Zene, ami körül ragyogja belsőd egészét olykor kitölti a kínos csendet vagy az ürességet a bensődben, ami boldoggá tesz vagy segít ha szomorú vagy.Valahogy most még sem tudok vele megelégedni. Az egyetlen személy aki vigasztalni tudna, akire annyira vágyom, hogy az már fizikailag lehetetlen messze van és jelenpillanatban semmi kedvem hozzá. Igen. Haragszom rá. Vagy is magamra. Vagy is nem tudom. Összetörtem. Miután tanúja voltam a vallomásának órákon keresztül sírtam. Nem tudtam felfogni, hogy mért tette ezt velem és azt meg végképp nem tudtam megválaszolni, hogy magát mért kínozta. Igazából még most sem értem és talán ez táplálja a dühömet is, ami bár nem ég annyira mint pár órával ezelőtt még sem hagy nyugodni. Képtelen vagyok pihenni. Egész éjszaka járkáltam, fel alá róttam a köröket a lakosztályban miután Louis idehozott és a lelkemre kötötte, hogy azonnal feküdjek le aludni. Nem tudtam. Az agyam folyamatosan kattogott és nem bírta felfogni egészen az elhangzott szavak súlyát és értelmezni is képtelen volt őket. Egy dolgot visszhangzott folyamatosan..Niall átvert. Viszont a szívem annál inkább tiltakozott ez ellen. Csak úgy mint az agyam képtelen volt elfogadni a helyzetet..elvesztette a másik felét. Így végül csak bóklásztam a szobák között, majd végül a zongora mellett kötöttem ki és próbáltam a bánatomat dal formába önteni, de nem segített végül csak mindig kikötöttem egy dal mellett. Vagy a Yesterday ugrott be a Beattles-től vagy a Little Things-et kezdtem játszani a billentyűkön. Nem tudtam kiverni a fejemből a két dalt. Kezdem elveszíteni a reményt. Szerencsére az ajtót még érkezésemkor kulcsra zártam, mivel sem erőm sem kedvem nem volt senkihez. A barátaim a nap folyamán többször próbáltak kicsalogatni, de nem tudtak. Bezárkóztam és hatalmas falakat építettem fel magam körül. A vicces, hogy a stáb tagjai közül mindenki legalább egyszer megpróbált valamit amivel kicsalogatni akartak. Nem sok sikerrel. Aztán mikor azt hittem nyugtom lesz Sára vékony, aggódó már már sírós hangját hallottam meg.
- Mira! Ne tedd ezt magaddal! Ez nem te vagy! - nem válaszoltam, ahogy senkinek sem az elmúlt órákban. - Jó rendben. Nem kell semmit sem mondanod, de jobb ha tudod, hogy a srácok szeretnek téged és mindenki ezen a rohadt turnén. Igen legfőképp Niall. Borzasztóan érzi magát. - a szívem a név hallatára a kelleténél nagyobbat dobbant - Ha érdekel a gépe 6 körül ér vissza. Kérlek csak gyere ki.. minden rendben lesz. - ekkor a düh vörös hullámai újra a szemem elé kerültek. Már hogy lenne minden rendben. Semmi sincs rendben. Az életem darabokban és ki tehet róla..na ki? Hát persze, hogy én, mert egy szerencsétlen vagyok. Egy totál idióta aki hagyta magát az orránál fogva vezetni.
- Nem érdekel mikor ér vissza! - csattantam fel végül. Pedig igenis érdekelt. Jobban mint az agyam akarta, de a szívem úgy látszik megpróbál felül kerekedni. Sára sírása térít magamhoz. Ő az egyetlen akit végképp nem akartam megbántani, de sikerült. - Ne haragudj. Én csak.... egyszerűen idő kell. - észre sem veszem, de már az ajtónak dőlve ülök, a térdeimet átkarolva. - Azt hiszem összetörtem, aztán összezavarodtam és most dühös vagyok és fáradt...nagyon fáradt.. és azt hiszem ennyi. - mondom elhaló hangon. Érzem, hogy a zokogás újra kitörni készül, de nem hagyom. Nem akarom megint gyengének mutatni magam.
- Gyere ki és menj aludni. Kérlek. El sem tudod képzelni milyen a többiekkel lenni. A levegő frusztrált és kétségbe esett. A srácok rég megbocsátottak a szőkének.. csak miattad aggódnak.
- Nem megyek ki. Akkor mindenki rám szállna, hogy jól vagyok e és az ehhez hasonló dolgok. - percek telnek el, miután kimondom ezeket a szavakat. Már azt hittem, hogy a barátnőm elment ő is feladta, de nem sokkal később Louis fáradt hangja csapja meg a fülemet. Kicsit felderülök, nem is értem mért. Talán mert ő vitt a hotelba és az ő vállán sírtam és talán a titkunk miatt, aminek az emléke halványan ugyan de eszembe szokott jutni. Borzasztóan érzem magam akkor is, hiszen annak a csóknak nem kellett volna megtörténnie.
- Mira! Engedj be. Kérlek. Nem kell kijönnöd. Csak engedj be. - a háttérben hallom, ahogy Harry a barátnőjét elviszi kicsit lenyugtatni. Fellélegzek és elfordítom a zárat, majd gyorsan berántom a srácot és újra vissza fordítom. Aztán mintha mi sem történt volna felkapom az egyik sarokban árválkodó gitáromat és helyet foglalok a földön. Észre sem veszem, hogy automatikusan a Little Things-et kezdem el játszani.
- Mit művelsz? - kérdezi végül velem szembe ülve. Megmerevedek a kérdés hallatán. Fogalmam sincs mit is művelek éppen. Vagy is persze, hogy gitározom, meg minden, de képtelen vagyok a bennem tátongó szakadást értelmezni.
- Sajnálom, hogy ennyi bajt okoztam nektek. - bököm ki végül a cipőm orrát babrálva. Elmosolyodik pedig ezen a tényen nincs semmi vicces.
- Ugyan már ha annyi fontot kaptam volna azért, hogy sajnáljam a veled eltöltött órákat már három bolygónyi répát vettem volna belőle. Tudom, hogy nehéz ezt feldolgozni, de nem ücsöröghetsz életed végégig ebben az átkozott teremben. - már éppen megkérdezném, hogy mért nem amikor válaszol is a fel nem tett kérdésemre. - azért, mert ott kint - mutat az ajtó irányába. - vannak olyanok, akik szeretnek téged és nem teheted meg velük, hogy bezárod ide magad.
- Nem értem. Ezt az egész dolgot. Félek újra a szemükbe nézni. - bár ezt magam sem értem mért érzem. - Idő kell.
- Hát volt elég időd egész éjszaka. Ne nézz így rám. Én mindent tudok. Amúgy meg megbíztam néhány embert, hogy figyeljen éjszaka. Nehogy valami történjen veled így tudtam meg, hogy itt vagy.
- Köszönöm. Tehát miattad zaklat reggel óta mindenki. - vállba ütöttem csak, hogy érezze mennyire szeretem.
- A te érdekedben tettem. - mosolyog még szélesebben. Ezen muszáj nekem is mosolyognom. Aggódott értem, ahogy valószínűleg mindenki.
- Köszönöm.
- Végre felfogtad, hogy nem utál senki és, hogy a légkör már annyira elkínzott nélküled, hogy meglehetne fulladni benne? - félénken pillantok rá.
- Sajnálom. - ölelem magamhoz.
- Na gyere. - megragadta a kezem és felhúzott a padlóról. Az ajtó felé lépkedett és kilépett rajta, azonban nem csukta be maga után. Várva, hogy vajon kilépek és megértettem a célzását, vagy még sem. Csak, hogy én felfogtam. Felfogtam, hogy nem hagyhatom cserben a bandát és a barátaimat. A családomat. Akár haragszom valakire akár nem. Így hát halvány mosoly kíséretében kisétálok. Ekkor veszem észre, hogy nem csak Louis vár rám kint, hanem mindenki. Sára, Harry, Zayn, Liam, Apa és még rengeteg ember a családomból. Mind széles és megkönnyebbült mosollyal fogad, majd hirtelen hatalmas ölelésbe forrunk össze, ami jó is lenne, de sajnos hiányzik egy ember a körből. Még így is kiszúrom a hiányát mikor alig férünk el a teremben. Komolyan feladom most már. Belefáradtam. Szeretem és ez ellen nem tudok semmit sem tenni. Fáj.. igen fáj, hogy megbántott, de nem haragudhatok rá örökre, hiszen milyen ember az aki az életére haragszik. Elbambulhattam, mert percekkel később Sára kezét láttam a szemem előtt himbálózni.
- Mira...hahhóóó...csajsziii. - szórakozottan megráztam a fejem, hogy kitisztuljon.
- Tessék?
- Elkísérlek a szobádba. A többiek meg mennek készülődni a koncertre. - aprót bólintottam, beleegyezésem jeléül. Szótlanul sétáltunk az szobámig, amikor végül megszólalt.
- Azért jó, hogy visszatértél közénk. - ölelt meg hirtelen, majd befelé terelt a folyosóról. Nem akartam egyedül maradni, de szükségem volt a nyugalomra is. Végül abban egyeztünk meg, hogy veszek egy pihentető fürdőt, amiből a lustaságom miatt csak zuhany alatt ácsorgás lett. Jól esett felfrissíteni az bőrömet és az elkínzott lelkemet is. Ezzel a zuhannyal a düh utolsó cseppjét is sikerült maradéktalanul lemosnom magamról. Egy mosolyt erőltettem magamra, hogy a látszatot fenntartva boldognak mutassam magam. Ám ezt mégsem éreztem helyesnek sőt tükörbe nézve a szemem egyből elárult. Lehet, hogy a düh eltűnt, de a fájdalom amit hagyott maga után ott marad, ami így a szememben csillogott. Egy órával később már az arénában állva próbáltam magam tartani. Mosolyogtam és kedvesen beszélgettem mindenkivel aki csak hozzám szólt, nevettem Josh poénjain, de hidegen hagyott a közeledése, de igazán senkire sem tudtam figyelni, mert próbáltam a lelkemben egyre jobban tomboló vihart megérteni. Közeledett a találkozás órája. Féltem, hogy mit kéne mondanom. Megbocsájtanom vagy hagynom a fenébe az egészet. Ekkor olyan dolog történt ami akár jó is lehetett volna, de nem most. Apa rontott be hozzánk.
- Srácok. Niall gépe késik. Nem ér ide a kezdésre.
- De most már nem fújhatjuk le a koncertet. - közölte Zayn.
- Lehetetlen ilyen hamar helyettest találni. - vakarta meg a fejét apa. Louis-ra pillantottam, aki pár másodpercig meredten bámult maga elé aztán felém kapta a tekintetét és huncut mosoly terült szét az arcán.
- Ó! Ne! - suttogtam magamnak.
- Mira tudja az összes dalt hangszer kísérettel is. - jelentette be amitől féltem. - Be tudna ugrani. Hiszen tudja mikor mi jön. Itt volt a legtöbb koncertünkön. Tud mindent - mindenki kíváncsi és fürkésző sőt a legtöbben aggódó tekintettel méregettek engem. Nem akartam újra csalódást okozni nekik.
- Rendben. Egyszer és utoljára. - A srácok azonnal elrángattak, hogy elpróbáljuk a dalokat együtt. Meglepődtem, amikor tényleg tudtam az összes dal szövegét és még jól is hangzott együtt. A fiúk elismerően bólogattak miután befejeztük. Halványan elmosolyodtam, majd Lou szőke tincsit láttam felbukkanni az ajtó mögül.
- Skacok hallottam a híreket és nem hagyhatom, hogy a mi kis szépségünk ilyen göncökbe lépjen arra a színpadra. - azzal kirángatott át az ő szobájának berendezett öltözőbe. Adtam egy puszit Luxynak aki boldogan fogadott, majd helyet foglaltam a kanapén és vártam, míg végül előjött a drága édes anyja a bőröndjéből. A kezében egy trikóval és egy szoknyával.
Felvettem, de az összhatás még nem volt az igazi így a szoknyába egy kék szalagból masnit kötött övként. A végeredmény lenyűgözött. Tetszettem magamnak. Halvány sminket kent az arcomra, a hajamat pedig hullámosan a vállamra engedte épp csak a tetejébe csempészett egy fonatott két oldalt, majd végezetül a lábamra parancsolt egy a pólóhoz illő magassarkút. Boldogságtól csillogó arccal nézett végig a művén.
- Gyönyörű vagy. - lehelte a fülembe mikor szorosan magához ölelt. - Na menj. Mielőtt nélküled kezdik el. Bár ha meglátnak így szó szerint kirugdalnak a színpadra.
- Köszönöm. - intettem még egy utolsót és elindultam megkeresni a helyemet. Csend volt a backstage-ben csak a cipőm monoton kopogása törte meg a csendet. Az izgalom csak most kezdett el a tető fokára hágni. Belépve kicsit zavarban éreztem magam, hiszen az összes ellenkező nemű végig mért tetőtől talpig, a lányok pedig elismerően bólogattak. Hirtelen valaki a kezembe nyomott egy mikrofont.
- Kész vagy? - kérdezte Liam.
- Nem tudom.. azt hiszem. - bizonytalanodtam el.
- Hát akkor induljon a show. - mondta Harry, majd a színpad alá vették az irányt. Végül mindenki megtalálta a helyét és felemelkedtünk. Hatalmas ováció fogadott minket. Az energia amit a rajongók keltettek szinte arcul csapott. Harry hangja törte meg a sikítást.
- Nos mint látjátok nem teljes a banda fiú része, de ez nem jelenti azt, hogy nem lesz tökéletes este. Hadd mutassam be nektek Mirát, bár már mindenki ismeri - tette hozzá viccesen. Integetettem a rajongóknak miközben Hazz tovább vázolta a helyzetet. Végül elkezdődhetett a koncert. A dalok csak úgy pörögtek és pörögtek. Ámulatba ejtett, hogy mennyire tetszett a dolog. Ugráltunk és énekeltünk, szórakoztunk. Elfelejtettük a gondjainkat és csak a pillanatnak éltünk. Aztán eljött a twitter kérdések sora. Rengeteg kérdést teljesítettek a srácok míg én a gitárommal az egyik lépcsőn foglaltam helyet. Aztán Liam felolvasta az utolsót.
- Mira ez neked szól - kezdte. - "Biztos forrásból tudom, hogy szereted a Beattles-t Mira. Eltudnád énekelni a kedvenc dalodat tőlük?" - sem név se semmi. Ez fura de persze teljesíteni akartam a rajongójuk kérését így felálltam, lassan pengetni kezdtem a Yesterday-t, énekeltem, az aréna pedig elcsendesedett, amikor meghallottam a szívemnek oly kedves hangot. Ő is énekelt. Velem, megint. Szeme bizonytalanságtól csillogott, de folytatta és én sem hagytam abba míg a dal utolsó akkordja is el nem hangzott a dalnak. Képtelen voltam levenni róla a tekintetem, holott az agyam azt diktálta, hogy áruló, nem érdemel meg. Látszólag ő is vívódott aztán megemberelve magát hozzá fogott ahhoz ami elől egész nap menekülni akartam.
- Kérlek bocsáss meg! Én nem akartam, hogy ez legyen. - lágy hangja nyugodt volt, már szinte túlságosan is, mintha végig így tervezte volna. Ekkor esett le. Körbe pillantottam, ahol a fiúk széles mosolyával találtam magam szemben. Tudhattam volna, hogy előre megtervezték én meg szépen bele is sétáltam. Viszont, most már kíváncsi voltam a végére. Mikor vissza fordultam felé folytatta is. - Nem akartam fájdalmat okozni neked. Önző voltam úgy gondoltam, ha magamat büntetem és fájdalmat okozok magamnak, téged nem bántalak, de rá kellett jönnöm, hogy ez nem így van. - elkaptam a tekintetem róla. Nem akartam azokba a tengerkék szemekbe nézni, de ő csak folytatta. - Kérlek nézz rám. Nélküled az életemnek semmi értelme és bocsáss meg, hogy ezt ennyi ideig nem bizonyítottam. Féltem, de most már nem félek, mert tudom, hogy te vagy szívem igazi hercegnője. Sajnálom.
- Mégis mit vársz tőlem, Niall? Én itt voltam. Ahogy megígértem nem hagytalak el. - szakítottam félbe még is a hangom halkabb volt mint szerettem volna és elgyötörtebb is. Szinte fájdalmasan csengett a síri csendben. Végre felé fordultam. Vártam vajon mit tesz. Szemébe kékes könny csillogott, amit kedvem lett volna letörölni miután végig folyik az arcán, viszont láttam a határozottságot is, végül nem mozdultam semerre.
- Azt, hogy szeress és soha többé ne keljen nélküled felkelnem. Légy újra a hercegnőm vagy mond, hogy szeretsz. Nem érdekel csak tégy valamit - a pillanat óráknak tűnt, majd mikor nem válaszoltam hátat fordított és elindult a másik irányba. Elmosolyodtam, már majd nem fel is kuncogtam. Nem akartam többé szenvedni így kimondtam az első szót ami eszembe jutott.
- Szeretlek. - teste megfeszült a kiejtett szó hallatán, majd a legelbűvölőbb mosolyával vissza fordult felém. A boldogság csak úgy csillogott a szemében. - Óóó igen. - szaladt ki egy megkönnyebbült sóhaj a számon. Ez az aprócska szó, hatalmas jelentéssel már azóta nyomta a szívemet mióta az élet csúfosan elbánt velünk. - Szeretlek, mindennél és mindenkinél jobban. - nem bírtam tovább ledobtam a gitárt és felé indultam, pont mikor ő is, így végül fél úton találkoztunk. Elmosolyodtam, ahogy egyre közelebb ért hozzám. A szó szoros értelmében még nem értünk egymáshoz, de éreztem, hogy közel van, az illata beterített, átjárta az egész testem. Nem hagyta szabadulni és nem is akartam, hogy szabaduljon. Inkább többet akartam..többet belőle. Az érzés egyre erősödött míg néztünk egymást, úgy mintha most találkoznánk először. Elbűvölten, kíváncsian és boldogan. Aztán nem bírtam tovább, két kezemmel szorosan megragadtam a mellkasára simuló a pólóját és magamhoz rántottam. Ajkunk keresés nélkül találta meg párját. Keze óvatosan a derekamra csúszott, szorosan fogott, mire belemosolyogtam a csókba. Éreztem a határozottságát, most már képtelen elengedni. Örökké az övé maradok, ahogy ő is nekem. A csók édes volt és követelőző, többet akart belőlem, ahogy én is belőle. Ekkor a körülöttünk lévő tömeg hangos sikításba tört ki. Ők is boldogok voltak, mint mi. Most vettem csak észre, hogy a koncert kellős közepén vagyunk. Nem érdekelt és látszólag őt sem. Homlokunkat egymásnak támasztva fürkésztük a másikat. Szórakozottság csillogott a szemében keveredve a mérhetetlen boldogsággal.
- Hercegnőm.. - ízlelgette újra a szavakat. A jóleső bizsergés visszatért a csontjaimba. Vágy
pedig, hogy újra csókjaival ajándékozzon, elborították elmém egészét. Nem bírtam józanul gondolkozni. Végre. Hónapok óta boldog voltam, mert lelkem megtalálta másik felét.- Szeretlek - suttogta újra, majd a fények elsötétültek és akkor már tudtam, hogy a koncert már nem folytatódik. Legalább is velünk nem...
~~~~~~~~~~~~~~ Vége ~~~~~~~~~~~~~~
Hát sziasztok! Itt lenne az utolsó rész! Remélem tetszett ez a kis történet és lesznek azért ide is komik! Én nagyon imádtam írni és nagyon sajnálom, hogy annyit várattalak titeket néha! Amúgy már a fejemben van egy másik blog ötlet szóval nem fogok megszűnni! Amúgy kinek hogy tetszett a blog? :D nagyon rossz volt vagy elvilselhető? :D Imádlak titeket! :) ♥ Remélem tetszik ez a rész (is) ;D na csáó Nino voltam ;D ♥
