40. fejezet

Egy szó --> EzerBocsánat! ;) ♥ Jó szórakozást! Nem a legjobb sőt nagyon össze vissza és unalmas, de jobbat nem tudtam már és ti meg vártátok és bocsi és hát nem egy szó lett xd de mindegy :D 

A döbbenet lassú kígyóként kúszott fel barátosném arcára, amitől halvány pír öntötte el az arcomat. Gyorsan a két kezem közé temettem, hogy ne is lássa, de túl jól ismer. Elmeséltem neki mindent pont úgy ahogy Harrynek is. Kicsit azért szégyelltem magam, hogy miattam úgymond megcsalja a barátnőjét, de végül is élveztem szóval semmi rossz érzés nem maradt bennem.

- Hűűű ti aztán kihasználtátok az estét. Viszont örülök, hogy így egymásra találtatok. Őszintén szólva nem nagyon bírjuk a mostani barátnőjét. Kikészítő az a csaj. - halvány mosolyt csaltam az arcomra, de nem sikerülhetett valami meggyőzőnek, mert azonnal kaptam egy hatalmas ölelést. Olyan régen nem kaptam ilyen baráti ölelést, hogy már szinte fájt a közelsége. Tudtam, hogy ez az egymásra találós dolog csak arra az egy éjszakára szólt, hiszen megbeszéltük, hogy barátok leszünk. Ebbe se többet se kevesebbet nem kívánhatok és képzelhetek bele, azzal csak magamat tenném tönkre ugyanakkor nem is akarom teljesen, hogy csak barátok legyünk. Tudjátok mit nem is hagyom. Akár az életem árán is vissza szerzem valahogy. A fenébe ez nem én vagyok,de ha meg sem próbálom akkor nem tudhatom biztosra. A fáradság hullámai vettek erőt rajtam, aztán már csak fehér foltokat láttam, majd elsötétült minden. A következő pillanatban már újra a folyosón ácsorogtam.
- Héééé csajszi! Jól vagy? Elbambultál? - integetett egy hatalmas kéz, ami ilyen közelről szinte már egy mancsnak látszott.
- Mi? Ja igen.. - ráztam meg szórakozottan a fejem - Lou hol van? - kérdeztem Louis-tól.
- 5 perce ment be az öltözőbe és küldött ki engem, hogy meggyőződjek róla nem fogsz e elájulni. Azt mondta, hogy állsz és nézel magad elé pislogás nélkül. Mondanom sem kell, hogy nem tévedett 2 perce itt integetek mint egy idióta. Látod. - vállait előre húzta, mintha púpos lenne, nyelvét kitolta és bekancsalított aztán a elkezdte a kezét rázni mint egy 6 éves kisiskolás. Annyira vicces volt, hogy már fuldokoltam a nevetéstől. Rá kellett támaszkodnom valaminek így neki próbáltam dőlni a falnak, de puhába ütközött a kezem. Elvesztettem az egyensúlyom és egyenesen Niall karjaiba pottyantam. Felkuncogtam.
- Micsoda véletlen. - suttogta. Louis fülig érő mosollyal próbált úgy tenni mintha nem figyelne. Nagyon furcsán viselkedett. Egy ismerős hangot hallottam meg a hangszóróból.
- 1 perc! - na remek elkezdődött a végső hajrá, az utolsó perc izgalom a nagy show előtt. A két srác megragadta a kezeimet és ráncigáltak maguk után a színpad széléhez. A többiek utánunk jöttek. Mostanában itt szoktuk elvégezni az ima féle beszédet. Talán azért, hogy apa ide érjen időben, ami meglepő, de most sem sikerült neki. Aztán lihegve, de ide ért végre. Mindenki megkönnyebbülve állt körbe ő pedig gyorsan elhadarta a szokásos kis monológját a csapatról és hogy milyen jól kijövünk egymással és az ehhez hasonló dolgok. Aztán minden elsötétült és a srácok eltűntek. Pár perc múlva fülsüketítő sikoly áradat csapta meg a fülünket. Tuti, hogy ezek egyszer kinyírnak minket. Most jut eszembe Sárát már nem is láttam tegnap óta. Majd rákérdezek Harry-nél hátha ő tudja. Lehuppantam az egyik fotelre és körbe néztem. Akkor láttam meg Hannah-t. Róla teljesen el is feledkeztem. Szegényt behoztam utána átpasszoltam a fiúknak, majd megint ott hagytam egyedül. Hát ez egy szép barátság kezdete úgy érzem. Gondoltam javítok a helyzeten és megkérdezem milyen volt a randi Andy-vel. Annyira aranyosak lennének együtt.
- Szia mizujs? Milyen volt az este? - kérdeztem mellé érve.
- Óóó szia rég láttalak. - nevetett fel, mire én kínosan elmosolyodtam és bocsánatot kértem arra hivatkozva, hogy fontos dolgom volt. Aztán vissza tereltem a témát rájuk és az estéjükre. - Nagyon izgalmas volt. Elvitt vacsizni aztán pedig elmentünk sétálni amiből az lett hogy eltévedtünk és végül egy rendőr segítségével találtunk vissza. - nevetett fel boldogan. Aztán hirtelen több lány sikolyt hallottunk. Niall a színpadon ülve a térdét fogta. Gondolkodás nélkül rohanni kezdtem. Félre löktem Pault és az embereit és egyenesen felmentem a színpadra letérdeltem mellé és ránéztem.

- Jól vagy? - kérdeztem aggódva. Felemelte a fejét és körbenézett aztán hatalmasat röhögött, miközben még mindig a térdét simogatta. Én is körbe néztem aztán rájöttem min nevet annyira. Az egész lány tömeg bele értve a többieket is kitágult szemekkel bámult engem ahogy a földön ülve aggódok Niall-ért és mind ezt a nagy közönség előtt. Kínosan felálltam és felsegítettem ezt a szerencsétlent a földről, majd lekísértem a backstage-be, aztán leültettem a kanapéra és lángvörös fejjel leültem mellé. A maradék srác elnézést kért Niall és az én nevemben is bár ezt nem teljesen értettem, de mindegy. Szóval így folytatódott a koncert. Nem volt az igazi négyen, de nagy fiúk megoldották. Eközben a kanapén nem szóltunk egymáshoz, de éreztem hogy mosolyog. Aztán már nem bírtam tovább és felé fordultam.
- Mi a fenét képzeltél, hogy ilyen térddel majd repülni tudsz? vagy mi? Tudod, hogy megijedtem? Vagy is nem, nem ijedtem meg..csak..
- Csak mi? - fordult felém ő is. Néztünk egymást szemébe már szinte úgy, mintha utoljára csodálhatnánk meg a másik szemét.
- Csak az hogy egy idióta vagy Horan! Na gyere jegeljük le. - tápászkodtam fel. Neki támaszkodott a vállamnak engem pedig elkapott az a dejavu érzés. Lassan, de biztosan kivezettem a folyosóra és az öltözőjük felé irányítottam, azonban mielőtt benyithattam volna maga felé fordított. Szeme fogva tartotta az enyémet, de tudtam, hogy itt és most nem lehet. Egyszerűen nem szabad. Akármennyire is utálom Carlie-t és akármennyire is élvezem, hogy a fiújával kavarok, akkor is bennem van egy olyan érzés ami minden lányban ha meglátja mással a barátját. Őszintén senkinek sem kívánom azt a tudatot. Az ajtó felé kaptam a szemem remélve, hogy érti a célzást. Megragadta a csuklómat. Nem rángatott csak finoman húzott maga után. Amint beértünk az ajtónak döntött, majd ajkát az enyémre tapasztotta. Csókok hadával ajándékozott meg mire normálisan gondolkozni tudtam.
- Niall mi lesz a barátság dologgal?
- Őszintén?
- Igen!
- Nem érdekel. Most csak és kizárólag te érdekelsz! - jelentette ki könnyedén.
- És mi lesz Carlie hercegnővel? Vagy azzal amit... tettem veled? - csuklott el a hangom. Ha erről van szó automatikusan a földet kezdem pásztázni ami most sem maradt el. Felemelte az államat odáig, hogy szemünk ismét egy szintbe kerüljön. Istenem a kékje ugyanúgy ragyog mint akkor amikor először találkoztunk. Emlékek hada furakodott elő a memóriámból. Néhány annyira vicces volt, hogy muszáj volt felnevetnem.
- Mi az? - kérdezte végül nem figyelve az előzőekben feltett kérdésemet.
- Csak eszembe jutott az ahogy találkoztunk. - összeráncolt szemöldökkel nézett rám. Megsimítottam az arcát, de elkapta a kezemet és lágy csókkal hintette be.
- Meséld el kérlek. - csillantak fel a szemei.
- Nem tudom, hogy jó ötlet lenne e.
- Ugyan már mindig ezzel jössz, hogy jó ötlet e vagy, hogy majd magamtól jövök rá. - csattant fel. Nem volt ideges csak szimplán bele fáradt már a titokba. Hát jó legyen ha ennyire tudni akarja elmesélem az én szemszögemből. Az ajtót bezártam, majd a kanapéra vetettem magam. A lábaimat felhúztam és rátámasztottam a fejem, követett és ő is helyet foglalt mellettem. Nem szólt.. csak várt.. ahogy már jó pár hete.
- Tulajdonképpen az elején még csak nem is kedveltelek titeket. Csak és kizárólag Sára miatt vettem részt akkor ott New York-ban vagy is annyira irritált, hogy mindenki úgy néz rám mintha leprás lennék csak mert én nem voltam oda értetek és nem is tudom.. egyszer csak megtörtént...beléd szerettem..- egy ajtó csapódásra lettem figyelmes, de hát azt bezártam. Nem értettem, össze zavarodtam. Már nem volt ott senki egyszerű fehérségben voltam. Ideges beszélgetést hallottam valahonnan messziről.
- Mi történt vele? Rendbe jön? Mond hogy nincs semmi baja. - valaki lehuppant mellém és félre tűrte az arcomba lógó hajam. Csukva volt a szemem, de tudtam ki az. Niall. Érintése lágy, gyengéd már már túlságosan is féltő volt.
- Csak fáradt hagyd pihenni. - nyugtatta Hannah. A fal felé fordulva, nekik háttal feküdtem a srácnak még is sikerült össze kulcsolni a kezünket. Bizserget és ez felbecsülhetetlen érzés volt számomra. Hiányzott. Nagyon is.

- Nem! Itt maradok. - felelte határozottan már szinte gyerekesen. Talán a lány kiment vagy úgy döntött, hogy többet nem szólal meg, de egy idő után újra hallottam a hangját.
- Tulajdonképpen mi van köztetek?

Mit gondoltok az új design-ról? :D komit neki! ;)