18. fejezet

Na sziasztok már tegnap fel akartam rakni az új részt csak sajnos a város több részén elment a net, Tv stb... :) Így most hoztam remélem tetszeni fog. :D Következő 3 komi után jön :D

Megfordult és reménykedve rám nézett.
- Félek.- mondtam fáradtan.
- Hiszen ez csak egy film volt. - visszasétált és leült az ágy szélére.
- Tudom, nem is azzal van a probléma. Félek, hogy a rajongóitok elhagynak titeket miattam. Engem nem szeretnek. - egy párnát tettem a fejemre. Éreztem, hogy közelebb jön és leveszi a fejemről. Megfogta a kezem és felhúzott ülőhelyzetbe. Mélyen a szemembe nézett.
- Ez butaság. A rajongóink örülnek ha boldogok vagyunk, akik meg nem örülnek azok nem is igazi fanok szerintem. Nem számít, hogy kik utálnak vagy kik nem amíg tudod, hogy kik szeretnek tiszta szívből. Imádom a rajongóinkat, mert nélkülük nem lennénk itt, de nem ők mondják meg, hogy kit szerethetek. - a fülem mögé tűrte a hajamat, ami addig a szemembe lógott. Kedvesen mosolygott rám. Most már aztán tényleg nem tudom mit kéne tennem. Megfogtam a kezét és levettem arcomról. Sóhajtottam és visszadőltem, majd hátat fordítottam neki. Hallottam, hogy feláll és ki megy. Egy űr keletkezett bennem. Nem akartam, hogy elmenjen, de nem értette meg ez a szerencsétlen. Már majdnem elaludtam, amikor valaki lefeküdt mellém. Megfordultam, de mellkasába ütköztem. Ismerős illat járta át a körülöttem lévő teret. Ki sem kellett nyitnom a szemem, de tudtam, hogy ő az. Elmosolyodtam.
- Hát te? - kérdeztem végül. Viszont piszkálódni volt kedvem.
- A többieket haza küldtem meg Harry-nek amúgy is találkozója lett Taylorral - ezt kicsit idegesen mondta.
- Valami baj van?
- Nem.. vagy is nem tudom.. olyan fura mostanában. Egyre többet van a lánnyal sőt már Louis-szal is összeveszett. Pedig ő a legjobb barátja.
- Értem ha gondolod beszélek vele. - bólintott. Na akkor térjünk vissza a piszkálódásra. Nevettem gonoszul magamban. - és mért jöttél vissza?
- Gondoltam kell egy hős ír manó aki megvéd a szörnyektől - ránéztem olyan "te sem gondoltad komolyan" fejjel.
- Igazából egyedül jobb lenne. - olyan gyorsasággal pattant ki az ágyból, hogy még utána nyúlni sem tudtam. Kezem lehullott a levegőbe.
- Én izéé.. akkor sajnálom. - felnevettem. Nem értette mi van. Szegény, de olyan ártatlan fejet vágott.
- Csak vicceltem. - már szinte fuldoklottam az arckifejezésén.
- Hogy mi? Te szórakozol velem? - mondta komolyan. Elindult. Megijedtem, hogy most itt hagy és vége lesz mindennek. Utána szaladtam a lépcső alján értem utol és a hátára ugrottam, szorosan körbefontam a lábam a derekán. - Mit csinálsz?

- Egyedül akarsz lenni. Hát itt hagylak.
- Ne kérlek! - mondtam neki már szinte könyörögve. Még mindig a hátán csimpaszkodtam. Nem tudom honnan jött az ötlet, de óvatosan puszit leheltem a nyakára. - kérlek! - suttogtam a fülébe. - testtartása elgyengült. Lemásztam róla és boci szemekkel néztem rá. Olyan gyorsan történtek a dolgok, hogy azt sem tudtam fiú vagyok e vagy lány. A falhoz szorított, vad csókcsatába kezdtünk. Belemarkoltam pólójába amitől kirázta a hideg és csak még jobban feltüzelte.
- Niall. Ne...ne itt és most. előbb ismerjük meg egymást. - fájt kimondani, de meg akarom ismerni mielőtt valami butaságot csinálunk. Egy utolsó csók kíséretében a homlokát az enyémnek döntve nézett a szemembe.
- Nem értelek.
- Sajnálom ez nekem túl gyors. Kérlek hagyj időt, hogy megszokjam, hogy valaki szeret, tudod eddig a szüleim sem törődtek annyit velem és most jössz te aki egy pillantásával elveszi az eszem és összezavaro..- megcsókolt. Nem hagyta, hogy végig mondjam. Sőt még a csókunkba is belemosolygot. Ezt nem hagyhattam annyiban. Pólójánál fogva megragadtam és még közelebb rántottam, aminek az lett a következménye, hogy kibillent az egyensúlyából. Elesett és magával rántott. Bár én ráestem így nem fájt, de az ő feje kicsit koppant. Nagy baja nem lehetett, mert hangos nevetésben tört ki, én sem bírtam sokáig csatlakoztam hozzá. Röhögő görcsünket a telefonja zavarta meg. Felsegített, majd felvette, addig én elmentem innivalóért. Mire visszaértem elég aggodalmas fejet vágott.
- Mi történt?
- Zayn és Harry összevesztek, mert Perrie, Zayn barátnője kórházban van. Egyedül Harry nem ment be hozzá és a fekete hajú srácnak ez nem tetszett. Hiszen mindig mindenben támogatta és most úgy érzi cserben hagyta őt a göndör. Mira.. nem akarom, hogy szét menjen a banda. Nem ezért küzdöttünk és a legfőbb dolog csalódnának a rajongóink. Az egész Taylor miatt van. Persze nem ismerem, de mióta a göndör megismerte csak vele van. Alig törődik velünk. - leült a kanapénak dőlve. - Sőt most Perrie állapota rosszabbodott. Be kell mennem, hogy támogassam a többieket. Sajnálom ma nem maradhatok. Héé várj nem jönnél velem? - kérdezte reménykedve. Szemei néhány könnycsepptől még kékebben csillogtak. Nem tudtam nemet mondani neki.

- Niall. Mi lesz azzal a rengeteg újságíróval ott? - mutattam a kórház ajtajára. - Nem akarom, hogy még nagyobb "baj" legyen. - rajzoltam képzeletbeli macskakörmöket. Gyorsan előkapott egy szemüveget, majd utasított, hogy ő bemegy és rá pár percre kövessem csukjával és szemüveggel a fejemen, hogy ne ismerjenek fel. Így is tettünk. Láttam, hogy neki szegeznek egy csomó kérdést, de mintha nem is történt volna semmi célirányosan ment befelé. Kivártam azt a pár percet, majd neki vágtam én is. Minden simán ment. Körül néztem és megláttam a megbeszélt helyen. Megragadta a kezem és a kijelölt folyó felé húzott. A biztonságiaknak szólt, hogy én is velük vagyok így könnyedén ki be járkálhatok. Végül beléptünk a többiekhez. Zayn a földön ült. Két térde közé szorítva fejét. A Liam, Louis is ott voltak. Ők odajöttek hozzánk.
- Sziasztok na mi a helyzet? - kérdezte a szőkeség.
- Nem sok változás van. Eddig minden rendben volt, de hirtelen felemelkedett a láza. Zayn nagyon ki van. - mutatott Louis a srácra. Tényleg elég ramatyul nézett ki. Niall odament hozzá és leült mellé. Messziről szemmel tartottam azért.
- Mira ne haragudj, hogy úgy megijesztettelek. - mondta a legidősebb.
- Semmi gond. Már elfelejtettem. - elpirultam.
- óóó szóval itt volt valami. Hmmm.. csak óvatosan gyerekek. - nevetett fel halkan.
- hééé semmi ilyet nem mondtam. - ütöttem játékosan vállba.
- Jó jó persze, persze én meg híres énekes vagyok egy bandában. hahahaha. Ja várjatok ez igaz. - nem bírtam tovább, hogy képes ez a bohóc még egy ilyen szomorú helyzetet is vidámabbá varázsolni. Ehhez tehetség kell. Elgondolkodtam, hogy vajon eddig mért nem csíptem őket. Talán csak nem ismertem ezeket a bolondokat, de határozottan nem bántam meg, hogy esélyt adtam nekik. Megöleltem, de ekkor kilépett az orvos a szobából...