19. fejezet

Sziasztok bocsi, hogy ennyit késett, de nem volt ötletem. OKÉ az volt, de lusta voltam leírni na. Ezer bocsánat :D remélem tetszik mindenkinek :) a következő 3 komi után érkezik :D Jó olvasást :D

Zayn arca felragyogott. Gepárd gyorsasággal ugrott fel. Megragadta az orvos köpenyét és rázni kezdte.
- Mondja, hogy jobban van. - mondta könyörögve.
- Zayn nyugodj meg és engedd el a doktor urat. - léptek oda a többiek, majd óvatosan lefejtették róla a srácot.
- Köszönöm. Nos az a helyzet, hogy javult az állapota Miss Edwards-nak. Most ébren van, bemehetnek hozzá, azonban a láz miatt lehetnek emlék kimaradások. Szigorúan egyesével mehetnek be maximum ketten. Ne erőltessék az emlékezést magától kell rájönnie úgy neki is könnyebb és most szólok ez egy átmeneti állapot idővel minden apró részlet visszafog térni. Értik? - bólintottunk. - Viszlát - azzal elment. Egy kicsit sokkolta a 1D jelenlévő részét a hír, de Zayn erőt vett magán és bement. Senki sem mert megszólalni. A levegőben az izgalom és a feszültség egyaránt érezhető volt. Louis és Liam csak ültek és néztek maguk elé. Niall csak fel alá járkált körbe, körbe. Egyszer csak megszólalt Lou.
- Én.. megértem Zayn-t. Valószínűleg belehalnék ha El-lel történne valami.
- Én is így vagyok vele. Nem bírnám ki ha Dan-nek akár egy haja szála is görbülne. - ekkor a szőke aggodalmasan rám pillantott, majd tovább kezdett járkálni.
- Héé szöszi. Állj már le. Teljesen el fog kopni a padló alattad és mellette el is szédülsz. - léptem mellé. Megsimogattam a karját és kedvesen rámosolyogtam, amit viszonzott is bár szeméből halvány fájdalom tükröződött. Belegondolva nem is az ő barátnőjéről van szó, de annyira aggódik. Hatalmas szíve van. Nem értem eddig mért nem szerettem volna megismerni. Most meg jóformán nem akarom elveszíteni. Igazán eldönthetném már mit akarok. Egy biztos szeretném ha szeretnének. Hirtelen megölelt és a fülembe súgta, hogy köszönöm, majd puszit nyomott a homlokomra.

Ekkor lépett ki Zayn a szobából. Szomorúan becsukta az ajtót. Nem bírta tovább térdre esett és sírni kezdett. Ijedten nyúltunk utána.
- Nem emlékszik rám. - csak ezt ismételgette. Liam leültette a székre és a többiekkel együtt körül vették. Én inkább az ajtónál maradtam. Elmondta mi történt odabent, majd felém fordította arcát, a halvány lámpafényben is csillogott könnyes barna szeme.
- A furcsa az, hogy Mirára emlékszik.
- De hát nem is találkoztunk soha.
- Azt hiszem itt én vagyok a bűnös - tette fel a kezét Niall.
- Mi van? - néztem rá furán. Védekezően maga elé emelte a kezét mintha bántani akarnám. - Nyugi.
- Tudod neki meséltem először rólad, az érzéseimről irántad, a kínról, hogy gyűlölsz és az örömről mikor szóba álltál velem a tetőn. Ő tanácsolta, hogy mondjam el a srácoknak. Bár egy idő után rájöttek volna, mert állandóan a képedet nézegettem, amit sajnos elvesztettem még New York-ban. - a kép. Jézusom. Az nálam van. Itt. Ebben a kabátom zsebében.
- Nem. Nem vesztetted el. - halvány meglepetettség ült ki az arcára. - Elvettem, mikor megtaláltam. - lehajtottam a fejem.
- De, hogy jutottál be a szobámba. Hiszen senki nem tudhatta, hogy melyik emeleten vagyunk.
- Na ezt én is szeretném tudni. Vagy is annyira mérges lettem, hogy gondolom félre nyomtam a gombot a liftben és nem is figyeltem csak rohantam a szobámba, hogy minél előbb elfelejthesselek és akkor beléptem oda. Megláttam a képet, de ekkor jöttetek és már nem volt időm elmenni. Hozzá teszem koszos szekrényetek van. - nevettem halványan. A többi srác csak a fejét kapkodta közöttünk. Nem tudtak szóhoz jutni.
- Ezt meg honnan tudod? Várj...ha akkor nem a székről veszek fel pólót akkor...azta. Nem semmi vagy. - mosolygott. Ekkor elővettem a képet és felé nyújtottam. Örömmel elvette. Végre nem csak azt a fancsali képét lehet látni.
- Várjatok...támadt egy ötletem. Mi lenne ha Mira menne be? - kérdezte hirtelen Louis az állát vakargatva.
- Te majom, de egy próbát megér. - vontam meg a vállam. - és talán így Zayn-nek is tudok segíteni. Ha csak ennyit is, de talán. - megöleltem az említett személyt, majd bedugtam a fejem az ajtón. A szőke lány ott feküdt az ágyon. Fáradtan rám pillantott, majd elmosolyodott. Szörnyen nézett ki bár valójában egész aranyos és szép lány lehet, de az a rengeteg cső ami innen onnan lóg körülötte rontott az összhatáson.

- Hát eljöttél? - kérdezte boldogan. Az ágya mellé húztam egy széket és leültem.
- Szia Mira vagyok.
- Tudom, butus. Te vagy Nialler barátnője. Jó ilyen boldognak látni.
- Héé várj csak a mije? - most nem tudom, hogy a betegség beszél e belőle vagy a srác mondhatta ezt neki. Na mindegy később számolok vele.
- Amúgy láttad az előbbi srácot, aki itt volt? - bólintottam. - elég nyúzottnak és szomorúnak nézett ki, még is hatalmas szeretet tükröződött a szemében. Óhhh a szemei nagyon szépek voltak. - mondta szórakozottan. - Ki volt ő? - sóhajtottam. Fogalmam sincs hogyan közölhetném, hogy ő a barátja és mindet megadna csak, hogy vissza kaphassa.
- Ő egy híres fiú banda énekese, amibe Niall is énekel és nem a barátom - tettem hozzá gyorsan.
- De az öcsém nem tud énekelni. - nevetett fel kissé rekedtesen. Hatalmas szemekkel néztem rá. Az öccse? Ez fura.
- Amúgy bejön elkérhetnéd a számát.
- Felesleges, mert már a tiéd a szíve. Ne kérdezd honnan tudom egyszerűen érzem. - kacsintottam. - de szerintem most megyek. Hagylak pihenni. Szia.
- Szia, majd még gyere be, kérlek. - kilépve Zayn engem is letámadott.
- Na mit mondott? - rázogatott a vállamnál fogva.
- Zayn ez fáj engedj el.
- Zayn! - Niall kicsit ingerülten lépett mellém.
- ÓÓ bocsánat. Nem akartam. tényleg.
- Semmi baj. Na szóval a helyzet az, hogy nincs elveszve minden. Ugyan is halálosan belezúgott a barna szemeidbe és szerintem nem lesz itt semmi gond. Biztos vagyok benne, hogy pár nap és újra a te Perrie-d lesz újra. Viszont a másik oldala az, hogy azt hiszi Niall a testvére és hogy én a barátnője vagyok. - itt már egyenesen a szemébe néztem és kérdőn néztem rá.
- Nem tehetek róla, hogy mindenki azt mondja, hogy jó páros lennénk. - nevetett huncutul.

- Ha nem kórházban lennénk agyon vernélek. - mondtam dacosan.
- Én is szeretlek. - nyomott puszit a számra és az ajtó felé rohant. Elérte a hatását utána rohantam és egészen az előtérig kergettem, ahol végre sikerült elkapnom. Sajnos a fényképeszek észre vettek minket és már kattogtak is vakuk.
- Na tessék ezt megcsináltad. - mondtam mérgesen. Felvettem a csuklyámat és kirohantam az épületből amerre csak láttam.