1. fejezet

Na itt az első előre szólok, hogy nem valami jó csak próbálkozom, de azért remélem tetszik majd a végkifejlet. :)

Talán egy kevésbé népszerű lány élete nem állhat másból mint abból, hogy azon gondolkozik, hogy hogyan élje túl a napot megaláztatás és heccelés nélkül? Talán..de ezt csak azok tudhatják akik ezen már átestek..Nem volt ez másképp drága barátnőmmel sem akivel most már mondhatni elválaszthatatlanok lettünk. Igaz a megismerkedésünk érdekesre sikerült. Minden egy jeggyel és bandával kezdődött, akiket még csak nem is bírok és egy átkozott nappal az iskolában, ahol néhányan felsőbbrendűnek érzik magukat csak mert van pénzük és mert kicsit jobban néznek ki az átlagnál. Hülye sznobok..de azt hiszem kezdjük az elején.

Ez  a nap sem indult másképp mint a többi. Szokásos időben felkeltem, elvégeztem a teendőimet, majd lassan leballagtam a konyhába, akkor döbbentem rá, hogy egyedül vagyok. Megint. Egy cetli várt a hűtőn. "Szia kincsem. Sajnos apádnak és nekem el kellett utaznunk egy-két napra. Tudod a munka miatt. Légy jó. Szeretünk. Anya és Apa". Ez akár jó is lenne, ha nem folyamatosan művelnék ezt. Néha komolyan azt hiszem, hogy fel sem tűnne nekik ha egyszer csak nem jönnék haza. Mindig csak ez a munka, munka, munka. Mindegy nem is érdekel. Inkább el készültem a sulira. Nem lakunk olyan messze, de azért nem is olyan közel. Fülhallgatómmal a fülembe indultam neki, mint mindig. Szokásomhoz híven rádiót hallgattam, mikor megszólalt egy dal. Hangosan üvöltöttem az utca közepén:

- Ne már! Így elrontani ezt a reggelt ezekkel a One akárkikkel. - mikor észrevettem az út túloldalán egy lányt, aki engem bámul. Ezen nevettem volna ha nem veszem észre, hogy pontosan ezt az 5 nyálgépet ábrázoló pólót visel. Oké, hogy nem szeretem őket, de azt sem szeretem, ha szidom a fejüket főleg egy olyan társaságában aki kedveli ezt a bandát. Hiszen ki vagyok én, hogy ítélkezzek olyanok felett akiket még csak nem is ismerek és valószínűleg nem is fogok. Még pár percig néztük egymást, majd félve indult meg a suli felé. Érdekes eddig észre sem vettem őt. Az órák hihetetlenül lassan teltek. Azon voltam, hogy a az utolsó órákat ellógom, de nem akartam még nagyobb bajba keveredni. A folyosón sétálva hallottam meg, ahogy az úgy nevezett menők épp egy lányt oltogatnak.

- Hééé nézzétek csak a mi kis okostojásunkon milyen póló van. Pedig azt hittem, hogy az ilyen srtéberek csak a matekért rajonganak. Azt hiszed menő leszel csak mert megnyerted a magyar jegyet? Hahaha - mondta lenézően Nóra. Közelebb sétáltam. Nem akartam belefolyni a vitába, de amikor megláttam, hogy kit szekálnak úgy éreztem ki kell állnom érte. A lány már szinte sírva nézett a nevető társaságra.

- És ha ő is szereti őket akkor mi van? - álltam meg az úgy nevezett barátaim mellett. Igen jól hallottátok a barátaim én is ezekhez tartozom. Bár én nem vagyok elszállva azt hiszem. 

- Na mi az Mira csak nem őt véded? - mérgesen pillantott rám a szőke.

- Én nem védek senkit csak nem értem, hogy mi a francért kell állandóan valakit piszkálnod. Tudod mit? Eddig bírtam az üres fecsegéseteket és a nyávogást. - a földön ülő lány ide oda kapkodta a fejét közöttünk. 

- Na nézz csak ki beszél? - horkant fel Nóra. - Inkább örülnöd kellene, hogy eddig barátkoztunk veled. 

- Igen?! Könyörgöm én nem vagyok olyan buta kis liba mint a többi lány körülötted. Azt hiszed nem jöttem rá, hogy velem is csak azért barátkozol, mert van pénzem? Hahaha aranyos. - tettettem álmosolyt. Prüszkölve hátat fordított és ott hagyott minket a sleppjével együtt. 

-Jól vagy? - hajoltam le a lányhoz. - Hadd segítsek. - össze szedtük a könyveit, majd egy közeli padhoz sétáltam. - Na mi az nem jössz?

- Ééén..én..őőő - szorongatta a cuccát.

- Na gyere már nem bántalak. - hátra tűrtem egy fürtöt a hajamból. Vonakodva ugyan, de közelebb jött.

- Köszönöm. - suttogta. Mereven előre nézett. Mintha ott sem lennék. 

- Őőő oké ez nekem furi nézz már rám! - integettem a szeme előtt. Végre felém fordult. - Szívesen, de most meséld el mi volt ez? 

- Hát igazából én új vagyok itt...

- Akkor értem mért téged szúrtak ki. Amúgy reggel nem téged láttalak az utcán? - ekkor elhallgattam, mert eszembe jutott, hogy mit mondtam. - Ne haragudj a reggeli kirohanásomért csak tudod nem nagyon kedvelem őket. - mutattam a pólójára. 

- Mért? - úgy nézett rám mintha a világ legrosszabb dolgát mondtam volna. - Lényegében ezt a szülinapomra kaptam és gondoltam nem lesz baj ha felveszem, hiszen gondoltam új iskola új arcok nem fogok kitűnni. 

- Innen kitűnni? Már azzal kitűnsz, hogy itt vagy! Az újakat hamar kipécézik főleg az olyanok, mint Nóra. Ja..vissza térve nem szeretem őket, mert gazdagok és mindenük meg van és tuti, hogy elvannak szállva maguktól. Az olyanoknak valók mint a suli dívái. Én pedig nem vagyok olyan.  

- Nem is ismered őket. 

- Pontosan és valószínűleg nem is fogom. - ekkor dacosan felém fordult, szemei csillogtak. Alig ismerem két perce, de sejtem, hogy ez nem jelent jót. Legalábbis számomra nem...