41. fejezet

Na sziasztok! :D Mivel unatkoztam és túl tengett bennem az írás vágy és Obszidián hatása alatt állok (lehet hogy a rész kicsit abban a stílusban is íródott) így megírtam a következőt! :D Hát véleményem szerint túl nyálas és egyáltalán nem illik ide, de nekem tetszik. :) remélem nektek is bejön és nem lesztek szomorúak vagy csalódottak ha elolvassátok :D ♥  Szóval jó olvasást.! 

Niall szemszöge:

Abban a pillanatban, ahogy elhangzott ez a kérdés. Mira felült, rám pillantott, majd Hannah-ra és újra rám. Szeme fáradságot és aggodalmat tükrözött, mintha nem teljesen lenne itt velünk, de fent volt. Szeme elidőzött rajtam és én sem szakítottam meg a szemkontaktust. A szoba fényében láttam a szemében megcsillanni az első könnycseppet, ami lassan folyt végig arcán, majd egyre több és több követte óvatos patakot alkotva végig az arcán. A másodperc töredéke alatt borult rám. Szorosan hozzám simult, karjait a nyakam köré tekerte, zokogott. Az idő mintha egészen megfagyott volna a szobában. Óvatosan Hannah-ra pillantottam, miközben az ölemben fekvő lány hátát simogattam. Ekkor eszembe jutott a kérdés. Tulajdonképpen mi is van köztünk? Hát ez marha jó kérdés. Nem tudom. Vagy is tudom. Vagy is nem emlékszem. A fenébe.
- Azt hittem bajod esett. - vetett véget Mira a gondolataim cikázásának. Homlokát a mellkasomnak támasztva hatalmas levegőt vett, majd rám emelte tekintetét. Szeme még csillogott a sírástól és a könnyei sem akarták abba hagyni bár már nem folytak abban az eszeveszett tempóban mint az előbb. Arcára aggodalom ült ki.
- Ezt én is mondhatnám neked. - mosolyodtam el. Letöröltem az éppen kibuggyanó könnycseppet kipirosodott arcáról és ekkor váratlan dolog történt. Egy vaku villant mellettünk, majd még egyszer. Hannah halk és megbánó hangja töltötte be a keletkezett csendet.

- Sajnálom srácok. - azzal kirohant. Az ajtóra meredtünk mindketten. Nem ez nem történhet meg velünk. Mindegy erre elég lesz később gondot fordítani.
- Mira jól vagy? - kérdeztem aztán csendesen. Tekintetébe rémület villant, de aztán válaszolt.
- Úgy megijedtem. - arcán újra csillogni kezdett a könny. Megint magamhoz vontam és szorosan öleltem. Nem tudom mi zaklatta fel ennyire de úgy éreztem képtelen vagyok itt hagyni. Viszont Carli bármelyik pillanatban beléphetett. Szóval itt nem maradhattunk.
- Nincs semmi baj. Itt vagyok. - mormoltam a fülébe édesen, hogy megnyugodjon. Látszólag hatott, lélegzése lelassult. Kezembe vettem, ő pedig hagyta minden ellenvetés nélkül. Pillekönnyű volt, már szinte azt hittem, hogy elrepül, de nem, a lehető legközelebb fészkelte magát a mellkasomhoz. - Elviszlek a lakókocsitokhoz. - mondtam. Nem válaszolt csak bólintott. Azt hiszem nagyon kimerült és az előző jelent sem tett jót neki. Mire a folyosóra értem, ahol a többiek is voltak, már csak halk szuszogását éreztem, még pólón keresztül is kellemesen bizsergette a bőrömet. Atyám azt hiszem egészen beleszerettem ebbe a lányba.
- Mi történt? - vettek körbe minket a többiek.
- Ha lehet erről később szeretnék beszélni. Elég furcsa dolog történt Hannah-val kapcsolatba. - erre Andy felkapta a fejét.
- Szerintem édes csaj.
- Andy.. nem akarlak kiábrándítani, de ő egy riporter. Valahogy bejutott és azt hiszem, már az egész világ azon csámcsog, hogy vajon mi a fenét keresett Mira az ölemben sírva. - az értetlen tekintetekre csak legyintettem, hogy majd később beavatom őket is. Ekkor Josh furakodott ki a többiek mögül. Aggódva vizsgálta meg a karomban tartott lányt. A féltékenység sugarai kezdték mardosni elmémet. Tudtam, hogy csak kihasználta az sms akciómat. Nem is értem mi értelme volt, de mindegy már elcsesztem és lehetőséget nyújtottam neki. Nem, nem utálom a srácot, mert halál jó arc, de nem szeretem nézni, ahogy kihasználja a csajokat.

- Jól van? - kérdezte rezzenés nélkül.
- Majd lesz ha végre pihenhet egy kicsit.
- Óóó ja persze. - mondta szórakozottan és még mindig feltűnően bámulva Mirát. Most már tényleg tökön rúgom. Na mindegy inkább az ajtó felé indultam, hogy minél előbb odaérjek a célom felé. Lassan, de elértem a lakókocsiig. Nem akartam felkelteni, olyan békésen aludt. Letettem az ágyára, a takaróját pedig rá terítettem. Nem bírtam megállni. Ajkára pillantottam. Szinte vonzotta a szemeket. Vajon még mindig olyan puhák és édesek mint múltkor. Ahh ez hülyeség mért változnának. Kíváncsiság erős érzése vette át a hatalmat az agyam felett. A következő pillanatban már azon kaptam magam, hogy pár centiméter választ el a szájától. Nem. Megálljt parancsoltam. Akkor már szinte olyan lennék mint Josh. Bár most semmi mást nem akartam volna jobban mint a csókját még sem használtam ki a lehetőséget. Inkább csak egy puszit nyomtam az arcára. Amolyan jó éjt puszi félét. Elmosolyodott, ahogy én is. Kisimítottam az arcából egy kósza tincset, de akkor a telefonom éktelen csörgésbe kezdett. Előkaptam és a képernyőre meredtem. Carli. A francba. Fel kellett vennem. Az ajtó felé igyekeztem, hogy minél előbb megszabaduljak a csörgéstől.
- Ne! - riad hang zavarta meg a gondolataim menetét. - ne menj el! - tudtam, hogy fel kéne vennem, de valahogy helyén valóbbnak éreztem, ha Mirával maradok. Kinyomtam. Később még kapni fogok, de nem érdekel. Egyáltalán nem szeretem már...talán valamikor éreztem iránta valamit, de az már csak őrült folt a múltam lepedőjén, amit képtelenség levakarni csak az időmúlásával meghalványul és itt van ő. Barna haja és barna szeme egyszerűen beragyogja a napjaimat. Akármi történt is New York-ban vagy utána nem halványította el az ő foltját. Mélyen érzem, hogy nekem igenis ő kell és már nem akarom színlelni, hogy nem. Igenis ki akarom mutatni, hogy szeretem, majd a megfelelő pillanatban úgy is érezni fogom azt, hogy el kell neki mondanom. Kinyomtam a még mindig zörgő vackot és a fotelbe hajítottam. Mikor látta, hogy maradok ülő helyzetbe tornázta magát, majd kíváncsian pillantott rám. Még mindig a fáradság jelei bujkáltak az arcán, de már egészen jól festett.
- Mi történt mielőtt kiborultam? - kérdezte halkan, rekedtes hangja most inkább egy beteg öregemberére hasonlított, de legalább már magánál volt nem abban a.. hogy is fogalmazzam..sokkos talán ez a megfelelő szó, szóval nem abban a sokkos állapotban volt. Leültem a lába helyére amit addigra már felhúzott törökülésbe.
- Azt hiszem elájultál a folyosón, míg Lou-val beszélgettél.
- Nem szoktam elájulni ez fura. - a kezét kezdte piszkálni. Nem nézett rám.
- Hát mi is megijedtünk.. óóó ha már itt tartunk téged mi rémített meg ennyire? - továbbra sem volt hajlandó rám nézni és válaszolni sem akart. Aztán már nem bírtam várni és felemeltem az állánál fogva a fejét míg a szemünk egymásba nem fonódott.
- Sajnálom én csak.. annyira megrémített amit álmodtam. Vagy is nem volt annyira rémisztő még a vége tetszett is,de valami bekattant és azt hittem tényleg megtörtént. - újabb aggodalom suhant át a tekintetén, de gyorsan el is tűnt.
- Hát mint látom semmi bajod sincsen, azon kívül, hogy pihenned kellene.
- Nem.. álmomban nem én sérültem meg... hanem te. - elpirult vagy is nem...szinte már fellobbant az arca. Na ez meglepett. Aggódott értem. Ráadásul álmában. Kerek szemekkel néztem rá. Olyan másnak tűnt így. Sebezhetőnek. - Mármint.. nem tudom.. csak megrémített a gondolat, hogy talán komolyan gond van.. és.. azt hiszem nagyon kiborultam. - a telefonom újabb vad csörgésbe kezdett. Nem akartam megnézni, hogy ki az mert úgy is tudtam. Hagytam is ott ahol van. Aztán pár perc múlva Mira mobilja is dallamosan zenélni kezdett. Sms-t kapott. "Az internet őrjöng. Tele van a képetekkel, Harry xx" Olvasta fel.
- Sajnálom. Az én hibám. Azt hittem, hogy egy elveszett lány akit a többi rajongótok nem nagyon kedvel, de ebben is tévedtem. - mondta elkeseredetten, majd arccal a párnájára dőlt.
- Nem a te hibád. Nem tudhattad. - nem bírtam megállni és melléfeküdtem. Olyan nyugtatóan hatott a közelsége, hogy már nem is aggódtam egyik problémám miatt sem. Mintha a világ megszűnt volna. Nem volt olyan, hogy Mira és nem volt olyan sem, hogy Niall. Abban a percben csak mi voltunk. A valódi önmagunk. Nem az a szerep amit nap mint nap magunkra erőltettünk a rajongók a sajtósok és mindenki miatt. Óvatosan felém fordult és feltette a legegyszerűbb kérdést amit csak lehetett.
- Most mi legyen? - nem tudtam a választ, ahogyan ő sem. Csak szótlanul, ujjainkat összefonva néztük egymást. Nem is törődve semmivel...

40. fejezet

Egy szó --> EzerBocsánat! ;) ♥ Jó szórakozást! Nem a legjobb sőt nagyon össze vissza és unalmas, de jobbat nem tudtam már és ti meg vártátok és bocsi és hát nem egy szó lett xd de mindegy :D 

A döbbenet lassú kígyóként kúszott fel barátosném arcára, amitől halvány pír öntötte el az arcomat. Gyorsan a két kezem közé temettem, hogy ne is lássa, de túl jól ismer. Elmeséltem neki mindent pont úgy ahogy Harrynek is. Kicsit azért szégyelltem magam, hogy miattam úgymond megcsalja a barátnőjét, de végül is élveztem szóval semmi rossz érzés nem maradt bennem.

- Hűűű ti aztán kihasználtátok az estét. Viszont örülök, hogy így egymásra találtatok. Őszintén szólva nem nagyon bírjuk a mostani barátnőjét. Kikészítő az a csaj. - halvány mosolyt csaltam az arcomra, de nem sikerülhetett valami meggyőzőnek, mert azonnal kaptam egy hatalmas ölelést. Olyan régen nem kaptam ilyen baráti ölelést, hogy már szinte fájt a közelsége. Tudtam, hogy ez az egymásra találós dolog csak arra az egy éjszakára szólt, hiszen megbeszéltük, hogy barátok leszünk. Ebbe se többet se kevesebbet nem kívánhatok és képzelhetek bele, azzal csak magamat tenném tönkre ugyanakkor nem is akarom teljesen, hogy csak barátok legyünk. Tudjátok mit nem is hagyom. Akár az életem árán is vissza szerzem valahogy. A fenébe ez nem én vagyok,de ha meg sem próbálom akkor nem tudhatom biztosra. A fáradság hullámai vettek erőt rajtam, aztán már csak fehér foltokat láttam, majd elsötétült minden. A következő pillanatban már újra a folyosón ácsorogtam.
- Héééé csajszi! Jól vagy? Elbambultál? - integetett egy hatalmas kéz, ami ilyen közelről szinte már egy mancsnak látszott.
- Mi? Ja igen.. - ráztam meg szórakozottan a fejem - Lou hol van? - kérdeztem Louis-tól.
- 5 perce ment be az öltözőbe és küldött ki engem, hogy meggyőződjek róla nem fogsz e elájulni. Azt mondta, hogy állsz és nézel magad elé pislogás nélkül. Mondanom sem kell, hogy nem tévedett 2 perce itt integetek mint egy idióta. Látod. - vállait előre húzta, mintha púpos lenne, nyelvét kitolta és bekancsalított aztán a elkezdte a kezét rázni mint egy 6 éves kisiskolás. Annyira vicces volt, hogy már fuldokoltam a nevetéstől. Rá kellett támaszkodnom valaminek így neki próbáltam dőlni a falnak, de puhába ütközött a kezem. Elvesztettem az egyensúlyom és egyenesen Niall karjaiba pottyantam. Felkuncogtam.
- Micsoda véletlen. - suttogta. Louis fülig érő mosollyal próbált úgy tenni mintha nem figyelne. Nagyon furcsán viselkedett. Egy ismerős hangot hallottam meg a hangszóróból.
- 1 perc! - na remek elkezdődött a végső hajrá, az utolsó perc izgalom a nagy show előtt. A két srác megragadta a kezeimet és ráncigáltak maguk után a színpad széléhez. A többiek utánunk jöttek. Mostanában itt szoktuk elvégezni az ima féle beszédet. Talán azért, hogy apa ide érjen időben, ami meglepő, de most sem sikerült neki. Aztán lihegve, de ide ért végre. Mindenki megkönnyebbülve állt körbe ő pedig gyorsan elhadarta a szokásos kis monológját a csapatról és hogy milyen jól kijövünk egymással és az ehhez hasonló dolgok. Aztán minden elsötétült és a srácok eltűntek. Pár perc múlva fülsüketítő sikoly áradat csapta meg a fülünket. Tuti, hogy ezek egyszer kinyírnak minket. Most jut eszembe Sárát már nem is láttam tegnap óta. Majd rákérdezek Harry-nél hátha ő tudja. Lehuppantam az egyik fotelre és körbe néztem. Akkor láttam meg Hannah-t. Róla teljesen el is feledkeztem. Szegényt behoztam utána átpasszoltam a fiúknak, majd megint ott hagytam egyedül. Hát ez egy szép barátság kezdete úgy érzem. Gondoltam javítok a helyzeten és megkérdezem milyen volt a randi Andy-vel. Annyira aranyosak lennének együtt.
- Szia mizujs? Milyen volt az este? - kérdeztem mellé érve.
- Óóó szia rég láttalak. - nevetett fel, mire én kínosan elmosolyodtam és bocsánatot kértem arra hivatkozva, hogy fontos dolgom volt. Aztán vissza tereltem a témát rájuk és az estéjükre. - Nagyon izgalmas volt. Elvitt vacsizni aztán pedig elmentünk sétálni amiből az lett hogy eltévedtünk és végül egy rendőr segítségével találtunk vissza. - nevetett fel boldogan. Aztán hirtelen több lány sikolyt hallottunk. Niall a színpadon ülve a térdét fogta. Gondolkodás nélkül rohanni kezdtem. Félre löktem Pault és az embereit és egyenesen felmentem a színpadra letérdeltem mellé és ránéztem.

- Jól vagy? - kérdeztem aggódva. Felemelte a fejét és körbenézett aztán hatalmasat röhögött, miközben még mindig a térdét simogatta. Én is körbe néztem aztán rájöttem min nevet annyira. Az egész lány tömeg bele értve a többieket is kitágult szemekkel bámult engem ahogy a földön ülve aggódok Niall-ért és mind ezt a nagy közönség előtt. Kínosan felálltam és felsegítettem ezt a szerencsétlent a földről, majd lekísértem a backstage-be, aztán leültettem a kanapéra és lángvörös fejjel leültem mellé. A maradék srác elnézést kért Niall és az én nevemben is bár ezt nem teljesen értettem, de mindegy. Szóval így folytatódott a koncert. Nem volt az igazi négyen, de nagy fiúk megoldották. Eközben a kanapén nem szóltunk egymáshoz, de éreztem hogy mosolyog. Aztán már nem bírtam tovább és felé fordultam.
- Mi a fenét képzeltél, hogy ilyen térddel majd repülni tudsz? vagy mi? Tudod, hogy megijedtem? Vagy is nem, nem ijedtem meg..csak..
- Csak mi? - fordult felém ő is. Néztünk egymást szemébe már szinte úgy, mintha utoljára csodálhatnánk meg a másik szemét.
- Csak az hogy egy idióta vagy Horan! Na gyere jegeljük le. - tápászkodtam fel. Neki támaszkodott a vállamnak engem pedig elkapott az a dejavu érzés. Lassan, de biztosan kivezettem a folyosóra és az öltözőjük felé irányítottam, azonban mielőtt benyithattam volna maga felé fordított. Szeme fogva tartotta az enyémet, de tudtam, hogy itt és most nem lehet. Egyszerűen nem szabad. Akármennyire is utálom Carlie-t és akármennyire is élvezem, hogy a fiújával kavarok, akkor is bennem van egy olyan érzés ami minden lányban ha meglátja mással a barátját. Őszintén senkinek sem kívánom azt a tudatot. Az ajtó felé kaptam a szemem remélve, hogy érti a célzást. Megragadta a csuklómat. Nem rángatott csak finoman húzott maga után. Amint beértünk az ajtónak döntött, majd ajkát az enyémre tapasztotta. Csókok hadával ajándékozott meg mire normálisan gondolkozni tudtam.
- Niall mi lesz a barátság dologgal?
- Őszintén?
- Igen!
- Nem érdekel. Most csak és kizárólag te érdekelsz! - jelentette ki könnyedén.
- És mi lesz Carlie hercegnővel? Vagy azzal amit... tettem veled? - csuklott el a hangom. Ha erről van szó automatikusan a földet kezdem pásztázni ami most sem maradt el. Felemelte az államat odáig, hogy szemünk ismét egy szintbe kerüljön. Istenem a kékje ugyanúgy ragyog mint akkor amikor először találkoztunk. Emlékek hada furakodott elő a memóriámból. Néhány annyira vicces volt, hogy muszáj volt felnevetnem.
- Mi az? - kérdezte végül nem figyelve az előzőekben feltett kérdésemet.
- Csak eszembe jutott az ahogy találkoztunk. - összeráncolt szemöldökkel nézett rám. Megsimítottam az arcát, de elkapta a kezemet és lágy csókkal hintette be.
- Meséld el kérlek. - csillantak fel a szemei.
- Nem tudom, hogy jó ötlet lenne e.
- Ugyan már mindig ezzel jössz, hogy jó ötlet e vagy, hogy majd magamtól jövök rá. - csattant fel. Nem volt ideges csak szimplán bele fáradt már a titokba. Hát jó legyen ha ennyire tudni akarja elmesélem az én szemszögemből. Az ajtót bezártam, majd a kanapéra vetettem magam. A lábaimat felhúztam és rátámasztottam a fejem, követett és ő is helyet foglalt mellettem. Nem szólt.. csak várt.. ahogy már jó pár hete.
- Tulajdonképpen az elején még csak nem is kedveltelek titeket. Csak és kizárólag Sára miatt vettem részt akkor ott New York-ban vagy is annyira irritált, hogy mindenki úgy néz rám mintha leprás lennék csak mert én nem voltam oda értetek és nem is tudom.. egyszer csak megtörtént...beléd szerettem..- egy ajtó csapódásra lettem figyelmes, de hát azt bezártam. Nem értettem, össze zavarodtam. Már nem volt ott senki egyszerű fehérségben voltam. Ideges beszélgetést hallottam valahonnan messziről.
- Mi történt vele? Rendbe jön? Mond hogy nincs semmi baja. - valaki lehuppant mellém és félre tűrte az arcomba lógó hajam. Csukva volt a szemem, de tudtam ki az. Niall. Érintése lágy, gyengéd már már túlságosan is féltő volt.
- Csak fáradt hagyd pihenni. - nyugtatta Hannah. A fal felé fordulva, nekik háttal feküdtem a srácnak még is sikerült össze kulcsolni a kezünket. Bizserget és ez felbecsülhetetlen érzés volt számomra. Hiányzott. Nagyon is.

- Nem! Itt maradok. - felelte határozottan már szinte gyerekesen. Talán a lány kiment vagy úgy döntött, hogy többet nem szólal meg, de egy idő után újra hallottam a hangját.
- Tulajdonképpen mi van köztetek?

Mit gondoltok az új design-ról? :D komit neki! ;)

Ezer bocsánat! :( :D ♥

Sziasztok ígérem nem sokára hozok részt már van két ötletem most már csak rá kell vennem magam hogy megírjam :D ja és eldöntsem melyiket választom a kettő közül bár holnap táncfesztivál de úgy gondolom hogy ma vagy holnap hozok valamicskét nem ígérem biztosra és azt sem hogy hosszú lesz vagy jó sőt szerintem elég uncsi lesz de megpróbálok hiszen annyit vártatok rá és én meg folyamatosan csalódást okozok nektek remélem nem haragszotok és továbbra is lelkes olvasóim és barátaim lesztek :D és még mindig nem tudom kinek hogy tetszik az új kinézet? :D szóval kommentekre fel és írjátok meg hogy jó e vagy nem? ááá támadt egy ötletem azt is megírhatnátok ha van kedvetek hogy ki hogy képzeli el a folytatást :D akár kommentbe akár fb-n üzibe :D ♥