó résznek sikerült volna :)

Éjjel 2 óra van. Már lassan két hete, hogy nem beszélek velük. Azt hittem jót tesz, de tévedtem. Ez nem mehet így tovább, vágyom a társaságukra, igen a szőkéjére is még ha most nem is szeretem. Ajj kit áltatok, jobban imádom bárminél, de el kell felejtenem a karrierük miatt. Nem rombolhatom le pont most a világ turné előtt.
Támadt egy ötletem, mivel nem mentem el Harry bulijára sem amit rettentően bánok így sütni fogok nekik békülő sütit és Sára fog segíteni. Fel is hívom. Gyorsan a telefonom után kezdtem kutatni, mintha ez az ötlet egy kósza álom lenne ami hamar eltűnik ha felébredek szerencsére megtaláltam az ágyam alatt viszont fogalmam sincs hogyan került oda. Tárcsáztam.
- Vedd fel...vedd fel - suttogtam az ágyam mellett ülve. Nem zavart a sötét sőt jobban élveztem. Még mindig nem vette fel, a hetedik csörgés után megelégeltem és rákiáltottam a telefonom képernyőjére - Persze ilyenkor nem veszed fel. Mi van ha épp ÉLETVESZÉLYBEN VAGYOK!
- Mi? Mira hol vagy? - hallottam meg egy rekedt férfi hangot - Azonnal indulunk.
- Ne Harry! Várj! - csitítottam - Semmi baj. Adnád Sárát?
- Mira? Kinyírlak! - mondta morcosan a vonal végén lévő barátnőm
- Khmm mért? - kuncogtam - bocsi, de muszáj volt. Szóval van egy ötletem.. őő ... vagy is el tudnál menni Hazz közeléből?
- Mért?
- Jó akkor maradj, de ha elmondja a többieknek én ölöm meg őt.
- Többieknek? - ismételték egyszerre - Nem is beszélsz velük ami mellesleg gonosz húzás volt. Nagyon siralmasak a próbák. Hiányzol nekik, főleg Louis-nak. - fejezte be a göndör.
- Jó igazad van sajnálom, de azért segíthettetek volna. Mindegy már nem haragszom sőt az az ötletem támadt, hogy sütök nekik béke sütit - mondtam izgatottan - Segítetek?
- Persze, de most megyünk aludni. Reggel átmegyek. - mondta Sára.
- Aludni mi? - kérdeztem huncutul.
- Fogd be hercegnő. - nevetett Harry és kinyomta. Visszafeküdtem a pihe puha ágyba. Egész elálmosodtam. Végre napok óta tudtam aludni egy jót. Lehet, hogy csak hallanom kellet az egyik hangját és máris jobban lettem. Hihetetlen milyen hatással vannak rám.
Reggel a napsugarai keltettek. Melegségük simogatták az arcomat, mint mikor egy tavaszi napon a lágy szellő fújja. Csukott szemmel élveztem a boldogság morzsáit. Hirtelen eltűnt rólam a takaró, ijedtemben akkorát sikítottam, hogy talán tőlünk 4 házzal is hallották. Kedves barátnőm a hasát fogva nevetett.
- Kössz! - mondtam durcásan.
- Kölcsön kenyér vissza jár! - kacsintott.
- Jogos - ugrottam a hátára és öleltem meg.
- Bolond... Na mi a terv mára? - kérdezte a konyhában ülve.
- Szerintem süssünk muffinokat. Úgy is itt a Valentin nap és alkalmasak ezek a sütik a bocsánatkéréshez is.
- Biztos vagy benne, hogy képes vagy végig csinálni azt a napot a srácokkal? - kérdezte attól félve, hogy megint felkapom a vizet vagy sírva újra bezárkózom a szobámba. Inkább úgy tettem, mintha meg sem hallottam volna.
- Bár olyan kis csúnyácskák, de azért finomak - simogattam meg a hasam. Sára arca felragyogott - Mi van? Valami rosszat mondtam?
- Nem, de 2 napja a srácok jótékonyságból sütöttek muffint a közelgő Red Nose Day-re...

- Még mindig nem értem az összefüggést - vakartam meg a fejem búbját.
- Niall ugyan ezt jegyezte meg a sütikről miközben bőszen tömte magába őket. - kicsit fellobbant bennem a düh lángja, de visszafojtottam.
- Oké figyelj! Engem már hidegen hagy. Megígértem neki, hogy nem hagyom el és itt vagyok, de elment képletesen szólva már nem bír izgatni. Talán nem is szerettem igazán vagy ő engem. Ki tudja? Már nem éri meg küzdeni. - megfordultam és a táskámba pakoltam el a dolgaimat.
- Küzdeni mindig megéri. - tette hozzá félénken. Kezem automatikusan megállt, de az agyam pörgött.
- Menjünk vásárolni. - jobbnak láttam ha inkább erre sem szólok semmit, mert félő, hogy leleplezem magam, hogy elárulom igenis kell nekem és szükségem van az ölelésére, mosolyára, mindenére. Mély levegőt vettem.
- Jól vagy? Sajnálom.
- Semmi baj. Menjünk. - mondtam idegesebben mint kellett volna. Felvettem a napszemüvegem meg egy kabátot, hajamat szabadon hagytam. Szeretem mikor a szél bele kap és viszi minden felé. Gyalog indultunk el hisz nem laktunk olyan messze a központtól. Mosolyogva sétáltunk amikor mögöttünk megzördült a bokor, aztán még egyszer.
- Hallottad? - suttogta Sára.
- Igen. - mentünk még egy kicsi, de a zaj nem maradt abba. - Jó ebből elegem van. Jöjjön ki a bokorból. - parancsoltam a növényeknek. Pár percig nem történt semmi így megfogtam egy követ és oda akartam dobni.
- Ne Mira. Mi van ha megsérül?
- Nem érdekel. Engem ne kövessen senki. Nem vagyok híresség, hogy figyeljenek. - és eldobtam. A várt hatás meg is érkezett, hatalmas jajdulás hallatszott, majd egy kicsit alacsonyabb 40 év körüli férfi jött elő a fényképezőgépével.
- Mit akar? - szegeztem neki a kérdést.
- Interjút. - válaszolta határozottan. Meg is lepődtem.
- Miről?
- One Direction.
- Könyörgöm mit kell tennem, hogy békén hagyjanak minket? Semmit nem tudok róluk és Sára sem. - mutattam rá.
- Nem is arra vagyok kíváncsi, hanem ki az az új lány Mr. Horannal?
- Ó vagy úgy hát ha az igazat akarja tudni akkor mért nem kérdezi meg Miss Barbie hercegnőt és mért engem zaklat ezekkel. Az a kapcsolat semmi volt vagy is maguk ezt nem érthetik. - azzal faképnél hagytuk a fotóst, aki nem adta fel és futva követett minket és képeket csinált. Szerencsére találtunk egy rendőrt aki lekapcsolta.
- Soha többet nem akarok róla beszélni. Vége. - jelentettem be mikor beléptünk a boltba. Rengetegen voltak, de nem bántam, legalább tudunk vegyülni bár nem ment olyan könnyen, mert egyre többen ismerik fel Styles barátnőjét. Voltak akik képet akartak vele vagy aláírást, amit örömmel teljesített. Hirtelen rengetegen lettek körülötte. Azonban volt ott egy kislány, aki a nővérét kísérhette el. Kicsit arrébb ült az egyik padon, ahol várta, hogy a testvére végezzen Sáránál. Leültem mellé.

 Kis hallgatás után vékony, kislányos hangon megszólalt.
- Szia Mira. - nem számítottam rá, hogy tudja a nevem.
- Szia. Honnan tudod a nevem? Azt hittem az egész médiából eltávolítottak. - nevettem fel kínomban.
- Nem jó ez így. - mondta komolyan. - Niall sokkal boldogabb lenne veled. Nem értem ezeket a felnőtteket mit esznek egy mű lányon. - elmosolyodtam ezen a mondaton.
- Hidd el nem fenékig tejfel az élet mellette. Figyelj gyere menjünk vásárolni nem hiszem, hogy mostanában végeznek. - bólintott. Lassan, csendesen sétáltunk egymás mellett végül ő törte meg a csendet.
- Tudod a nővérem minden nap órákon át bámulja a posztereit. Talán azt hiszi ettől életre kelnek és kilépnek a papírról amire nyomtatva vannak. - csóválta a fejét rosszallóan. Én addig össze szedtem a szükséges dolgokat és a kosárba dobáltam őket. Nem szólaltam meg csak mentem előre nem is tudom mért hoztam magammal a kislányt, akinek még a nevét sem tudom. Talán csak társaságra vágytam vagy nem tudom. Végül a pénztárnál a sorban várva szólalt meg újra.
- Hiányzik ugye? - fűzte vékony kis kezeit az enyémbe. Leguggoltam mellé úgy éreztem, hogy el kell neki mondanom az érzéseimet.
- Jobban mint hinnéd, de nem mondhatom meg neki. - simítottam szőke haját a füle mögé. - és te se mond el senkinek ha lehet. Rendben? - bólintott - Kis ujj eskü? - mosolyodtam el, mire ő is így tett. Fizettünk és megkerestük a többieket. Pont ott találtuk őket ahol hagytuk csak a különbség az volt, hogy a csoport ami körbe vette Sárát lecsökkent két három főre. Gyorsan elköszöntem a kis idegentől és haza fele vettük az irányt. Ledobtam a cuccokat és elkezdtük a munkát.
- Milyen volt a boltban? - kérdeztem a csend megszüntetése céljából.
- Hát megrémített, mert most először voltam Harry nélkül ennyi rajongóval. Szeretem a Directionereket és ők is szeretnek minket sőt téged még jobban.
- Mi?
- Nem volt olyan lány aki ne kérdezett volna felőled. Akár eltüntette Carli a neved az újságokból és mindenhonnan, de a rajongók emlékeznek rád és melletted állnak bár nem értik az egész dolgot. - Nem válaszoltam erre sem úgy látszik ez szokásommá vált. Kivettem a második adag muffint is a sütőből, amikor megcsörrent a telefonja. Gondolom Hazz hívhatta, mert szemei felcsillantak és halványan elpirult.
- Nem sokára ideér ha nem baj. - mondta mikor letette a telefont. Elmosolyodtam hiányzott a srác és az egész banda viszont ez a mosoly nem volt teljesen őszinte. Az agyam folyamatosan pörgött. Elkezdtem díszíteni a sütiket, mikor csengettek. Sára örömmel rohant ajtót nyitni. Gondolataim elkalandoztak, de a kezem dolgozott. Meg kell tanulnom Niall nélkül élni és csak titokban, a szívemben szeretni vagy egy másik fiút találni. Ekkor belépett a barátnőm és csodálkozva nézett rám. Először nem értettem mért bámul így rám aztán mikor lenéztem az asztalra rájöttem ugyan is 12 szívvel és egy Niall felirattal ellátott muffin hevert előttem..

30. fejezet

Sziasztok! Jó szórakozást :) Következő 4 komment után :) Feliratkozókat is várok! :) 

Ahogy elhagyta a számat lesütöttem a szemem, fel sem mertem nézni, mert nem tudtam, hogy mit válaszolna rá a barátnőm. Egy darabig csak állt velem szemben. Egyikünk sem tudta, hogy mit kezdjen ezzel az egyetlen egy szócskával. A fejemben már átkoztam is magam amiért elfecsegtem, de még is jól esett valakinek végre elmondani. Kifújtam a levegőt és óvatosan rápillantottam, halvány értetlenséget és meglepetettséget véltem felfedezni az arcán.
- Niall? - kérdezte végül kíváncsiságát enyhítve.
- is.. - mondtam halkan és újra lesütöttem a szemem visszafojtva a mindjárt előtörő könnyeket. Szorosan átöleltem magam mintha fáznék pedig szó sem volt erről. Inkább csak szeretetre vágytam, egy ölelésre amiből tudom, hogy nem vagyok egyedül ebben a hatalmas világban. Ugyan ott volt a családom, de tőlük nem sok ilyesfélét kaptam, mert apa mindig a srácokkal próbál, az ő ügyeiket intézi nem mintha ezért őket okolnám hisz ez a munkája, anya meg már egy hónapja Párizsban van valamilyen munka miatt. Én meg lassan felőrlöm magam. Szerencse, hogy ilyen barátaim vannak. Sára kérdezés nélkül megölelt, tudta, hogy mire van szükségem pedig ki sem ejtettem, mindig tudta egy szó nélkül mit kell tennie, hogy megnyugodjak.
- Nekem elmondhatod. - suttogta a fülembe biztatóan.
- Rendben, de ne itt, keressünk egy eldugottabb helyet. - karon ragadtam és óvatosan húzni kezdtem magam után míg nem elértünk a folyosó végén lévő automatához, mögötte ugyanis volt egy kisebb rész, ilyen társalgó féle, de senki sem használta soha eddig még, pont megfelelt a mi célunknak. Kényelmesen elhelyezkedtünk egymás mellett a hatalmas kanapé szerűségen és lassan, de biztosan elmeséltem neki mi történt a kórházba. A végére a torkom kiszáradt és a szívem újra összeszorult, a könny mardosta a szemem, ahogy a szerencsétlen életemen végig gondoltam.
- Ezt értem és ne aggódj, mert már jó úton halad afelé hogy megtaláljon újra.
- Mi van akkor ha már én nem akarom, hogy együtt legyünk úgy is mindenki azt hagyja, hogy Carli-val legyen akkor meg nem teljesen mindegy? - kérdeztem mereven magam elé bámulva, sokkal inkább hangzott egy hangosan kimondott gondolatnak mint rendes kérdésnek.
- Nem teljesen mindegy, neked legalább is nem! - fordított magával szembe a barátnőm, szeme szikrázott az indulatoktól, amiket a szavaim okoztak. - Látom, hogy szenvedsz és ha megpróbálnád elfelejteni még rosszabb lenne.
- Inkább nézzem ahogy egymást falják? Tényleg az nem elég szörnyű! - csattantam fel. - és ha ez még nem elég ott van az a másik dolog is. - hadartam mérgemben mindent ami csak kifért a torkomon bele sem gondoltam, hogy talán most szegem meg a legjobb barátomnak tett esküt.
- Milyen dolog? - értetlenkedett. A düh szempillantás alatt elszállt az elmémből, helyette viszont megjelent a még ennél is bosszantóbb és fájdalmasabb érzés, a lelki ismeretfurdalás, nem tudtam leplezni így a kezem mélyébe rejtettem arcomat a lány elől. Nem tudtam, hogy kezdjem hiszen már belefogtam itt nem hagyhatom abba az nem lenne igazságos hiszen én sem szeretem ha elkezdik és aztán nem mondják végig.
- Gyenge voltam..megtört és fáradt - kezdtem bele - az nap este mikor Niall kórházban volt. - de nem tudtam tovább folytatni, mert hirtelen a szavamba vágott egy telefon beszélgetés, ami az automata másik feléről jött. Egyből felismertem a hangot és jobbnak láttam ha inkább azt hallgatjuk ki amit Miss London fecseg, tudom, hogy csúnya dolog, de ő sem játszik tisztességesen akkor én mért csináljam úgy?! Csendre intettem Sárát is mikor láttam, hogy nem érti mit akarok csak intettem neki hogy jöjjön utánam. Odaosontunk a falhoz és hallgatóztunk:
- Háhh persze, hogy szeretem... mint egy nyári záport mikor csodálatos a hajam, bár az mindig csodálatos - mondta nagyképűen. - az adrenalin és a düh cikázni kezdtek az ereimben. Fájt, hogy kihasználja a szőkét...AZ ÉN SZŐKÉMET!
-....
- ÓÓ persze Mira? Hahaha az a kis szánalmas senki? Nincs vele semmi gond Niall nem hisz neki meg különben sem emlékszik rá..most csak is én vagyok az egyetlen hercegnője. - ahogy kimondta a szavakat úgy én is kiléptem a rejtekhelyemről. Ha tudtam volna ölni a szememmel a lányt már legalább háromszor megfojtottam volna.
- Még is mit képzelsz magadról, hogy csak így idejössz és kihasználsz másokat? Főleg őt, aki semmiről sem tehet. - ordítottam és sírtam egyszerre, a barátnőm csendesen állt mellettem meg sem mert szólalni a pattanásig feszült hangulatban.
- Óóó hát fáj az igazság.. fáj hogy nem kellesz neki. - nevetett fel nem épp kedves hangnembe.
- Fejezzétek be a veszekedést - kérlelt minket halkan Sára.
- Csak nem beijedt a kis barátnőd. Jól teszi. - az említett jól látta, hogy nem sokáig bírom. Már szabályosan rángatott az ideg.
- Higgadjatok le én addig elmegyek és szólok a srácoknak - mondta és már tovább is állt, de lehet, hogy nem kellett volna elmennie.
- No lám egy nyuszival van dolgunk. - mondta gúnnyal teli hangján aztán felnevetett mintha vicces lenne amit mondott csak a baj az, hogy nem volt az.
- Fejezd be! Ezzel nem érsz el semmit az égvilágon. A végére úgy is te veszítesz.
- Igen? Én azt nem hiszem. Gondolj csak bele a banda többi tagja mért nem mondta el neki, hogy ki vagy? - megtorpantam, volt benne valami amin elgondolkoztam..mi van ha igaza van..ha a srácok sem akarják, hogy újra együtt legyek Niall-lal, nem ez nem lehet. - Látod erre te sem tudsz válaszolni - nevetett diadalittasan. Nekem több sem kellett akkora pofont adtam neki, hogy arca kipirosodott az érintésem nyomán és könny gyűlt a szemébe. Fel sem foghattam mit tettem, mert azonnal a segítségére jött a szőke herceg.

- Mi a francot csinálsz a barátnőmmel? - kérdezte miközben a lányt szorosan magához szorította. - Nem vagy normális. - mondta megvetően és felettébb dühösen, így még sosem hallottam beszélni és rossz volt, hogy pont rajtam gyakorolja ezt bár rászolgáltam még is jól esett ez az egyetlen mozdulat igaz a méreg még teljes egészében a testemben maradt és cikázott az ereimben mintha valami versenyt akarna megnyerni és látszólag hatalmas előnnyel indul.
- Nem is tettem semmit és megütött. - nyafogott két könnycsepp között. Ekkor értek ide a többiek is. Meglepetten néztek hol rám hol a "szerelmes" párra.
- Persze még hazudsz is. - mozdultam felé, de Louis elkapott a másik személyt meg Niall takarta el előlem.
- Héhé nyugi hercegnő.. - mondta nyugodt hangon Lou.
- Kérj bocsánatot. - parancsolt rám az ír. Itt betelt a pohár, a kötél elszakadt. kitörtek belőlem a szavak.
- Az igazságért nem fogok bocsánatot kérni - könnyeim potyogni kezdtek, teljesen eláztatták az arcomat. Kiszabadítottam magam "fogva tartóm" karjaiból és elfutottam tőlük. Még csak meg sem próbáltak segíteni micsoda barátok. Szerettem őket minden hülyeségükkel együtt, de hatalmasat csalódtam az összesben. Jobbnak láttam ha ma már nem dolgozom így haza mentem és bezárkóztam a szobámba és ha rajtam múlt volna többet ki sem jövök onnan, de szerencsére Sára ezt nem hagyta. Egy kicsit haragudtam rá is, de nem tudtam sokáig tartani magam így feladtam a harcot. Sikerült belém tömnie néhány falat kaját, de a kedvem nem lett semmivel sem jobb. Üres és kifogyott voltam. Naivnak éreztem magam. A napok lassan és unalmasan teltek a stúdióban. Próbáltam minél kevesebbet beszélni velük és a lehető legmesszebb kerülni tőlük. Had érezzék, a haragom igenis kijár nekem is ennyi ha már mindenki ellenem van...

29. fejezet

Sziasztok itt a következő remélem tetszik :D a következő 5 komi után jön :D 

El akartam felejteni ezt az egészet, hogy a része volt az életemnek. Persze szerettem, mindennél jobban, de így nem láttam értelmét. A következő napok csigalassúsággal teltek, már nem mentem be hozzá. Ezek után elveszett minden remény, beletörődtem a helyzetbe vagy is próbáltam elfogadni. Inkább elfoglaltságot kerestem így lettem valóban a srácok asszisztense. Miután elmeséltem a szüleimnek mi történt, apa felajánlotta, hogy dolgozzak velük a turnén. Végül is talán így könnyebb lesz beletörődni a dologba, hogy már nem engem ölelget, csókol...szeret. Hirtelen rengeteg meló szakadt a nyakamba, de nem bántam, a koncertek szervezésétől Harry szülinapjáig mindenben részt vettem, kávét hoztam vagy kaját vettem ha arra volt szükség, nem érdekelt a munka a lényeg, hogy a figyelmemet terelje el. Remek csapat tagja lehetek és ennek örülök is, bár Louis-szal még mindig furcsa a helyzet, kerüljük egymás tekintetét csak akkor szólunk egymáshoz ha nagyon muszáj és már nem vagyok hajlandó ezt elviselni, hiányzik a régi hülyéskedése, a viccei a poénjai, a régi Tomlinson.
Éppen próbára igyekeztem, mert elaludtam. Futva löktem be a hatalmas, vas ajtót, majd megtorpantam mikor egy jajdulás hallatszott a másik oldalról.
- Ne haragudj - guggoltam le a fejét fogó srác mellé.
- Az én hibám. Elmerültem a gondolataimba, túlságosan is. - még mindig a keletkezett aprócska púpot simogatta.
- Na gyere kezeljük le a sebedet. - álltam fel és nyújtottam felé a két kezemet. Megmarkolta és segítettem neki felállni. Pontosan előttem állt meg, nagyon közel ahhoz, hogy normálisan gondolkozni tudjak. Az az este jutott az eszembe, az emlékek, az álom. Láttam szemeiben, hogy ő is ugyan ezeken gondolkozik és az a csók, az az első még is utolsó csók, vagy is én hittem azt, hogy utolsó. A levegő édessé változott még is a hideg rázott, már szinte megfagyott körülöttünk minden. Más körülmények között kínos lett volna ez a csend, de itt nem, ez pont jó volt mindkettőnknek. Lassan ajkai közeledni kezdtek az enyémek felé, kívántam a csókot, de talán nem az övét, tetszett a srác, de nem úgy mint Niall, hanem sokkal inkább mint egy legjobb barát, akivel hülyülhetünk, beszélgethetünk vagy akár titkunk is lehet. Nem használhatom ki Lou-t, még sem fordítottam el a fejem, szája még mindig nem ért ide, lehunytam a szemem, így várva az elkerülhetetlent.
- Louis...Louis merre vagy? - hallottuk meg Harry hangját a folyosó vége felől. Odakaptuk a fejünket és észbe kaptunk, villám gyorsan távolodtunk el egymástól, pont mikor befordult a srác a sarkon. Széles mosollyal az arcán integetett nekünk. Lesütöttem a szemem így próbálva leplezni az elmúlt pillanat hatásait, látszólag eredménnyel, mert pulzusom visszatérni készült az eredeti helyére.
-Őhmm - köszörültem meg a torkom, hogy megtaláljam a hangom, de egy erőtlen vékonyka valamit találtam csak helyette - elkísérlek lekezelni a fejedet. - mondtam végül a sérültnek.
- O..oké - támaszkodott meg a falnak szédülést imitálva.
- Hűű haver ki bánt el veled ilyen csúnyán? - tette fel a göndör a költői kérdést. Sóhajtva tettem fel a kezem, Hazza csak kuncogott - gondolhattam volna.
- Hééééé - ütöttem vállba felháborodásom jeleként - inkább segíts szegényt elvinni, hogy lekezeljem a fején lévő búbot. - sikerült beterelni Louis-t egy olyan szobába ahol találtam egy gyógyszeres dobozt, a benne lévő dolgokkal gyerekjáték lesz azt a kis horzsolást letisztítani. Nem tűnt veszélyesnek, de látjátok mi történt a szőkével is. - Köszi Hazz - öleltem meg - szerintem vissza mehetsz a többiekhez, majd mindjárt küldöm BooBear-t is. - mondtam a srácnak, aki kérdezés nélkül teljesítette amit kértem, mintha tudta volna, hogy beszélni akarok a másikkal. Magunkra zártam az ajtót, majd visszasétáltam a kanapén fekvőhöz.
- Á mi az istent csinálsz? Ez fáj! - nyüszített, mikor először hozzáértem a tisztító folyadékkal.

- Maradj nyugodtan úgy gyorsabban végzek - mondtam neki. El is hallgatott, ami kínos csöndet eredményezett. Remek az előbb nem volt az most meg igen. Erőt vettem magamon és hozzá kezdtem a mondandómhoz, miközben egy cuki dinós sebtapaszt ragasztottam a homlokára.
- Lou mi ez az egész?
- Mire gondolsz? - adta a hülyét.
- Erre itt közöttünk? - kezdtem el a pulcsim ujját piszkálni, azt erősen néztem, csak hogy ne keljen rápillantanom. - én nem akarom, hogy emiatt megromoljon a barátságunk vagy Eleanorral összevessz, olyan aranyosak vagytok együtt.
- Ó El, annyira szeretem és még is képtelen vagyok fékezni magam, hogy meg ne csókoljalak.
- Igen, én sem tudok neki határt szabni. - helyeseltem.
- Elakartam mondani a lánynak. -erre felkaptam a fejem és egy nagyon fájdalmas szempárt láttam magammal szemben - de aztán elvetettem az ötletet. Azt hittem, ha kerüllek és hagylak jobb lesz, de nem lett és rájöttem, hogy neked nagyobb szükséged van most a barátokra mint valaha így félre tettem az önző dolgaimat és felakartalak reggel hívni, pont mikor találkoztunk - mutatott a fejére és mosolygott.
- Figyelj legyen ez a közös titkunk.. amolyan legjobb barátok közös titka, amit kizárólag annak mondunk el és akkor amikor szükséges, vagy már nem bírjuk tovább. - nyújtottam felé a jobb kezem. Elfogadta az ajánlatot.
Visszasétáltunk a próba teremhez, ami inkább hasonlított egy óriási hangárhoz mint próba teremhez, de az ajtó előtt megálltunk utoljára.
- Hajrá nagy fiú - öleltem meg, majd befelé löktem. Az ajtó kinyílt, a zene leállt és hangos röhögés tört ki. El is felejtettem a fején éktelenkedik egy aranyos kis sebtapasz.
- Mi bajotok van? - kérdezte értetlenül Louis. Két röhögő görcs között vezettem közelebb a tükörhöz és megmutattam neki a homlokán táncoló dinókat. Ő is felnevetett, majd Louis-hoz méltóan pofákat kezdett el vágni. - de Mira ugye tudod, hogy ezt visszakapod? - elkezdett kergetni, már majdnem sikerült elmenekülnöm, de a terem közepénél utolért és elestünk. Csikizni kezdett, de a körülöttünk lévők közöl senki sem segített csak nevettek velünk együtt a szerencsétlen bár vicces helyzetemen. A jókedvű szórakozást az ajtó nyitódása törte meg. Mindenki kíváncsian várta a jövevényt vagy esetünkben jövevényeket. Apa és láss csodát Niall csatlakozott hozzánk. A négy srác örömmel ugrott az ötödik nyakába, aki mosolyogva fogadta az öleléseket. Mindenkiét kivéve az enyémet, a közelébe sem mentem.. Nem azért mert utálom szó sincs róla csak nem akartam magamat hiú ábrándokba rángatni. Végül apa törte meg a boldog perceket.
- Na most, hogy a csapat újra teljes - mutatott körbe rajtunk és a One Direction-ön. - Jöhet a próba. Emberek két hét és turné. - üvöltötte boldogan. - Louis veled mi történt? - kérdezte mikor meglátta a fiú fejsérülését.
- Semmi különös csak közelebbi barátságba kerültem az ajtóval. - nevetett fel a poénon.
- Bocsi - tátogtam apa mögül kihajolva. Elkezdték a munkát, én addig a keverő pult melletti hangfal torony tetején papírok rendezgetésével töltöttem el az időt és hallgattam a zenéjüket, ami egy kisebb hangszóróból szólt, amikor berobogott a kis szőke lány, majd utána Sára is megérkezett. Látszott a társaságon, hogy kifejezetten utálja mindenki az elsőként érkezőt csak Niall nem látott át rajta, mert ez a "betegség" rátett egy lapáttal. Az ideg majdnem szét kapott, amikor engem meglátva Miss Barbie rögtön a szőke nyakába ugrott, nem is törődve vele, hogy éppen megzavart valamit. Sajnálkozóan megráztam a fejem, egyszerűen szánalmasnak tűnt, majd folytattam a dolgomat a banda meg a dalok átnézését és elpróbálását. Néha néha felpillantottam és jót nevettem ezeken az idiótákon ahogy a vizes palackkal táncolni és énekelni próbálnak. Egy képet csináltam is róluk.

 Kis idő múlva ezt abba hagyva már élesben csak a dalokat próbálták. Éppen a Little Things következett, imádtam, mert valamiért úgy a szívemhez nőtt. Hallgattam ahogy a lágy hangjuk bejárja a teret aztán következett Harry szólója:
- I know you never loved the sound of your.. - lehunytam a szemem és hagytam, hogy a dallal együtt szárnyaljon a képzeletem. - it's you, they add up to, I'm in love with you and all these little things.. 

- aztán jött ő és az az édes hang, amibe már New Yorkba beleszerettem csak nem mertem bevallani, mert féltem a jövőtől, féltem  attól, hogy elvesztem és tessék bekövetkezett, a szívem összetört. 
- You never love yourself half as much as i love you, You'll never treat - békén nyugalmamat apa kiabálása törte meg aki éppen nekem szólt, közben a dal folytatódott 
- Hercegnőm ide tudnál jönni?  
- - yourself right darling but i wa..- leugrottam a helyemről és indulni akartam amikor az ének elhalkult. Végig pillantottam gyorsan a srácokon utoljára hagyva Niall-t. 
- Mi történt? - kérdeztem az utolsót.
- Csak mintha beugrott volna valami egy szóról azt hiszem, de nem semmi. - rázta meg a fejét. Hirtelen karon ragadtam a barátnőmet, aki addig az egyik fotelben olvasgatott valami magyar könyvet és kirángattam a női mosdóba. 
- Megcsókolt. - böktem ki meg sem várva a kérdéseit...