28. fejezet

Itt a következő :D remélem tetszik és ha van olyan rész amit nem értesz hát bocsi álmos vagyok és fáradt de azért remélem, hogy olvasható írjatok sok sok komit, iratkozzatok fel. a következő 5 komi után jön ;D

Hideg zuhanyként ért a kérdés, pedig tudtam, hogy nem emlékszik rám. Mesélni akartam, de nem tudtam hogy vagy hol kezdhetném. Hangulatom reménykedését lassan a kétségbeesés és a szomorúság vette át. Gondolkodásomat ő zavarta meg kedves és biztató hangjával.
- Na? Csak nincs olyan szörnyű életed.
- Ami azt illeti borzalmasabb mint gondolnád. - ültem le az ágya szélére, majd kínomban felnevettem és a pulcsimmal kezdtem el babrálni. - hol is kezdhetném? - tettem fel a költői kérdést.
- Az elején. - mosolyodott el kedvesen.

- Mira vagyok. Európa szívében, Magyarországon születtem. Imádom a zenét és őő azt hiszem tudok gitározni... - itt felcsillantak a szemei..meséltem neki a gyerekkoromról, a hazámról, a barátaimról és a suliról is. Ügyeltem rá, hogy a családomról és a magánéletemről ne mondjak olyan sok mindent. Reméltem, hogy nem is kíváncsi rá. Rengeteg mindenről beszélgettünk még, olyan volt ez mint egy új találkozás, a vonzalom szinte tapintható volt a levegőben még sem tehettem semmit, hiszen ő már nem szeret vagy csak nem tud róla, erre a gondolatra a szívem is összeszorult, mintha csak egy egyszerű narancs lenne amiből az élet üdítőt akarna készíteni, jól kifacsarja és utána félre dobja. Nem akartam, hogy újra a könnyeimmel kelljen küszködni, gyorsan felpattantam és az ablakhoz siettem. Végig követett szemével. Az eget kezdtem el szemlélni, ami addigra már besötétedett így csak a kivilágított London terült elém még a csillagokat sem lehetett látni a hatalmas felhő rétegtől ami a város felett húzódott. Leszorítottam a szemem, elakartam űzni a sírás kísértését. Látszólag sikerült is, azonban mikor mellém lépett a srác egy kósza csepp legördült az arcomon egészen az állam vonalán végig, majd a csendben hangos puffanással érkezett meg a párkányra.
- Mi a baj? - fordított maga felé, majd habozott az érintés varázsa miatt keletkezett bizsergéstől, de végül határozottan magához szorított.

Arcomat szorosan a mellkasába fúrtam..éreztem minden egyes szívdobbanását, ami talán de mintha gyorsabban vert volna az átlagnál közben ő megnyugtatóan simogatta a hátamat. Egy pillanatra elhittem, hogy vége van ennek az egész borzalomnak, soha meg sem történt, csak egy olcsó poén volt az élettől. - Nekem elmondhatod. hisz remélem barátok lehetünk. - a remény kártya vára megsemmisült, újra a rommá hullott falak voltak, amik a valóságot tükrözik. Nem lehetek ilyen gyenge, egyszerűen nem mutathatom ki, hogy képtelen vagyok elfelejteni és tovább lépni, beletörődni, hogy talán a sors nekem nem írt szerepet az ő filmjébe. Elengedtem és hátrébb léptem, hogy beszélni tudjak.
- Semmi... rá gondoltam.. - utaltam egy nem létező idegenre, aki valójában létezik, de nem mondhatom a szemébe, hogy "TE SZERENCSÉTLEN TE VAGY AZ!". Két okból,  nem emlékezne és valószínűleg nem is hinne nekem.
- Mi történt? - fordult vissza az ablakhoz.
- Hát őő.. - nem készültem erre a kérdésre, de valami késztetett, hogy megosszam vele a történetem vagy inkább a történetünk..talán így helyesebb. - nem rég vesztettem el..vagy is nem úgy, mert él és virul csak egy szerencsétlen baleset miatt nem emlékszik rám és az egészről én tehetek sőt a pláne az egészben, hogy mindenkire emlékszik rajtam kívül.
- Átérzem a helyzetet, borzalmas ebben szenvedni. Emlékezni akarsz, de képtelen vagy. Van olyan, hogy az egyik pillanatban se kép se hang aztán bevillannak az adott személyről, helyről a dolgok, sajnos olyanok is akadnak amiket hatalmas homály fed például a New York-ban tartott koncertünk is ilyen tudom, hogy megcsináltunk, de ezen kívül semmi sem ugrik be pedig a legnagyobb álmom volt, persze Carli mesél róla, de  nem sok sikerrel. - bámulta tenger kék szemeivel az éppen hulló hópelyheket.
- Persze, mert ott sem volt. - mormogtam az orrom alatt.
- Micsoda?
- Semmi csak őőő.. azt mondtam, hogy őő...az én helyzetemet az is rontja, hogy megcsókoltam az egyik legjobb barátját.
- De ha a srác nem emlékszik rád akkor nem mindegy?
- Nem azzal van a baj, hanem hogy a másiknak barátnője van és egyikünk sem akarta ezt csak úgy megtörtént és nem is értjük mért tettük ezt hiszen én szeretlek - kaptam a szám elé a kezem - vagy is azt a srácot az izéé őőő.. azt a másikat tu.. - hirtelen két keze közé fogta az arcomat és lágyan a számra helyezte a sajátját.

 Ujjaimmal hajába túrtam így húzva még közelebb magamhoz. A feszültség ami a hetek során gyülemlett bennem rögtön fel is oldódott, mintha ott sem lett volna. Forró ajkaink lassan elváltak egymástól. Kíváncsian és felettébb közelről figyeltük a másikat.
- Ez meg mi volt? - kérdeztem félve, hogy ez is csak egy álom és nem a valóság.
- Megakartam nézni valamit. - mondta a halkabbnál is halkabban és lágyan. Óvatosan megnyalta az ajkait, majd vágyakozva már szinte kétségbeesetten hozzátette. - Ha csak barátok vagyunk honnan ismerem a csókod? - simított hátra egy tincset a fülem mögé, kíváncsian fürkészte a tekintetem, de mikor válaszolni akartam belépett a szőke lány.
- Mi a francot csinálsz a pasimmal? - hangja éles volt és durva. - Nem meg mondtam, hogy az ilyen kis rajongócskákat nem lehet beengedni. - Niall idegesen pillantott hol rám, hol a másik lányra. Látszott a szemében a zavarodottság, nem tudta, hogy most kinek is higgyen.
- De szívem ő a stábunk egyik tagja.
- Chh persze.. mióta? - a srác meglepetten nézett rám. Halványan megráztam a fejem.
- Igaza van nem vagyok a stábotok tagja, de nekem több közöm van Niall-hoz - ezt már egyenesen a szőkeség szemébe mondtam. - mint neked valaha is lesz. Mért játszod meg az ártatlant, mért nem lehet elmondani neki az igazat így csak kihasználod! - megragadtam, az addig az ágyon pihenő táskámat és futni kezdtem, futni el messze innen.. talán felejteni...

27. fejezet

Sziasztok na itt a következő rész :D még mindig várom a feliratkozómat a következő 3 komi után jön :D

- Ne haragudj..én sajnálom..csak..- újra lágy ajkak tapadtak a számra. Nem tudom mi ütött belém visszacsókoltam. Az eszem vadul tiltakozott, de a szívem..az a bolond dobogó valami ott a bal felemen nem ellenezte sőt inkább támogatta is az ötletet. Nem, nem vagyok szerelmes Louis-ba, talán csak egy húron pendülünk, nem tudom. A pillanat varázsa lassan elmúlt és újra a kopár szobába voltunk. A plafont bámulva szótlanul feküdtünk egymás mellett. Mindkettőnk a másik kezdésére várt.. Nem tehetjük ezt Niall-lal és főképp nem Eleanorral.

Borzalmasan éreztem  magam és a srác sem lehetett másképp, mikor felfogta a következményeket. Rengeteg kérdés cikázott a fejemben. Mi lesz ha kiderül? Kiderül e egyáltalán? Ki kell e derülni e? Meddig tudunk együtt élni a tudattal, hogy megcsókoltuk egymást holott nem is vagyunk egy pár? A szoba forogni kezdett velem, de végül megtörte a csendet.

- Sajnálom. - suttogta halkan, mintha csak ő tehetne róla pedig nem  ebben együtt vagyunk benne. Időm sem volt válaszolni, mert hirtelen felpattant és kiviharzott. Visszadőltem a párnák közé és sírni kezdtem..

A hetek villámgyorsan teltek a történtek óta. Igyekeztem minden nap bemenni a sráchoz, de látszólag ő jobban el volt foglalva az állítólagos barátnőjével minthogy érdekelje ki és mi vagyok én. A kis répa királlyal sem alakultak jól a dolgok, eltávolodtunk egymástól a közös titkunk miatt. Szinte már nem is beszéltünk, kerültük egymás társaságát csak, hogy ne kelljen a dologról beszélnünk, amit talán még saját magunk sem értünk. Úgy éreztem, hogy a helyzetem kilátástalan.. már semmi sem jöhet ami boldogítja az életem persze remek családom van, és még annál is jobb barátaim, akikkel szó szerint összenőttem a hetek alatt ráadásul egy álom városban élek, de ezek mind nem érnek semmit nélküle. A nevetése nélkül, amivel most a másik lányt ajándékozza, a pillantása ami úgy megbabonázott, ezek ellenére is képtelen vagyok feladni, még mindig hiszem, hogy újra együtt lehetünk. Pontosan ezért látogatom meg mindig amikor csak tehetem..

2 héttel később 
(Kórházban)
Az ajtó előtt mint minden alkalommal megálltam pár percre rendbe szedni magam, mert ha nem is emlékszik rám akkor sem kelthetem benne azt a benyomást, hogy ide minden csövest és őrültet beengednek, bár a lelki állapotomat ez sokkal jobban jellemezte volna, mint az az álarc amit magamra erőltettem nap mint nap. Megpróbáltam lenyugtatni a bőröm alatt cikázó vágy és adrenalin keverékét, ami azért alakult ki, mert a testem tudta, hogy hova készülök.. tudta, hogy pillanatokon belül megláthatom újra azt az arcot..tudta, hogy mindjárt hallhatom kedves és aranyos hangját ami mellett nevetése élesnek még is lágynak hallatszik. Fogalmam sincs, hogy csinálja, de egy perc alatt elvarázsol. Félve tapasztottam remegő kezem a kilincsre, reméltem, hogy nincs bent az idegesítő barátnője, akit ma jelen pillanatban a föld alá tudnék kívánni, mert kihasználja ezt a szerencsétlent. Igen ez a név már rajta marad Niall-on. Nagy levegőt vettem és bekukucskáltam, nem hogy a lányt nem láttam, de Niall sem feküdt a megszokott helyén, már rég kikerült az intenzívről, de nem engedték még haza, mert a szervezete túl gyenge. Minden szívbaj nélkül besétáltam nem érdekelt, hogy meglátnak vagy, hogy nem fogad örömmel a betegünk. Az elmúlt napok, hetek szomorúsága után vágytam az akcióra, vágytam arra, hogy valami mást csináljak. Egészen hozzá szoktam, hogy nem ölelhetem vagy csókolhatom meg..fájt, de már tűrhetőbb lett. Most, hogy nincs a szobába bátrabban léptem be, majd meg is torpantam. Kellemes és megszokott illata bekerített teljesen, itt az ajtóban állva döbbentem rá, hogy ez nekem még nem megy.. képtelen vagyok elengedni. Hatalmas vágy tört rám, hogy most azonnal megkeressem és leteperjem akárhol is legyen. "Nem...eldöntötted, hogy nem akarod elveszíteni még ha csak a barátja lehetsz is." Suttogta egy kis hang a fülembe. Kihúztam magam és végig simítottam a hasamon a ruhát ezzel is nyugtatva magamat. Közelebb sétáltam az ágyhoz, ami most üresen tátongott és várta vissza az ideiglenes lakóját viszont mellette levő széken ruhák voltak szanaszét szórva, elmosolyodtam, mert ezek tegnap még összehajtva pihentek egy táskában. Közelebb lépkedtem és felvettem azt a pulcsit amit akkor adott nekem..azt a fránya szürke pulcsit, orromhoz emeltem, mert tudtam, hogy illata pont ugyan olyan bódító mint ez egész szobának, kísértettem a sorsom és nem sok kellett, ahhoz, hogy megint a vágyaim kerekedjenek felül, de nem akartam hagyni, ez idő alatt azt hittem, hogy megtanultam várni és tűrni..tűrni a fájdalmat és várni a szerelmet, az igazit, ami majd nem csap arcon egy váratlan pillanatban mikor már azt hiszed, hogy a boldogság karjai ölelnek körbe és tessék megtörtem megint.

 Könnyeim ólomként hullottak a ruhadarabra amit még mindig az arcomhoz közel tartottam. Ekkor ajtócsapódást hallottam és éreztem a döbbent kék szempárt a hátamba fúródni. Gyorsan letöröltem a könnyeimet és halvány mosolyt varázsoltam fájdalmas képemre, majd megfordultam. Kíváncsian szemlélt a jövevény, majd elintézte annyival, hogy köszönt. 

- Szia - mondtam erőtlenül ő közben oda sétált az ágyhoz és befészkelte magát. 

- Niall vagyok, de azt hiszem tudod. - nevetett fel aztán a kezemre vándorolt a tekintete - hmm jó választás, a kedvencem. - folytatta. Ijedtemben elhajítottam a pulcsit, ami fel lökött egy vázát én meg mint egy akrobata kapkodtam a dolgok után. Nem is kell mondanom, hogy ennek a szőke mennyire örült, mást nem hallottam csak a nevetését. - Nem hittem volna, hogy ilyen vicces is tudsz lenni.

- Mért? - csúszott ki a számon kíváncsiabban mint ahogy akartam közben egyensúlyozva a vázával és a virágokkal, amit végül sikerült épségben vissza helyeznem eredeti helyére.

- Hát olyan csendes voltál mindig mikor a srácokkal voltál szinte meg sem szólaltál csak hallgattad a beszélgetéseket és látszólag neked ez elég is volt, de sokszor figyeltelek és valahol érzem, hogy te nem ilyen vagy. - pirult bele velem együtt. A remény halvány szikrája újra fellobbant a szívem körül, egészen bekerítette testemet ez az érzés. - Csak azt nem tudom, hogy ki vagy te és mért jössz ide? Gondolom, hogy nem egy rajongó, mert mindig a srácokkal jössz. - mosolyodott el és szemébe visszaült az a kíváncsi kékség. Ilyenkor utálom ezt a helyzetet..most mit kéne mondanom? Azt nem mondhatom, hogy "Szia én vagyok az igazi barátnőd a másik egy hazug kígyó és csak kihasznál.. ja és mellesleg én juttattalak kórházba", a bűntudat újra elő jött..ez az egy amit alig bírok visszatartani, végül úgy döntöttem inkább kitalálok valami használható hazugságot.
- Én a kiadótoknál dolgozom és...őő... a menedzseretek asszisztense vagyok mivel ő nem tud meglátogatni én jövök. - mondtam szinte már túl gépiesen, mintha betanultam volna pedig erről szó sincs még csak most találtam ki mindent. - Remélem ezekre már emlékszel?
- Hát nem minden részletre, de már kezdenek derengeni a dolgok. - sütötte le a szemhéját, olyan érzésem támadt mintha szégyellné, hogy nem emlékszik semmire, ezáltal még nagyobb bűntudatot keltett bennem, remek!.
- Héé ne szomorkodj. Bizto...- léptem oda és simítottam meg a karját.. meglepve vettem észre, hogy a kezem bizseregni kezdett az érintés miatt látszólag nála is ilyen hatást váltott ki az előbbi dolog, mert kíváncsian és csodálkozva emelte rám hatalmasra tágult szemeit. - ..san eml..ékezni..fogsz.. - ráztam meg a fejem és léptem hátrébb kicsit. - .. mindenre. - egy darabig szótlanul bámultuk egymást, teljesen megbabonáztuk a másikat, szemeink összefonódtak és nem is akarták elengedni egymást, álltam a pillantását, amit ő tört meg azzal, hogy megvakarta kócos haját:
- Hűű hirtelen, de meleg lett.
- Az. - nyökögtem még ezt az egyetlen egy aprócska szót is.
- Mesélj nekem magadról.. - kérte..

26. fejezet

Sajnálom hogy ennyit várattalak titeket, de ötlettelenségbe szenvedtem ez sem lett a legjobb rész de már nem akartam tovább húzni a dolgot. remélem tetszik a következő 2 komi és 1 feliratkozó után jön :) ja és még mindig áll az az ötletem, hogy írjátok le komiba hogy minek kéne ezek után következni e :D jó szórakozást :) Remélem tetszik :D ♥

Az élénk kék szemek, amikbe úgy belezúgtam, még mindig bámulnak rám. A melegség és szeretet helyett viszont sokkal inkább értetlenség tükröződik benne.

- Niall.. Niall.. - suttogtam neki halkan, fel sem fogva a helyzetet. Aztán hisztérikus kiabálásba kezdtem. - Niall..- ekkor berontott fürtös barátunk, de az ajtóban megtorpant mikor észrevette, hogy bandatársa már felébredt aztán az én meggyötört arckifejezésemet kezdte vizsgálni. Újra csak a szőkére néztem, majd reményt vesztve, szinte már könyörgően mondtam ki újra a nevét.
- Igazán nem akarok zavarni, de valaki elmondaná mi folyik itt, mért vagyok ebben a kórházban és ti kik vagytok? - tette fel utolsó kérdését miközben megvakarta kócos haját. Alig bírtam visszatartani a könnyeimet, mert tudtam, hogy ha egyszer kiengedem soha nem fognak elállni. Összetörten pillantottam az addigra már sokkot kapott barnára, aki még mindig az ajtóban állt.
- Nem emlékszel ránk? - kérdezte halkan és szokatlanul megnyugtatóan.
- Hogy őszinte legyek lövésem sincs. - csóválta sajnálkozóan a fejét. Már újabb kérdésekkel akarta bombázni csapat társát, de akkor lépett be az orvos és rosszallóan kezdett bele hegyi beszédébe:
- Maguk mit keresnek itt? Megmondtuk, hogy amíg engedélyt nem adunk nem lehet zavarni Mr. Horan-t és magának ki engedte meg, hogy felkeljen? - nézett rám, majd az ajtóra mutatott. - Ha megkérhetem önöket távozzanak. Elengedtem a fülem mellett amit mondott, egyszerűen képtelen voltam megmozdulni vagy akár csak egy szót is szólni, a torkomba csomó kúszott és nem nagyon akart onnan elmozdulni. Végül göndörke segített és mire észbe kapok már kíváncsi és nyugtalan szempárok merednek vissza rám a folyosón. Fáradtan és megsemmisülve sütöttem le a szemem és sűrű fekete szempilláim alól kipillantva kezdtem beszélni.
- Nem emlékszik semmire és ez csak is az én hibám ne haragudjatok nem akartam. - kezdtem halkan mentegetőzni, mintha ezzel könnyíthetnék a lelkemen. Már nem voltam ideges és sokkos állapotban, erőt vettem magamon és megpróbáltam lehiggadni vagy csak azzal nyugtatni magam, hogy ez egy rossz álom és ha megcsíp valaki felébredek és újra az én szőke hercegem mellett fekszem, mintha mi sem történt volna, de nem..nem így lett csak itt állok ezen a fránya gyógyszer szagú, kihalt kórházban.
- Mira nem te tehetsz róla. - mondták kórusban, de hangjuk éppúgy elveszett gondolataim között, mint ahogy elmém épen maradt fele is. Az orvos kilépett az ajtót és beszélni kezdett, már nem volt ideges, hanem inkább nyugodt és kiegyensúlyozott, már amennyire egy doktor lehet.
- Hölgyeim és uraim örömmel közlöm, hogy Mr. Horan állapota javul, már túl van az életveszélyen azonban szervezete gyenge és...- húzta el, mert rájött, hogy nem régen ugyanúgy nekünk mondta, hogy Perrie-vel mi a helyzet.
- Amnéziája van. - fejezte be Liam halkan.
- Igen, de ez nem olyan mint Ms Edwards-é volt, ez sokkal veszélyesebb. - az aggodalom kiült az arcokra és a levegőben is egyfajta nyugtalanság kezdett eluralkodni.
- Ez mit jelent pontosan? - törtet ki torkomból a fájdalmas szavak, még magam is meglepődtem, hogy milyen  erőteljesen és élesen beszélek, sokkal hangosabban, már szinte kiabálva a többiekhez képest.
- Hát egyenlőre semmire sem emlékszik főképp magukra, mint láthatták, de ezen lehet változtatni. Ugyanis akiket már jól ismernek az ilyen fajta betegségben szenvedők sokkal hamarabb emlékeznek rájuk az emlékekre és mindenre így apránként vissza lehet csalogatni az elvesztett részeket, azonban nem szabad siettetni csak apránként különben az egész elveszik. Bemehetnek hozzá, de ne zaklassák fel. - mondta, majd tovább is állt. Tanácstalanul néztünk egymásra végül úgy döntöttünk, hogy előbb a fiúk mennek be aztán a lányok, hátha őket fel ismerik és onnantól már remélhetőleg minden rendben fog menni. Most nem törődhetünk mással csak hogy ez a szerencsétlen felépüljön. Az idegeim pattanásig feszültek a várakozásban, már vagy másfél órája bent vannak a lányoknak el kellett menniük így egyedül gubbasztottam a folyosón míg végül megelégeltem és beakartam menni, de akkor Zayn vállába ütköztem.
- Elaludt. - mondta sajnálkozva. Elszontyolodva fogtam fel a helyzetet, reméltem, hogy mielőtt elmegyünk még láthatom, hogy legalább ne fájjon annyira, még ha nem is emlékszik rám.
A srácok házához mentünk mondván, hogy nem engednek haza ilyen állapotban ugyanis otthon csak egyedül lennék mivel mint megtudtam Louis-tól apa írt egy üzenetet, hogy el kellett utaznia és mivel engem sehol sem ért el így nekik üzent. Tényleg most jut eszembe. A mobilom. Hol lehet? Lázasan kutatni kezdtem a zsebemben aztán a nappaliban hátha ott maradt, de nem volt sehol. Elvesztettem. Az összes képemmel, zenével együtt, ami nem lett volna olyan nagy baj, de szokásom volt a jegyzetbe felírni az érzéseim, boldogságom vagy, hogy mit gondolok az emberekről. Féltem, hogy ha valaki megtalálja és rájön kié a készülék az összes titkom napvilágra kerül.
- Héé hercegnő mi a baj? - gyűltek körém a srácok és Sára is ott ült.

Észre sem vettem, hogy nem volt velünk. Ennyire rossz barát vagyok?
- Eltűnt a mobilom, biztosan akkor vesztettem el mikor elcsúsztam a jégen amikor... - nem tudtam befejezni az előtörő emlékek miatt. Forró könnycseppek kúsztak ki szemhéjam alól és égető sebességgel potyogtak a kanapé éj fekete huzatjára, a csendben hangos koppanásnak hallatszott.
- Ugyan gyere inkább aludj egyet. - kapott fel Louis. Szorosan a nyakába kapaszkodtam és teljesen átáztattam a pólóját. Halkan csitítgatott és simogatta a hátam. Mire felért velem a vendég szobába már csak szipogtam és kapkodtam a levegőt, egészen megnyugtatott. Letett az ágyra és felkapott egy takarót, majd elhelyezkedett a földön. Furcsán nézhettem rá vörösre sírt szememmel és kócos hajammal, mert elnevette magát.
- Mit csinálsz? - kérdeztem végül teljesen élettelenül, hangom fakóbb volt mint valaha.
- Nem gondolod, hogy magadra hagylak az éjszaka akár mennyire nem akarod már megszerettünk szóval veled maradok hát ha rosszat álmodsz vagy csak nem tudsz aludni. Itt maradok és szórakoztatlak. - mondta egy halvány mosoly kíséretében.
- De..
- Ne is tiltakozz!
- Csak azt akartam, hogy nem aludhatsz a földön.
- Mert mért nem? Megleszek én itt. Aludj csak nyugodtan.
- Louis. Kérlek ha már maradni akarsz akkor gyere ide az ágyra. - halkan felsóhajtott és felkecmergett mellém. Csak feküdtem és néztem a plafont, a gondolataim száz fele cikáztak. Vajon mért velem? Mért most? Mit tettem amiért ezt érdemlem? ekkor jutott eszembe, hogy nem is mesélték el mi történt abban a kibírhatatlan más fél órában.
- Lou... alszol?
- Nem, lehetetlen a mocorgásodtól. -kuncogott fel.
- Sajnálom, de képtelen vagyok aludni. - hunytam le szorosan a szemem. - azon gondolkodtam, hogy mi történt amikor mi kint vártunk?
- Hát először csak bámult ránk, de aztán hozzá szokott a látványhoz, hogy egyből ennyi barátot kapott. Egyáltalán nem emlékszik semmire ezért mesélni kezdtünk neki az életünkről..az álmunkról az elejétől kezdve, hogy hogy alakultunk meg és mit csináltunk mostanáig vagy is csak addig jutottunk, hogy tervbe vettük a New York-i koncertet ugyanis itt a szöszi bealudt. Viszont a meglepő az volt, hogy és sajnálom, hogy ezt tőlem kell megtudnod, de Carli-ra emlékszik és fogalmunk sincs, hogy vagy mért. Csak sejtésünk van, de az sem biztos. - nem voltam sem boldog, sem szomorú. Inkább üres voltam és fáradt. Az agyam feladta a szolgálatot és lassan az álmok világa felé kezdett húzni. Az álom amelybe éppen belecsöppentem nem volt ismeretlen. Ott voltam én és a hercegem, néztük egymást már szinte a szemünkkel faltuk fel a másikat még sem mozdultunk meg azért, hogy a köztönk lévő távolságot csökkentsük. Valahonnan hatalmas tömeg támadt és elvesztettük egymást. Rohanni kezdtem hátha valahol még is meglátom tejföl szőke haját és ég kék szemét, de csalódnom kellett. Lehajtott fejjel álltam a tömeg közepén és vártam..vártam valamire..aztán a semmiből valaki az állam alá nyúlt és lágyan, de határozottan felemelte a fejem, éreztem, hogy ismerem az illetőt. Hirtelen felindulásból rátapasztottam számat az övére. Ismerősnek tűnt még is ismeretlen volt ez a csók. Kinyitottam a szemem és egy srác bámult vissza rám.
Szemem kikerekedett kikerekedett és nyelnem kellett egyet mikor megakartam szólalni, hangom még így is sokkal rekedtebb volt mint amilyen eredeti állapotában végül csodálkozva és kérdőn ejtettem ki azt a nevet.
- Louis?!?..

25. fejezet

Sziasztok! Nézzétek el nekem ezt a borzalmas részt sajnos alkotói válságban szenvedek vagy nem is tudom miben xd :) mindegy itt a következő remélem tetszeni fog a következő 2 komi után jön :D csak hajrá hajrá! 

- Niall!- üvöltöttem hisztérikusan. Felpattantam mellőle és a a legközelebb eső házhoz kezdtem rohanni, ami egy hatalmas fehér, két emeletes a méreteit látván több lakásosnak mondanám, de mivel tudtam, hogy ez nem jellemző erre felé ezért csak is egy család lakhat itt. Gyorsan nyomkodni kezdtem a csengőt remélve, hogy felébresztem a ház tulajdonosát aki segítséget tud hívni. A könny eközben már pataként csordogált az arcomon, így a hideg még jobban csípte azt, de jelen esetben nem érdekelt más csak, hogy minél előbb megmenthessem Niall-t. Percekkel később még mindig nem nyitott senki ajtót, ekkor mérgemben már az ajtót is verni kezdtem és üvöltöztem. 

- Nyissák már ki! Nem igaz, hogy nincs itthon senki! Hahóóóóó egy ember élete forog kockán. - komolyan már felakartam adni és menni egy másik házhoz, mikor meghallottam a zárban a kulcs csikorgó és éles hangját. Egy álmos barna szempár meredt vissza rám...igen pontosan ez a lány járt a srácok házánál délután. Egy pillanatra meglepetettség látszott az arcán aztán gyorsan váltott és felvett egy flegma stílust. 

- Mit akarsz itt ilyenkor? - mondta a kelleténél is durvábban. Mintha magamtól akarnék bekopogni ide. 

- Hívd a mentőket azonnal! Siess! 

- Méé.. - mondta volna de ekkor kimutattam a járdán heverő test felé. Meglátva azt bólintott és eltűnt a házban. Gyorsan visszaszaladtam Niallhoz, aki még mindig ájultan feküdt a járdán, sajnos olyan gyorsasággal szaladtam, hogy elcsúsztam így pont ráestem. Istenem, hogy lehetek ennyire szerencsétlen? Először a makacsságom miatt fájdalmat okozok neki..aztán meg halálra fagy miattam..most meg eltöröm a bordáit..szörnyű ember vagyok. Óvatosan összekulcsoltam a jéggé fagyott ujjait az enyémekkel, azok sem voltak sokkal melegebbek, de reméltem, hogy ez is segíthet. Arca szinte falfehérré változott, eltűnt róla az élet minden szikrája és szája már inkább hasonlított egy kék szilvára, mint eredeti színére és a puhaság is eltűnt onnan, éreztem ahogy végig simítottam rajta.

 Lágy csókot leheltem rá és suttogni kezdtem, hogy nem lesz semmi baj. Abban a pillanatban utáltam magamat..azt hogy ilyen vagyok..azt hogy ezt tettem vele..vele aki végig őszintén szeretett minden butaságom és hülyeségem ellenére.. bárcsak én feküdhetnék most itt. A patakocska ami eddig csak folydogált szinte már tengerré bővült, ami még mindig nem segített helyesen gondolkodni. A fejem is egyre jobban lüktetett, a fagyos percek óráknak tűnnek. 

- Hol az istenbe vannak már a mentők? - üvöltöttem az addigra már felöltözött lánynak. 

- Nyugodj meg mindjárt itt lesznek. - hogy nyugodhatnék meg mikor talán életem legnagyobb szerelme, aki talán az egyetlen is, az életéért küzd és csak is én tehetek róla. A lényeg, hogy igaza lett és hamarosan ideértek a mentők, akik feltették egy hordágyra és betolták az autójukba. Alig akartam elengedni a kezét, de el kellett annak érdekében, hogy minél hamarabb oda érjen a kórházba. Nem tudtam másra figyelni csak a srác arcára, arra az élénk és természetellenes kék színre ami uralkodóvá vált arcvonásain. Vacogni kezdtem és egyre jobban szédültem is valószínűleg amiatt, hogy a kabátomat a szőkére terítettem így én is csak egy vékony pulcsit viseltem. Még hallottam, ahogy a lány a mentősökkel beszél.

- A lányt is vigyék azt hiszem sokkot kapott. - ekkor két jól megtermett férfi sétált mellém éppen akkor mikor elvesztettem az egyensúlyom és összerogytam. Sikerült elkapniuk, de a térdemnél még éreztem a hideg talajt, ami rettentően fájt, de nem érdekelt.

A hideget egy idő után langyos és kellemes meleg vette át, szinte már csiklandozta a bőrömet. A fájdalom ami eddig gyötört már rég elmúlt mintha soha az életben nem történt volna semmi, mintha egy álom lett volna. Ez az ez csak egy álom volt! nyugtatgattam magamat. Ha kinyitom a szemem újra a srác ágyában fekszem és nyugodt békés illata vesz körül. Óvatosan kinyitottam a szemeimet, de ami a szemem elé tárult az más volt mint amire számítottam, sokkal másabb és nem jó értelemben. A fehér falak szinte vakítottak pedig sötét volt és a szag, igen az a tipikus kórház szag, amit senki sem szeret még is el kell viselnie az embernek ha idejön. Fáradtan próbáltam felülni, de nem tudtam, mert az ágyhoz szíjaztak, mi ez valami rossz horror film? Most sikítsak vagy maradjak csendben és várjam a halálom. A sírás kerülgetett, de erőt vettem magamon és kiabálni kezdtem, aminek meg is lett a hatása, mert egy ismerős arcot láttam bekukucskálni. Harry göndör fürtjei alól aggódva pillantott végig rajtam míg közelebb sétált és kioldozott. Azonnal felpattantam és megöleltem, eddig bírtam sírni kezdtem és arcomat a mellkasába fúrtam. Zokogtam és nehezen vettem a levegőt, fájt minden egyes levegővétel, ezt a srác is észre vette így megnyugtatóan elkezdte simogatni a hátamat. 

- Az én hibám. - csak ezt tudtam ismételgetni. - Az én hibám... - zokogtam tovább. 

- Ssss Mira nem te tehetsz róla, ne okold magad fel kellett volna öltöznie. Minden rendbe fog jönni. - mondta nyugodt hangon bár úgy éreztem a végét sokkal inkább a maga megnyugtatására mondta mint, hogy engem nyugtasson. 

- Nagy a baj? - kérdeztem néhány perc hallgatás után felnézve rá, az ő szemei is könnytől csillogtak csak nem annyira durván mint az enyémek. 

- Hát tulajdonképpen már másfél napja, hogy itt vagytok, de eddig még csak te mutattál életjelet ezért is kellett kikötözni téged. - nézett rám sajnálkozó tekintettek - sokszor kiabáltál és teljesen sokkos állapotba kerültél, de Niall, ő más átfagyott és csak a csoda mentette meg az életét, de még mindig nincs túl az életveszélyen. Sajnálom. - tudta, hogy rettentően fájnak a szavak, de jobbnak látta ha elmondja az igazságot.  Lehajtottam a fejem és vettem egy hatalmas levegőt, megöleltem és beszélni kezdtem. 

- Sajnálom - szipogtam - oda vinnél hozzá? 

- Persze - mondta halkan és megfogta a kezem, mintegy biztatást adva, mintha csak annyit akarna mondani "légy bátor, mert amit látni fogsz lehet, hogy fájni fog." valamiért ezt éreztem bele ebbe az egy mozdulatba. Kilépve a folyosóra még több aggódó szempárral találtam szembe magam. A lányok szemei kisírtak voltak a fiúk meg nyúzottan festettek, pontosan hasonlítottak olyan emberekre akik nem aludtak eleget egy hatalmas parti után, a bökkenő csak az, hogy ez nem egy kibaszott jó házi buli volt hanem ez az élet és az élet szívás, legalább is addig míg valami baj van. Próbáltam mosolyt csalni az arcomra, hogy legalább miattam ne aggódjanak, még ha nem is voltam 100%-osan biztos abban, hogy tényleg jól vagyok e. Végül Perrie törte meg a csendet. 

- Örülök, hogy legalább te jobban vagy Mira. - halvány mosoly jelent meg szája sarkában és közelebb jött, majd megölelt. Jól esett ez az ölelés, pont úgy, ahogy Harry-é is és ez mintha egy lavina kezdete lett volna, sorba jöttek oda és megöleltek.

A végére már egy hatalmas körben álltunk és egymást szorongattuk így adva erőt egymásnak túlélni a várakozás kiborító perceit, mert itt már csak várakozni és remélni.. semmi mást! Nehezen, de elengedtük egymást levegő hiányában. Mindenki vissza vánszorgott az előbbi helyére, a folyosót újra átvette a komor és szomorú hangulat. 

- Bemehetek? - kérdeztem végül, de a kelleténél halkabban, szinte azt hittem nem is vesz észre senki, de a csendesség miatt ez is hangosnak hallatszott, mindenki bólogatott. Félve, de benyitottam a szobába, ahol a szöszi feküdt. Pont olyan volt mint emlékeztem rá, az arca vissza nyerte eredeti színét és eltűnt a kékség róla, szinte már úgy festett mintha kipirult volna, pedig tudtam, hogy csak a meleg miatt van. Közelebb sétáltam és leültem az ágya mellett üresen álló székre. 

- Sajnálom...tudom, hogy nem hallasz, de el kell mondanom, hogy mennyire sajnálom, hogy ilyen makacs vagyok és ennyi fájdalmat okozok neked. - a szavak és a könny mint egy hirtelen jött vihar tört ki belőlem. Sóhajtottam egyet és levettem tekintetem az arcáról, majd a kezemmel kezdtem babrálni az ölemben és ezt figyeltem miközben folytattam a kis mondókámat - Sajnálom, hogy akkor este elmentem és nem hallgattam rád, de akkor és ott rádöbbentem, hogy szeretlek és, hogy fontos vagy számomra. Nem akarlak elveszíteni így itt maradok hisz megígértem, hogy soha többé nem hagylak el.. csak egyet kérek - itt már nem bírtam tovább egyenesen az arcába mondtam az eddiginél hangosabban és feldúltan. - te se merj itt hagyni engem! - ebben a pillanatban fogtam fel, hogy az élénk kék szemeket újra látom, az agyamnak eltelt pár percig míg felfogja, hogy mi történt. Niall felkelt, újra magánál van és újra tudomást vesz a világról és rólam. Elmosolyodtam. 

- Oké rendben veled maradok.. de ki vagy te és hol vagyok én? - az arcomról lefagyott a mosoly.. már tudtam Zayn mit érzett akkor mikor Perrie valószínűleg ugyan ezeket mondta neki...

24. fejezet

Itt a következő remélem tetszik :D kicsit érdekes lett de remélem amit leírtam ti is eltudjátok képzelni a történéseket ;D használjátok a képzelő erőtöket az még ingyen van ;D na mindegy :D a következő 3 komment után jön! Jó szórakozást :)

Hogy mije? Ez komoly? Mért én? Ez is csak az én hibám hiszen tudtam, hogy ez lesz ha engedek a vágyaimnak és tessék beigazolódott. Túl szép volt, hogy igaz legyen. Én, az átlagos magyar lány és a híres szőke énekes? Mit is hittem, hogy nincs más az életében, hogy képes egyet szeretni? Bár az is lehet, hogy félre értettem valamit, de az agyam képtelen ezt elhinni. Ki kell derítenem mi ez az egész, mert a végén csak engem fognak becsapni és azt nem akarom sőt nagyon fájna hiszen beleszerettem azokba a tenger kék szemekbe.
- Ne haragudj, de elég hideg ez a januári szél beengednél? Amúgy te vagy az új takarító nő? - kérdezte kicsit nagyképűbben mint illett volna. Most simán elküldtem volna a jó édes-be, de ha ő így én is így. Remélem Niall-nak lesz használható magyarázata erre. Levetette a kabátját. Én addig vissza sétáltam a többiekhez.
- Na hercegnőm ki volt az? - kérdezte a srác a kanapéról felnézve rám. Éppen twistereztek és ő pörgetett mindenki összetekeredve nézett vissza rám.

Bosszús tekintettem elfordítottam róla és ki mutattam az ajtó felől nyíló kis folyosóra.
- A barátnőd. - mosolyogtam cinikusan. Ekkor belépett a szőke lány és hatalmas vigyor terült el az arcán amikor megpillantotta Niall-t. A nappaliban megfagyott a levegő. Úgy éreztem rajtam kívül mindenki tudja ki ez a lány. Felkaptam a vizet. Utálom ha valamit nem mondanak el nekem főleg ha mellé még hazudnak is róla. Igen üvölteni tudtam volna, de nem tettem helyette nyugodtan és megvetően próbáltam beszélni, leplezve a mindjárt kitörni készülő sírást. - Én meg akkor megyek is takarítani, mint kiderült csak a takarító nő vagyok. - ahogy kimondtam egy könnycsepp gördült ki a szememből, a csend még mindig uralkodott a szobán. Egyre több és több próbált előtörni a szememből. Nem hagyhatom, hogy gyengének lásson. Felszaladtam a szobájába és becsaptam magam mögött az ajtót, sőt még a kulcsot is ráfordítottam. Arccal a párnák közé dőltem és hangos zokogásba kezdtem. Tulajdonképpen nem is értem mi a fenének jöttem pont ide. Itt minden rá és..ránk emlékeztet. Nem telhetett el pár perc amikor halk kopogásra lettem figyelmes.
- Nem érdekelsz! Hagyj békén!- kiabáltam a könnyeimmel küszködve, még egy párnát is az ajtónak dobtam.
- Mira.. El vagyok. Itt vannak velem a lányok. Engedj be minket kérlek. Egyedül nem jó. - mondta a lány dallam és megnyugtató hangon. Felültem az ágyban. Kicsit hezitáltam, de kinyitottam nekik, majd gyorsan vissza is zártam. A lányok csak álltak a szoba közepén és aggódva néztek felém. Vissza sétáltam az előbbi helyemre. Kényelembe helyeztem magam és az egyik gatyájának a szárával kezdtem szórakozni.
- Ajjj olyan rossz téged így látni főleg, hogy lent Niall is így néz ki. - erre felkaptam a fejem, de azonnal visszatértem az előző dolgomhoz, mintha nem is érdekelne. - Mira ne csináld ezt kérlek. Te is tudod, hogy téged szeret. - leültek mellém. Dani elém nyújtott egy doboz zsepit.
- Ki volt az a lány akkor? - szipogtam.
- Az egy hosszú történet és szerintem ezt a szöszinkkel kéne megbeszélned. - mondta halkan Danielle.
- De ez így nem fair és vele különben sem akarok még beszélni. Ezt egyenlőre fel kell dolgoznom és információ hiányában ez nem fog menni. - ezen a gondolkozás módon más körülmények között nevettem volna, de most csak egy halvány mosoly kúszott a szám sarkába.
- Jól van, de nem mi meséltük el. - tűrt el egy kósza hajtincset Eleanor a szememből. Olyan aranyos lány. Persze a többiek is azok, de ő valahogy más, mintha az anyám lenne. Kedves és megértő velem, segít ha baj van és annyira megszerettem. Remekül választott Louis úgy gondolom kiváló anya lesz belőle.
- Volt ez a lány és Niall. Még az X-faktor előtt jártak aztán szakítottak a műsor miatt. Utána folyamatosan hol együtt voltak hol külön, de a végére a csajnak annyira a fejébe szállt a "hírnév" vagy nem is tudom, hogy fogalmazzak, hogy a srác dobta.
- Ez a végleges szakítás akkor történt mikor a menedzser váltás is. Ott voltam mikor Niall meglátta a képed. Azt a szikrát és csillogást még soha nem láttam a szemébe. Teljesen feldobódott és szinte kicsattant a boldogságtól. Apukád mesélt nekik a családotokról. Közben a képről lesem tudta venni a szemét így végül neki adta az apukád. - ezen elpirultam. Emlékszem arra a képre. Anya készítette a 15 szülinapomon. Talán az egyetlen szülinapomon amit nem a dadáimmal töltöttem, de mindegy nem is ez a lényeg. Épp felvettem az ajándékba kapott ruhámat. Nem nagy dolog de nekem rettentően tetszett. Alig bírtam abba hagyni a mosolygást és a nevetést. Csak pörögni, forogni akartam és végül anya lekapott amikor felszabadultan nevetek. Komolyan mint egy bolond még is aranyos az a kép még ha engem ábrázol is. Nem nagyképűségből mondom csak talán azért, mert ez az egyetlen egy kép ahol felszabadultan festek és a szüleim is ott voltak. Kedves emlék és talán az egyetlen. Ajjj ezek a talánok... utálom őket. Mindegy is.
- Még mindig nem értem, hogy akkor most mit keres itt és mért mondta, hogy ő a barátnője. - mondtam halkan és a csalódottság újra átvette a helyét.

 A könnyeim pedig megint elborították arcomat, amit így abba a nadrágba fúrtam amit a kezemmel piszkáltam. Az illata átjárta a testem, de még ez sem segített. Nekem egy hatalmas ölelés segített volna, de azt is csak ő tudja milyen a jó ölelés.
- Hát nem rég sms-sekkel bombázza Niall-t és minden félét kitalált erre most meg idejön és elrontja az esténket. Ne higgy neki mi azt tanácsoljuk. - simogatták meg a hátam és kimentek. Azt tanácsolták aludjak rá egyet és reggel tiszta fejjel próbáljam ezt megbeszélni a többiekkel. Nem aludhattam sokat, de már elég késő lehetett. A szemem feldagadt a sok sírástól és a torkom is fájt egy kicsit. Lehet, hogy megfáztam a múltkori "esőzés" miatt. Viszont nem sikerült kitisztítanom a gondolataimat és aludni sem tudtam már. Úgy döntöttem, hogy elmegyek sétálni hátha jobb lesz. Jelen pillanatban az sem érdekelt, hogy körülbelül hajlani fél 1 van és mínusz 2 fok és hogy szakad a hó?? Ez fura. Na mindegy halkan lépkedtem, hogy senki ne vegyen észre. Nem volt szerencsém.. Niall ott ült a kanapén és bámult maga elé. Összekulcsolt kezeire támasztotta állát. Reméltem, hogy nem vesz észre, de ez sem jött be. Úgy érzem ez nem az én napom. Fájdalmasan rám pillantott. A könnyek még az ő szeméből sem tűntek el, szólásra nyitotta volna száját, de meg előztem.
- Elmegyek sétálni.
- De éjszaka van és megtámadhatnak ilyenkor erre felé. Nem engedhetlek el. - mondta rekedt hangon.
- Nem érdekel. Át kell gondolnom a dolgokat. - azzal kiléptem a kabátommal a dermesztő hidegbe. Nem jutottam messzire amikor hallottam, hogy az ajtó újra kinyílik, majd becsukódik. A hó már szinte befedett mindent csak pár háztetőt és autót nem borított el teljesen. Minden lépésemkor ropogott a friss hó alattam innen tudtam, hogy Niall követ. Már jó pár utcával elhagytuk a 1D házat és még mindig követ. Annyira átfagytam, hogy azt hittem itt helyben leesnek az ujjaim, de nem álltam meg. Nem tudtam megállni. Idegesített, hogy nem tudok gondolkodni így néhány sarokkal arrébb már nem is bírtam tovább és megfordultam, majd oda mentem hozzá.
- Nem érted, hogy egyedül akarok lenni. Még is mért jöttél utánam? - üvöltöttem szinte a zokogás határán.
- Mondtam már, hogy soha többé nem akarlak elveszteni és féltettelek. - sütötte le szemeit, mint egy kis óvodás aki éppen bevallotta a kislánynak akibe "szerelmes", hogy mit érez iránta.
- Ja gondolom ezt mondtad minden csajodnak is. Chh. - fordultam volna el, de nem hagyta.
- Tudod rengeteget küzdöttem ezért a kapcsolatért és anyukám is azt mondta, hogy küzdjek az álmaiért. Mivel az egyiket elértem a másikat sem hagyom futni hagyni. - mondta remegő és vacogó hangon. - Nem számít Carlie ő már a múlt én csak is téged szeretlek. - elég őszintének hangzott és már eleget haragudtam rá.  Megsajnáltam és megöleltem. Halk sóhaj hagyta el száját és még erősebben szorított magához. Hideg teste az enyémnek préselődött. Ekkor vettem észre, hogy csak egy rövid ujjú póló van rajta és semmi más. Teljesen át volt fagyva és csak is én tehetek róla. Még sem engedtem el csak öleltük és öleltük egymást.
- Ígérd meg, hogy soha többé nem mész el.
- Megígérem. - mondtam az arcomat a vállába fúrva. Ekkor hirtelen összeesett és rángatózni kezdett. Megijedtem. - Niall kelj fel! - ordítottam, de nem történt semmi...

23. fejezet

Sziasztok bocsi h megint ilyen sok idő után, de csak most volt rá időm megírni. Nem lett a legjobb rész, de remélem tetszik és írtok komikat. A következő 3 komi után jön :)

Belefáradtam ebbe az egészbe, már nem akarom titkolni, ugyanakkor félek, hogy a rajongóik mit szólnának ehhez a kapcsolathoz. Vajon elfogadnának engem ugyanúgy mint El-t vagy Dani-t vagy kiutálnának a világból, mint Taylor-t? Ilyen és ehhez hasonló kérdések ezrei cikáztak a fejemben abban az egy pillanatban mikor felpillantottam rá. Végül döntöttem. Szemem még mindig az övébe volt fonódva. A stúdióban lévő emberek lélegzet visszafojtva várták, hogy mi sül ki ebből az egészből. A műsorvezető már beszédre nyitotta volna a száját mikor hirtelen megragadtam Niall pólóját, közelebb húztam és csókot leheltem az ajkára. A nézők hatalmas sikításban törtek ki. A tűz újra fellobbant, de tudtam, hogy itt és most nem enyhíthetem vágyaimat helyette inkább huncutul elmosolyodtam és a kijárat felé vettem az irányt nem törődve a csók következményével. A hátsó ajtón kifutva gyorsan az épület oldalának dőlve kifújtam a levegőt és próbáltam lelassítani az addigra eget verő pulzusomat. Hihetetlen, hogy ez a srác egyetlen csókjával mikre képes. Leültem és gondolkozni kezdtem. Talán nem utálnak meg a rajongók és szőkét sem, mert engem szeret és nem őket. Persze a rajongóit is, de nem úgy mint engem szóval értitek na, hogy értem. A telefonom csörgése zavart meg, így gyorsan előkerestem és felvettem.

- Szia mi volt ez az előbb? - nevetett csilingelő hangon Sára.
- SZIIIIAAAA - sikítottam bele. - Hát őő tudod, hogy az izééé... - sóhajtottam - már nem bírtam tovább. Halálosan beleszerettem és mit szólsz Harry-hez? - kérdeztem terelésképpen.
- Nem beszélhetnénk meg miután kijöttél értem a reptérre?
- Mikor érkezik a géped?
- Kb negyed órája. - nevetett fel újra. - Meglepetést akartam szerezni, de mikor a reptéren láttalak titeket a tv-be gondoltam inkább felhívlak, amint észrevettem nem osztottad meg Hazza-val, hogy ideköltözöm.
- Én elakartam mondani neki, de így jobb lesz hidd el, majd nézd meg azt a boldogságot az arcán amikor meglát mondjuk ma.. ez az! Csináljunk ottalvós bulit. Meg is kérdezem a srácokat persze a bongyi nélkül. ŐŐŐ mindjárt megyünk érted csak meg kell találnom a hercegem. - kuncogtam el a végét. Kinyomtam és már ugrottam is fel és szaladtam az ajtó felé már éppen nyúltam volna érte, amikor az kivágódott és találkozott a fejemmel, így én újra a földre kerültem.
- Basszus hercegnőm nem akartam. Jól vagy? - emelt fel két erős kar. Illatát ismertem ezért szorosan hozzábújtam.
- Már minden jó. - suttogtam a fülébe úgy, hogy közbe masszíroztam a fejemen keletkezett púpot. - Van egy kis gond és segítened kellene, de a többieknek nem kéne tudni róla. - kinyitottam és mélyen a szemébe néztem.
- Neked bármit főleg ezek után. - nyomott puszit a fejemre.
- ÁÁuuu.
- Ne haragudj - bevitt a többiekhez addigra már. - Srácok történt egy kis baleset. Beviszem Mirát a kórházba, majd találkozunk. - Végig néztem a srácok aggódó arcán. Nem akartam ilyen helyzetbe hozni őket, de jó cél érdekében mindent és ez annak minősül, mert a végére remélem sikerül Harry fancsali és szomorú arca helyére egy boldog és vidám arcot varázsolni. Elköszöntünk a többiektől, írtam egy sms-t apának, hogy hova megyünk és már vitt is ki a srác a kocsihoz.
- Most már tudok menni. - erősködtem az ajtónál. Olyan biztos vagy te ebben fejet vágott, de azért letett a földre. Nem igazán jött össze a dolog, mert az első lépésnél annyira megszédültem, hogy ha a szőke nem kap el talán újra a földön ücsörögnék. - Khmm köszönöm. - nevettem fel halkan.
- Na és miben kell segédkeznem? - csillantak fel a szemei miután berakott a kocsiba és beült mellém.
- Hát tudod ma érkezett Sára Londonba, mert ideköltözik.
- És ezt mért nem mondtad korábban. Szegény Harry már annyira boldogtalan, hogy már enni is alig akar. - közben közölte a sofőrrel, hogy a reptérre vigyen minket.
- Tudom, hogy helytelen volt, de várd ki a végét. Arra gondoltam, hogy rendezzünk egy ottalvós bulit valahol és rejtsük el a lányt vagy valami ilyesmi és akkor Harry is boldog lenne és végre mindenki.
- Ez egy jó ötlet, de távol kéne tartani őket a háztól fel is hívom Liamet vagy Louis-t - vigyorodott el. Gyors puszit nyomtam az arcára, amikor a kocsi lassítani kezdett és megállt az úti célunk előtt. A fejem még kicsit zúgott, de már sokkal jobb volt, hogy egy kicsit ülhettem a kocsiba. Szorosan összekulcsoltam a kezemet Niall-léval, hogy nehogy elessek. Beérve az épületbe a szememmel keresni kezdtem a barátnőmet, ami nem ment olyan könnyen az addigra már feltett napszemüveg miatt. Hiszen ha itt látta Sára az interjút akkor valószínűleg elég sokan lehetnek akik jelenpillanatban felismerhetnek minket. Végül a székeknél pillantotta meg őt Niall. Éppen egy újságot olvasott. Elindultam hozzá míg a srác felhívta a többieket. Lassan és halkan próbáltam haladni, de nem csak azért, mert még mindig szédültem egy kicsit hanem, hogy megtudjam ijeszteni. Már a hátánál voltam, halkan közelebb hajoltam, egészen a füléig, majd suttogni kezdtem.
- Szerbusz drágaszágom. - akkorát ugrott, hogy ha nem tudnám, hogy lehetetlen le sem esik. Mérgesen kelt fel a földről, de mikor meglátott arca kivirult és szája széles mosolyra húzódott, nyakamba ugrott és jó szorosan magához ölelt. Annyit változott, mióta nem láttam, mintha egészen kicserélődött volna. Sokkal bátrabb és közvetlenebbül viselkedett. Megfogtuk a csomagjait és a barátomat kezdtük keresni, akit közben letámadott néhány rajongó.

 Remek a legjobbkor. - Héé figyelj vicceljük meg a rajongóit. Úgy sem tudják, hogy én vagyok a napszemüveg meg a csukja alatt. Oda szaladok lesmárolom és a kocsinál kint találkozunk csak kövess miután kimentem.
- Esküszöm hiányzott a sok bolond ötleted. - kacsintott rám. Odaadtam az addig cipelt csomagjait, majd akcióba lendültem. Célirányosan sétáltam felé, de nem vett észre talán jobb is így, amikor odaértem a lánytömeghez előrefurakodtam, gyors és szenvedélyes csókot leheltem a meglepődött srác szájára, majd tovább álltam. Még hallottam, ahogy a lányok felháborodottan kiabálják utánam, hogy mit képzelek magamról, még is kivagyok hiszen Niall-nak barátnője van. Ezeken mind csak nevettem. Ha tudnák, hogy én voltam. Gyorsan csatlakozott hozzám Sára és elvezettem az autóig, beültünk és vártuk a kék szeműmet. Mire csatlakozott hozzánk már kibeszéltünk minden témát sőt vázoltam a helyzetet Mr. Styles-zal.
- Már azt hittem soha sem kaplak vissza. - rántottam be magamhoz a srácot a kocsiba, Sára csak mosolygott rajtunk.
- Tudod, azt akciód miatt a rajongók kérdezősködni kezdtek, hogy mi volt akkor az a Tv-be.
- Óóó erre nem is gondoltam ne haragudj.
- Majd meghálálod hercegnőm. - nevetett. - egyébként szia Sára. Mi újság?
- Semmi érdekes. Jut eszembe gratulálok, ha tudnád Mira mióta álmodik rólad. - elképedve bámultam a barátnőmre.
- Ez nem igaz. - tiltakoztam.
- ÁÁ csak ugyan? - nevetett fel a srác is.
- Nem! - még mindig hevesen tiltakoztam. - Tudjátok mit hagyjatok békén mára. - tetettem a sértődöttet. Ők csak jót mosolyogtak és tovább folytatták a beszélgetést aztán áttértek arra, hogy mi lesz este, amint hallottam Niall lebeszélte Louis-szal, hogy falaz nekünk és elviszi a többieket moziba vagy valahova, így lehetőségünk van megszervezni a dolgokat. Fél órával később már a One Direction házban sürögtünk forogtunk. Kaját rendeltünk és kicsit feldíszítettük a házat. Egy kicsivel később a többiek is csatlakoztak hozzánk.

 Persze addigra Sárát elrejtettük, hogy a megfelelő pillanatban jelenjen meg a hatás kedvéért. Nem is akartam sokáig húzni így kitaláltuk, hogy játszunk valamit amit lehetőleg párokban kell játszani. Mivel mindenkinek itt volt a barátnője könnyű volt.
- De ez így nem lesz jó, mert nekem nincs párom. - szontyolodott el Harry.
- Hát én nem úgy tudom, mert szerintem mindenkinek van párja. - incselkedett Niall.
- Ja én is úgy hallottam. - lépett ki Sára a lépcső tetejére. Hazza arca először meglepetettséget tükrözött, majd átvette a helyét a boldogság és az izgatottság.
- Sára!? - kiáltotta boldogan. Szinte úgy mintha nem hinné el, hogy itt van, mintha csak álmodná. Végre leért a lépcső aljához a lány.
- Na mi az Styles már nem is emlékszel rám? - kérdezte kissé félénken.
- Már, hogy ne emlékeznék erre az arca ami rabul ejtett mióta először megláttam. Nem is tudod mennyit gondoltam rád. - mosolyodott el a fiú is, gödröcskéi előtörtek, amitől a lány nem sokáig bírta a távolságot. Azonnal odarohant és a nyakába ugrott.
- Hiányoztál Stlyes
- Te is nekem. Köszönöm. - ezt már inkább nekem tátogta. Egy puszit küldtem felé és beszélgetni kezdtem a többi lánnyal. Beszéltem Perrie-vel az állapotáról, El-lel a modellkedésről és Danielle-lel a táncolásról. Figyeltem a srácokat, ahogy hülyülnek és kis gyerek módjára veszekednek a videó játékokon. Csengetésre lettünk figyelmesek. Gondoltam kinyitom én, a többiek úgy is olyan jól szórakoznak. Mikor kinyitottam egy hatalmas barna szempár meredt rám. Szőke haját lágyan fújdogálta a szél.
- Szia Niall barátnője vagyok. Itthon van?...