22. fejezet

Sziasztok, remélem tetszik a következő rész és sokan komiztok majd hozzá ezt egy kicsit más "stílusban" próbáltam írni.remélem bejön :D A következő 4 komi után jön :D Jó szórakozást :) 

Szorosan magához ölel és nem akar elengedni.
- Nincs mit sajnálnod. Ennél szebb délutánunk nem is lehetett volna. - elmosolyodom és hátrébb lépek, hogy megszabaduljak vizes gönceimtől. Mire végzek ő levetkőzött már. Hátulról átkarolja a derekamat. Forró teste a hátamnak simul. Szinte égeti a bőröm, de meglehetősen kellemes érzés önt el. Lágy csókokat lehel nyakamra, amitől egészen felmegy az adrenalin szintem. Így csak még jobban kívánom, pont úgy ahogy ő is engem. Gyorsan megfordulok és vad csókcsatába kezdünk. Sikerül az ágyig eljutnunk, ahol folytatjuk amit elkezdtünk. Hajam vizes csomóként tapad a hátamra. Ráülök a derekára amitől halk sóhaj hagyja el a száját. Huncutul felnevetek, mire ő elmosolyodik. Óvatos csókokkal bombázom mellkasát. Érzem, hogy a pulzusa az egeket veri csak úgy mint az enyém. Hirtelen fordít a helyzeten így én kerülök alulra. Óvatosan megfoszt a maradék ruhadarabjaimtól is, majd ő is csatlakozik. Csodálattal néz végig rajtam, mintha valami féle istennő lennék, amibe bele is pirulok. Végig simítja a testem vonalát, amitől kiráz a hideg és halk sóhaj hagyja el számat. Kuncogva csókolja végig karomat egészen a vállamtól a kéz fejemig, majd visszatér az ajkaimhoz. Vadul keresni kezdi őket, mintha soha többé nem találná őket. Óvatosan lélegzem, mert félek, hogy ha szívem a kelleténél gyorsabban dobog kitör a helyéről. Olyan gyorsan történnek a dolgok. Hol forróságot érzek, hol hideg szelet. A vágy mint egy pillangó száguld végig a testemen. Szíveink megtalálták a megfelelő dallamot, melyek most ugyanazt játsszák, összetartozásuk jeléül. Végül izzadtan és megelégedve csavarodunk le egymásról. Kezünk összekulcsolva pihen kettőnk között. Minden egyes porcikám jóleső sajgással jelzi megelégedettségét. Hallom Niall szuszogását, ami még mindig gyors, de már kicsit fáradtabb mint az előbb. Félve felpillantok rá, de ő magabiztos és megnyugtató mosolyt küld felém. Hozzábújok. Nem tudom meddig nem vettünk tudomást a külvilágról, de az ég már rég besötétedhetett. Végül a srác töri meg a csendet.

- Köszönöm. - suttogja a hajamba. Meglepődök.
- Mért? Nekem kéne köszönetet mondani, hogy annak ellenére ahogy viselkedtem veled nem adtad fel és hercegnőként kezeltél. - ölelem magamhoz szorosabban.
- Azért hercegnőm, hogy vagy nekem. Szeretlek.
- El nem tudod hinni, hogy én mennyire. - ekkor vettem észre, hogy a telefonja megállás nélkül csörög, de nem mozdul, hogy elhalkítsa. - Nem veszed fel? - kérdezem végül.
- Nem. Semmi pénzért nem engedlek el újra. - mondja huncutul. Felvonom a szemöldököm. Veszi a lapot. - Igenis kapitány!
- Bolond. - nevetek fel mikor kiugrik mellőlem.
- Hello Liam. - köszön a szőke.
- ...
- Nem, sikerült elfutnunk előlük.
- ....
- Egy szállodában. - pirul el kissé. Tudom, hogy ő is arra gondol amire én. A pulzusom újra az eget veri az emlékek hatására.
- ....
- Louis! - kiállt fel pimaszul, majd rám néz.
- ...
- Rendben. Kilencre ott leszünk. Ne várjatok este. Sziasztok. - neveti el a végét, majd ledobja az iPhone-ját. Vissza vánszorog az ágyig és bebújik a takaró alá. Átkarolja a derekamat.
- Mit akartak?
- Mivel a fotósok rájöttek, hogy azok nem Josh és Sophie voltak hanem mi, így azonnal leközölték a képeket. A rajongók össze vannak zavarodva, ezért interjút kell adnunk nekik, hogy nincs közöttünk semmi a barátságon kívül hacsak valaki máshogy nem dönt. - mondja sejtelmesen, de értem mire gondol. Csak abban az esetben kell ezt nyilatkoznia, ha én nemet mondok neki. Kis gondolkozás után válaszolok.
- Várhatunk még ezzel egy kicsit? - kérdezem óvatosan. Halk sóhaj hagyja el a száját.
- Persze hercegnőm, ahogy akarod. - rosszul érezem magam, hogy megint csalódott, de mikor már szólni akarok érzem egyenletes szuszogását a nyakamon. Nem szeretném felébreszteni, eldöntöm, hogy majd reggel megbeszélem vele. Nem kell sok idő én is álomba szenderülök ölelő karjában.
Álmomban egy kis réten vagyok csak én és egy fa, amiről egy hinta lóg le. Ráülök, majd lökni kezdem magam. Hosszú ruhámat a szél lágyan fújdogálja. Már szinte elérem a fa lombját is, amikor egy zenére leszek figyelmes. Ijedten körbe nézek, de nem látok semmit. Félek, hogy nem vagyok egyedül. Még is megnyugtató érzés vesz körül. Az agyam ezt a két dolgot nem képes egyszerre felfogni. Valaki mintha mocorogna mellettem, de hisz nincs is itt senki. Hirtelen kipattannak a szemeim és észbe kapok, hogy már nem is a fánál állok. Eszembe jut, hogy hol töltöttük az éjszakát, de Niall már nincs itt mellettem. A zene amit meg hallottam álmomban az a srác telefonja. Álmosan kapja fel és rossz gombra nyomva kihangosítja.
- Hol fenében vagytok már fél 10 van? - üvölt bele Liam idegesen. Hogy mennyi? Fél 10? Az lehetetlen.
- Basszus. - mondom és elkezdem a ruháimat felkapkodni.
- Jó sietünk a stúdióban találkozunk. Húzzátok az időt. -mondja a srác sietve.
- Azért ez vicces. - nevetek fel, bár nem tudom mért gondolom így. Megáll egy percre és elengedi a gatyáját ami így újra végig csúszik a lábán. Hangos nevetés hagyja el számat. - Ha így haladsz nem fogunk idejében odaérni.
- Talán ha segítenél. -kacsint rám.

- Azt hiszem abból semmi jó nem fog kisülni. - pirulok el.
- Hát jobban belegondolva szerintem jó dolog sülne ki belőle csak nincs rá időnk. - végre ő is végzett. Megragadta a kezem és együtt rohantunk le. Vissza adta a kulcsokat és fizetett. Bele sem merek gondolni, hogy ki lesz az a szegény aki kitakarít utánunk, de ez a munkája. Már tíz perce rohanunk az utcák között.
- Eltévedtünk ugye? - nevetek fel, mert tudom, hogy fogalma sincs merre kéne mennünk a célunk felé.
- Nem! Pontosan tudom merre kell mennünk. - mondja dacosan. Aztán mikor már harmadszorra haladunk el ugyanott felsóhajt. - Azt hiszem hívom Paul-t. - diadalittasan felnevetek és puszit nyomok az arcára. Nem sokkal később már jön is értünk az autó és elszállít minket a stúdióba. Azonnal elkísérik öltözni. Én addig csatlakoztam a srácokhoz.
- Na végre, hogy ideértetek. - ölel meg Harry.
- Hagy már. Biztos hosszú volt az éjszakájuk. - nevet fel Louis gonoszul. Sötét pillantást küldök felé mire ő fel emeli maga elé védekezően a kezét. - Bocsi hercegnőm. - mondja nevetve.
- Most verjelek halálra Tomlinson vagy jó lesz később is?
- Ráérek később köszi.
- Srácok jelenés. - mondja egy hang a háttérből. Sok szerencsét kívánok nekik és kimegyek a színpad széléhez. Oda ahonnan én látom őket, de a nézők nem láthatnak. Bejelentették a srácokat. Hangos sikoltozás tört ki.

Még egy rajongó oda is szaladt Niall-hez és puszit nyomott az arcára. A féltékenység kerülgetett, de sikerült vissza fojtanom. Mindenfélét kérdeztek tőlük. Zayn-től Perrie állapotáról érdeklődtek, aki örömmel válaszolt, hogy egyre jobban van és végre emlékszik mindenre. Na ennek örültem. A többi sráctól is érdeklődtek Danielle és Eleanor felől. Harry-től pedig Taylort kérdezték. Egy pillanatra tekintete elsötétült, mintha nem tudná mit kellene mondania. Rám nézett én pedig biztatóan bólogattam a fejem. Végül meglepő választ adott.
- Tudjátok én nem szeretem Taylort. Mármint remek barát, de ennél nincs több. Az én szívem egy lánynál van akit sajnos nem hiszem, hogy a közeljövőben látni fogok.
- És ki az a szerencsés? - lelkesedett a riporter.
- Ennél többet nem mondhatok a biztonsága érdekében. - mosolygott halványa.
- Értem. Remélem azért sikerült találkozni vele. Na és térjünk át az ír szép fiúra. Igazak a pletykák miszerint össze jöttél a menedzseretek lányával?
- Sajnálom, de ki kell ábrándítanom titeket csak barátok vagyunk.
- Hát a képek nem erről árulkodnak. - itt bevágtak egy képet amikor tegnap az esőben csókolóztunk. - Úgy tudom Mira is itt van velünk. - valaki egy mikrofont nyomott a kezembe és a színpad felé kezdett tolni.
- Ne. Én nem akarok oda felmenni. - mondtam halkan, de határozottam.
- Á itt is vagy kedvesem. - mosolygott a riporter és hellyel kínált a srácok mellett. Álmosolyt erőltettem magamra. - Szóval mit láthatunk képeken.
- Két barát együtt tölti az idejét a parkban. - mondom egyszerűen.
- És az a csók? - az arcomra fagy a mosoly. Niall aggódva pillant rám. Felsóhajtok. Komolyan fel húzom magam ezen. Pedig nincs miért hiszen tiszta szívemből szeretem. Még is félek.
- Tudja mit? Maguk mást nem tudnak mit tönkre tenni más emberek magánéletét. Mért jó ez maguknak? És akkor mi van ha boldog akar lenni. Semmi joguk nincs hozzá, hogy tönkre tegyék. - addigra már a srácok ott álltak körülöttem.
- Szóval akkor még is jártok? - kérdezte mintha nem is mondtam volna semmit. Felpillantottam Niall-ra és....

21. fejezet

Sziasztok! Hát itt a következő rész :D remélem tetszik és a következő rész 3 komi után jön :D aki akar iratkozzon fel rendszeres olvasónak :D köszönöm remélem tetszik :)

A pillanat hosszúnak tűnt. Csak feküdtünk a parkban és néztük az eget. Fejem a hasán pihent így éreztem minden egyes lélegzetvételét, ami megnyugtatott. Kezünk össze kulcsolva pihent rajtam. Miután ott a nappalijukban voltunk és mindenki nézett rám, várva a válaszomra átgondoltam a dolgokat.
- Őőő azt hiszem, hogy alakul, de ehhez még kell egy kis idő. - mondtam félve hátha a szőke újra megsértődik. Felnéztem rá de mosolya kicsit sem csökkent. Megöleltem. - Sajnálom. - suttogtam a fülébe. Ekkor gyomrom hangos morajlásba kezdett, amin mindenki elkezdett nevetni.
- Hmm valaki éhes, hercegnőm? Tudod mit elviszlek enni. - fél térdre ereszkedett, én csak nevettem, hogy vajon mi sül ki ebből. - Eljönnél velem enni? - csillogtak a szemei.
- Úgy érted randira? - kérdeztem.
- Mondhatjuk úgy is. - állt fel és mosolygott.
- Háááttt...- szívattam. Mosolya kicsit alább hagyott. - Persze, hogy elmegyek veled. - magamhoz rántottam és puszit nyomtam az arcára. Kiléptem előle és az ajtó felé vettem az irányt.- Te nem jössz?- Furán és értetlenül nézett rám. Gondolom azon gondolkozott, hogy ez mért kellett. - Mondtam, hogy visszakapod Horan! - kacsintottam és kiléptem az ajtón. Nem kellett sok és nevetve ő is csatlakozott hozzám. Felvette napszemüvegét és csuklyáját. Utálom, ha így kell közlekednünk, de követtem példáját csak én a macis sapimat fettem fel ami addig a táskámban pihent.
- Aranyos sapi, de várjunk csak... - ekkor eszembe jutott, amikor olyan durván neki szegeztem a kérdésem. Pont ugyan ez volt rajtam, de akkor nem ismert fel. - Nem akarsz mondani valamit? - kérdezte komolyan, de hallottam a hangján, hogy nem sok kell neki, hogy elnevesse magát.
- Mire gondolsz? - incselkedtem.
- Tudod, te azt. - kulcsolta össze a kezünket és indultunk el.

- Khmmm ja, hogy arra. Az vicces eset volt.
- Marhára. - megérkeztünk a kiszemelt kajáldába és rendelt valamit elvitelre addig én csendben vártam. Elsétáltunk a parkba. Most csak fekszünk és évezzük egymás társaságát. Végül csendet én törtem meg. Úgy érzem meg kell neki magyaráznom.
- Tudnom kellett, hogy elfelejtettél e vagy nem. Kíváncsi voltam, hogy ez csak egy fellángolás e részedről vagy tényleg igazat mondasz. Akkor össze voltam zavarodva és amikor láttam, hogy elfutsz nagyon rosszul esett, de nem mehettem utánad, mert akkor rájöttél volna, hogy ilyen szánalmasan próbálom megtudni mi is ez ami addigra bennem létrejött. Először nem igazán értettem, hogy mért viselkedsz így velem amikor én állandóan szemét és bunkó voltam veled, de aztán ott és akkor rádöbbentem, hogy te szeretsz engem és nem csak kamuból. Nem akartam elfogadni, hogy valaki akit utálok vagy is utáltam ennyire tudjon szeretni mindezek után is. Aztán egyre többet töltöttük együtt az időnket és lassan apránként magad mellé láncoltál. Sajnálom, hogy nem teljesült a vágyad és nem vagyok még a barátnőd. - mondtam szomorúan. Hallgatott kínszenvedés volt végig várni, hogy vajon mit is szól előző kis monológomhoz.
- Tudod sokszor megfordult a fejemben, hogy feladjam, mert semmi értelme sincs utánad futni. Hiszen ahogy mondtad utálsz minket, de akkor újra és újra eszembe jutottak a szemeid, az arcod, TE. Ilyenkor tudtam, hogy te kellesz nekem és nem fogom feladni. Még ha a végén csak barátok leszünk is. Nem akarlak elveszíteni így elfogadom, ha várni akarsz. - felültünk és egymásra néztünk. Már nem volt rajta a csuklya csak a szemüveg. Elmosolyodtam és a földre szegeztem a tekintetem. Óvatosan az állam alá nyúlt és felemelte szemünk újra összefonódott. Arca közeledett az enyémhez. Egy örökké valóságnak tűnik mire ideér. Már csak pár milliméter, leheletét érzem az ajkaimon. Ekkor hirtelen valaki odalép mellénk megtörve a varázslatos pillanatot.
- Úristen te ugye Niall Horan vagy a One direction-ból? - üvöltött a fülünkbe egy körülbelül 14 éves szőke lány. A srác felém nézett, hogy most mi legyen. Alig láthatóan megráztam a fejem és halványan elmosolyodtam remélve, hogy veszi a lapot a szőkeség.
- Őő sajnálom, de nem én Josh Holmes vagyok. - mondta a srác.
- De ő itt Mira. - dadogta a lány.
- Nem, engem Sophie Teller-nek hívnak. - mosolyogtam kedvesen. Bár legszívesebben szemközt röhögtem volna.
- Annyira hasonlítotok rájuk. Kiköpött másuk lehetnétek. Ez furcsa, de én.. nem akartam megzavarni a délutánotokat. - azzal hátat fordított és elrohant. Megvártam míg tisztes távolba kerül és hatalmas nevetésben törtem ki. Már a hátamon fetrengtem, amikor a srác fölém hajolt és lágyan megcsókolt.
- De honnan tudtad, hogy erre gondolok? - nevettem fel édesen.
- Nem akartam, hogy elrontsák a délutánunkat és amúgy is észrevettem a fotósokat a bokorba. Gondoltam, hogy a lányt ők küldték így megkönnyítettem a helyzetünket. Talán. - mondta bizonytalanul.
- Szeretlek. - csak ennyit tudtam kinyögni és ajka máris az enyémen volt. Élveztem a helyzetet. Aztán visszafeküdtünk a fűbe. Kis idő után elkezdett csikizni.
- Neeeee haaaaaagyd abba! - fuldoklottam. Sikerült kikászálódni alóla. Gyorsan felpattantam és rohanni kezdtem, de éreztem, hogy egyre közelebb és közelebb ér. Míg el nem kapja a derekam. Megpörgetett a levegőben és letett a földre. Mosolyogva tűrt ki egy kósza tincset a szememből és megcsókolt.

Ekkor hirtelen leszakadt az ég. Az eső hideg volt és kirázott a hideg, de nem bántam, mert végre ott voltam a karjában. Szinte teljesen bőrig áztunk. Rajtunk kívül már senki sem volt a parkban. Mindenki elmenekült az eső elől. Futkoztunk az esőben, élveztük, hogy fiatalok vagyunk, amikor hirtelen elkapott és a földre kerültünk. Fölém került és elvesztem kék szemiben. Annyi szeretet és vágy keringett benne. Nem is számítottam rá amikor újra csikizni kezdett.
- Horan ezt vissza fogod egyszer kapni. - üvöltöttem nevetve. Gyorsan a szám elé kaptam a kezem. Olyan gyorsan történtek a dolgok. A fotósok villám gyorsasággal rohantak meg minket mindenhol csak vakuk kattogtak körülöttünk. Megragadta a kezem és rohanni kezdtünk miközben próbáltuk eltakarni az arcunkat. A ruhám vizes csomóként fonódott a testemre. Sikerült lehagynunk őket és egy szállodába befutnunk. Gyorsan kért egy szobát és felrohantunk.
- Sajnálom.. - kezdtem...

20. fejezet

Sziasztok bocsi h ennyit késett, de nem volt időm, kedvem leírni ma meg Vivát néztem és ahwwww még mindig elvagyok varázsolva :D imádom a zenéiket, hogy ilyen hülyék és őket :D köszönöm az olvasóimnak és h komiztok is :D tessék itt a 20. rész remélem tetszik nekem nem annyira de eddig melyik tetszet?? xd na jó olvasást a következő 2 komi után jön :D 

Tulajdonképpen fogalmam sincs merre megyek, csak céltalanul bolyongok London utcáin. A fotósokat már egy jó ideje leráztam hála istennek. Azt sem tudom, hogy egyáltalán mért rohantam el, de most már mindegy.  Hamarosan ahhoz a parkhoz értem ahol Harryvel beszélgettünk. Tényleg. Felhívom. Néhány csengés után fel is vette.
- Szia Mira. Jól vagy?
- Szia. Hát nem mondanám. Tudnánk találkozni úgy is beszélnem kell veled. - mondtam halkan.
- Persze. Hol vagy?
- A parkban.
- 10 perc és ott vagyok. - tényleg itt is volt azonnal.

- Nem szeretnék beleszólni az életedbe, de gondolj a fiúkra is. Kérlek. Nagyon rosszul esik nekik, hogy alig törődsz velük. Szinte már azt sem tudják, hogy szereted e őket és Niall ő még rosszabb. Nem mondta, de én tudom, hogy maga ellen keres valamit, hogy ő rontotta el és ez ezért történt meg. Ráadásul én is rátettem egy lapáttal, hogy megint otthagytam. - csak nézett maga elé. Letörölte a könnyeit amit eddig észre sem vettem. Halkan beszélni kezdett.
- Sajnálom. Tényleg én nem akartam ezt. A szerkesztőség találta ki, hogy így népszerűsítsék Taylort. Én valójában halálosan beleszerettem Sárába, de nem tehetek semmit ő Magyarországon van, sőt ismerem Niall-t és tudom milyen. Mindent magára vesz. Úgy sajnálom. Bocsánatot kell kérnem tőlük.
- Nekem is a szőkétől és végre tisztáznom vele a dolgokat. - úgy gondoltam hallgatok a Sárás dologról had legyen meglepetés számára. Megértem a helyzetét.
- De erről ne beszélj senkinek. Tudod mit menjünk hozzánk és beszéljünk velük. Már biztosan vissza mentek a kórházból.
- Rendben. - sóhajtva felálltam és reméltem, hogy a szőke nem utált meg. Kis idő múlva idegesen toporogtunk az ajtóban. Egyikőnk sem mert belevágni. Végül Harry erősebbnek bizonyult és benyitott. Rögtön beszélni kezdett.
- Annyira sajnálom. Én..én ezt nem akartam.. csak.. mindegy azt nem mondhatom el mért van ez az egész, de kérlek bocsássatok meg, hogy ilyen voltam. Zayn én beakartam menni Perrie-hez, de Taylor programjai szorosak voltak és nem tehettem azt amit akarok. - lehajtotta a fejét. Nem válaszolt senki. Csak hallgattak erre a göndör felviharzott a szobájába. Én a padlót bámultam. Meg kell szólalnom. Nem hagyhatom Hazzat cserben.
- Srácok. Tényleg nem az ő hibája. Idővel meg fogjátok tudni csak előbb bocsássatok meg neki. - könyörögtem. Értetlen szempárokkal találtam szemben magam. - Kérlek. - na a könnyebbik dolog meg van. Ez az Mira. Most vallj be mindent Niall-nak. - Őőő és Niall... beszélhetnénk. - hidegen rám pillantott. Tudtam, hogy megharagudott.
- Azért, hogy utána megint elszaladj?
- Nem! - kiabáltam már szinte hisztérikusan.
- Akkor? Igazán eldönthetnéd mit is akarsz.- hidegen mondta és fel felé indult a lépcsőn. A többiek lélegzet visszafojtva nézték, hogy ebből mi lesz.
- Szeretlek. - üvöltöttem és fülig vörösödtem. Megállt a lépcső tetején. Csodálkozva fordult vissza felém. - Igen. Jól hallottad. Beléd szerettem és most már sem erőm sem kedvem nincs tagadni. - olyan gyorsasággal futott vissza, hogy azt hittem a végén el esik. Megállt előttem és széles mosolyra húzta a száját. Szemembe nézett, majd le a számra ezzel is fokozta a hatást. Végül lassan óvatosan megcsókolt. Beletúrtam hajába és elmosolyodtam. Jól esett. Végre kiengedtem az eddig felgyülemlett feszültséget. Éreztem, hogy ez hiányzott az életemből. Ez kellett sőt az egész srác kellett.

- Én nem szeretlek. - mondta. Kicsit hátra léptem, de mosolya nem tűnt el. - Én imádlak hercegnőm. - a boldogság újra átjárta testem. Megragadtam a nyakánál a pólóját és magamhoz húztam egy újabb csókra amit nem utasított el. Hirtelen felkapott és a szobája felé kezdett rohanni. Becsukta az ajtót és neki támaszkodott. Felnevettem olyan édesen nézett rám. Elbűvölt.
- Ne nézz így rám. - fúrtam a mellkasába a fejem. Beszippantottam illatát. Átjárta egész testem. Ilyet még sosem éreztem. Mintha egyszerre lenne tűzforró a levegő és jeges mint a téli szél.
- Hogy hercegnőm?
- Hát ez az mint egy hercegnőre, mert nem vagyok az és kérlek ne hívj így. - kihívóan elsétáltam az ágyig, mert tudtam, hogy ez betesz neki.
- Ajjj te meg ne tedd ezt velem. - ugrott be mellém.
- Mit? - kérdeztem ártatlanul. Pedig tudtam a választ.
- Vicces vagy. - nevetett. Közelebb hajoltam hozzá és a fülébe súgtam.
- Szeretnéd mi? - majd puszit leheltem a nyakára. Kirázta a hideg. Ezen elnevettem magam. - De nem ma. - mondtam huncutul.
- Valahogy sejtettem, de nem baj ezek után képes vagyok várni rád.
- Köszönöm. - kis hallgatás után én törtem meg a csendet. - megbocsátasz Harry-nek?
- Nem tudom. Annyira furán beszélt. Nem értettem. - el kell mondanom neki, de itt meghallhatnak minket. Ekkor vettem észre a szekrényét, ami egyébként a szobából nyíló kis helység volt. Jelen esetben teleszórva ruhákkal. - Gyere!- mutattam a helység irányába. Furán nézett rám, de bement. Az ajtót bezártam és követtem.
- Ez mért kellett. - nézett rám hatalmas szemekkel.
- Mert én tudom a titkát. - utaltam az előbbi dologra.
- De.. - az ujjamat a szájára tettem.
- Nem mondhatnám el, de annyira már ismerlek, hogy magadban keresed a hibát és ezt nem hagyhatom. - itt lehajtotta a fejét. - Jól gondoltam. - bólogatott. - Szóval a fürtös nem akarja ezt, de nem tehet semmit, mert a szerkesztőség ezt találta ki, hogy Taylort népszerűsítse. Nem a fiú hibája kérlek bocsássatok meg neki. Kérlek. - elképedve bámult rám. Levette kezem a szájáról.
- De hercegnőm ezt mért nem mondhatta el nekünk?
- Na ez az amit én sem tudok. Menj és kérdezd meg. - nem mozdult. Megforgattam a szemem és felálltam. - Akarod? - mutattam végig magamon. - akkor irány!
- Nem ér zsarolni, de nem tudok nemet mondani. - felkelt ő is. Megpuszilta az arcom és huncutul elvigyorodott, rácsapott a fenekemre és kirohant a szekrényből.
- Ezt visszakapod Horan! - nevettem.
- Szavad ne feledd hercegnőm. - kacsintott és ezzel kilépett a szobából. Gondolom lement a többiekhez. Nem akartam még megzavarni őket. Hagytam, hogy maguk közt megbeszéljék a dolgokat. Sajnos egy fél óra múlva már nem bírtam, mert nagyon éhes lettem. Mikor leértem Niall odajött hozzám és hatalmas mosollyal fogadott. Tudtam, hogy minden rendben van és megbeszélték. Édes csókot nyomott a számra.
- Szóval együtt vagytok? - kérdezte izgatottan Louis. Rám pillantott, mintha az egész rajtam múlna...

19. fejezet

Sziasztok bocsi, hogy ennyit késett, de nem volt ötletem. OKÉ az volt, de lusta voltam leírni na. Ezer bocsánat :D remélem tetszik mindenkinek :) a következő 3 komi után érkezik :D Jó olvasást :D

Zayn arca felragyogott. Gepárd gyorsasággal ugrott fel. Megragadta az orvos köpenyét és rázni kezdte.
- Mondja, hogy jobban van. - mondta könyörögve.
- Zayn nyugodj meg és engedd el a doktor urat. - léptek oda a többiek, majd óvatosan lefejtették róla a srácot.
- Köszönöm. Nos az a helyzet, hogy javult az állapota Miss Edwards-nak. Most ébren van, bemehetnek hozzá, azonban a láz miatt lehetnek emlék kimaradások. Szigorúan egyesével mehetnek be maximum ketten. Ne erőltessék az emlékezést magától kell rájönnie úgy neki is könnyebb és most szólok ez egy átmeneti állapot idővel minden apró részlet visszafog térni. Értik? - bólintottunk. - Viszlát - azzal elment. Egy kicsit sokkolta a 1D jelenlévő részét a hír, de Zayn erőt vett magán és bement. Senki sem mert megszólalni. A levegőben az izgalom és a feszültség egyaránt érezhető volt. Louis és Liam csak ültek és néztek maguk elé. Niall csak fel alá járkált körbe, körbe. Egyszer csak megszólalt Lou.
- Én.. megértem Zayn-t. Valószínűleg belehalnék ha El-lel történne valami.
- Én is így vagyok vele. Nem bírnám ki ha Dan-nek akár egy haja szála is görbülne. - ekkor a szőke aggodalmasan rám pillantott, majd tovább kezdett járkálni.
- Héé szöszi. Állj már le. Teljesen el fog kopni a padló alattad és mellette el is szédülsz. - léptem mellé. Megsimogattam a karját és kedvesen rámosolyogtam, amit viszonzott is bár szeméből halvány fájdalom tükröződött. Belegondolva nem is az ő barátnőjéről van szó, de annyira aggódik. Hatalmas szíve van. Nem értem eddig mért nem szerettem volna megismerni. Most meg jóformán nem akarom elveszíteni. Igazán eldönthetném már mit akarok. Egy biztos szeretném ha szeretnének. Hirtelen megölelt és a fülembe súgta, hogy köszönöm, majd puszit nyomott a homlokomra.

Ekkor lépett ki Zayn a szobából. Szomorúan becsukta az ajtót. Nem bírta tovább térdre esett és sírni kezdett. Ijedten nyúltunk utána.
- Nem emlékszik rám. - csak ezt ismételgette. Liam leültette a székre és a többiekkel együtt körül vették. Én inkább az ajtónál maradtam. Elmondta mi történt odabent, majd felém fordította arcát, a halvány lámpafényben is csillogott könnyes barna szeme.
- A furcsa az, hogy Mirára emlékszik.
- De hát nem is találkoztunk soha.
- Azt hiszem itt én vagyok a bűnös - tette fel a kezét Niall.
- Mi van? - néztem rá furán. Védekezően maga elé emelte a kezét mintha bántani akarnám. - Nyugi.
- Tudod neki meséltem először rólad, az érzéseimről irántad, a kínról, hogy gyűlölsz és az örömről mikor szóba álltál velem a tetőn. Ő tanácsolta, hogy mondjam el a srácoknak. Bár egy idő után rájöttek volna, mert állandóan a képedet nézegettem, amit sajnos elvesztettem még New York-ban. - a kép. Jézusom. Az nálam van. Itt. Ebben a kabátom zsebében.
- Nem. Nem vesztetted el. - halvány meglepetettség ült ki az arcára. - Elvettem, mikor megtaláltam. - lehajtottam a fejem.
- De, hogy jutottál be a szobámba. Hiszen senki nem tudhatta, hogy melyik emeleten vagyunk.
- Na ezt én is szeretném tudni. Vagy is annyira mérges lettem, hogy gondolom félre nyomtam a gombot a liftben és nem is figyeltem csak rohantam a szobámba, hogy minél előbb elfelejthesselek és akkor beléptem oda. Megláttam a képet, de ekkor jöttetek és már nem volt időm elmenni. Hozzá teszem koszos szekrényetek van. - nevettem halványan. A többi srác csak a fejét kapkodta közöttünk. Nem tudtak szóhoz jutni.
- Ezt meg honnan tudod? Várj...ha akkor nem a székről veszek fel pólót akkor...azta. Nem semmi vagy. - mosolygott. Ekkor elővettem a képet és felé nyújtottam. Örömmel elvette. Végre nem csak azt a fancsali képét lehet látni.
- Várjatok...támadt egy ötletem. Mi lenne ha Mira menne be? - kérdezte hirtelen Louis az állát vakargatva.
- Te majom, de egy próbát megér. - vontam meg a vállam. - és talán így Zayn-nek is tudok segíteni. Ha csak ennyit is, de talán. - megöleltem az említett személyt, majd bedugtam a fejem az ajtón. A szőke lány ott feküdt az ágyon. Fáradtan rám pillantott, majd elmosolyodott. Szörnyen nézett ki bár valójában egész aranyos és szép lány lehet, de az a rengeteg cső ami innen onnan lóg körülötte rontott az összhatáson.

- Hát eljöttél? - kérdezte boldogan. Az ágya mellé húztam egy széket és leültem.
- Szia Mira vagyok.
- Tudom, butus. Te vagy Nialler barátnője. Jó ilyen boldognak látni.
- Héé várj csak a mije? - most nem tudom, hogy a betegség beszél e belőle vagy a srác mondhatta ezt neki. Na mindegy később számolok vele.
- Amúgy láttad az előbbi srácot, aki itt volt? - bólintottam. - elég nyúzottnak és szomorúnak nézett ki, még is hatalmas szeretet tükröződött a szemében. Óhhh a szemei nagyon szépek voltak. - mondta szórakozottan. - Ki volt ő? - sóhajtottam. Fogalmam sincs hogyan közölhetném, hogy ő a barátja és mindet megadna csak, hogy vissza kaphassa.
- Ő egy híres fiú banda énekese, amibe Niall is énekel és nem a barátom - tettem hozzá gyorsan.
- De az öcsém nem tud énekelni. - nevetett fel kissé rekedtesen. Hatalmas szemekkel néztem rá. Az öccse? Ez fura.
- Amúgy bejön elkérhetnéd a számát.
- Felesleges, mert már a tiéd a szíve. Ne kérdezd honnan tudom egyszerűen érzem. - kacsintottam. - de szerintem most megyek. Hagylak pihenni. Szia.
- Szia, majd még gyere be, kérlek. - kilépve Zayn engem is letámadott.
- Na mit mondott? - rázogatott a vállamnál fogva.
- Zayn ez fáj engedj el.
- Zayn! - Niall kicsit ingerülten lépett mellém.
- ÓÓ bocsánat. Nem akartam. tényleg.
- Semmi baj. Na szóval a helyzet az, hogy nincs elveszve minden. Ugyan is halálosan belezúgott a barna szemeidbe és szerintem nem lesz itt semmi gond. Biztos vagyok benne, hogy pár nap és újra a te Perrie-d lesz újra. Viszont a másik oldala az, hogy azt hiszi Niall a testvére és hogy én a barátnője vagyok. - itt már egyenesen a szemébe néztem és kérdőn néztem rá.
- Nem tehetek róla, hogy mindenki azt mondja, hogy jó páros lennénk. - nevetett huncutul.

- Ha nem kórházban lennénk agyon vernélek. - mondtam dacosan.
- Én is szeretlek. - nyomott puszit a számra és az ajtó felé rohant. Elérte a hatását utána rohantam és egészen az előtérig kergettem, ahol végre sikerült elkapnom. Sajnos a fényképeszek észre vettek minket és már kattogtak is vakuk.
- Na tessék ezt megcsináltad. - mondtam mérgesen. Felvettem a csuklyámat és kirohantam az épületből amerre csak láttam.

18. fejezet

Na sziasztok már tegnap fel akartam rakni az új részt csak sajnos a város több részén elment a net, Tv stb... :) Így most hoztam remélem tetszeni fog. :D Következő 3 komi után jön :D

Megfordult és reménykedve rám nézett.
- Félek.- mondtam fáradtan.
- Hiszen ez csak egy film volt. - visszasétált és leült az ágy szélére.
- Tudom, nem is azzal van a probléma. Félek, hogy a rajongóitok elhagynak titeket miattam. Engem nem szeretnek. - egy párnát tettem a fejemre. Éreztem, hogy közelebb jön és leveszi a fejemről. Megfogta a kezem és felhúzott ülőhelyzetbe. Mélyen a szemembe nézett.
- Ez butaság. A rajongóink örülnek ha boldogok vagyunk, akik meg nem örülnek azok nem is igazi fanok szerintem. Nem számít, hogy kik utálnak vagy kik nem amíg tudod, hogy kik szeretnek tiszta szívből. Imádom a rajongóinkat, mert nélkülük nem lennénk itt, de nem ők mondják meg, hogy kit szerethetek. - a fülem mögé tűrte a hajamat, ami addig a szemembe lógott. Kedvesen mosolygott rám. Most már aztán tényleg nem tudom mit kéne tennem. Megfogtam a kezét és levettem arcomról. Sóhajtottam és visszadőltem, majd hátat fordítottam neki. Hallottam, hogy feláll és ki megy. Egy űr keletkezett bennem. Nem akartam, hogy elmenjen, de nem értette meg ez a szerencsétlen. Már majdnem elaludtam, amikor valaki lefeküdt mellém. Megfordultam, de mellkasába ütköztem. Ismerős illat járta át a körülöttem lévő teret. Ki sem kellett nyitnom a szemem, de tudtam, hogy ő az. Elmosolyodtam.
- Hát te? - kérdeztem végül. Viszont piszkálódni volt kedvem.
- A többieket haza küldtem meg Harry-nek amúgy is találkozója lett Taylorral - ezt kicsit idegesen mondta.
- Valami baj van?
- Nem.. vagy is nem tudom.. olyan fura mostanában. Egyre többet van a lánnyal sőt már Louis-szal is összeveszett. Pedig ő a legjobb barátja.
- Értem ha gondolod beszélek vele. - bólintott. Na akkor térjünk vissza a piszkálódásra. Nevettem gonoszul magamban. - és mért jöttél vissza?
- Gondoltam kell egy hős ír manó aki megvéd a szörnyektől - ránéztem olyan "te sem gondoltad komolyan" fejjel.
- Igazából egyedül jobb lenne. - olyan gyorsasággal pattant ki az ágyból, hogy még utána nyúlni sem tudtam. Kezem lehullott a levegőbe.
- Én izéé.. akkor sajnálom. - felnevettem. Nem értette mi van. Szegény, de olyan ártatlan fejet vágott.
- Csak vicceltem. - már szinte fuldoklottam az arckifejezésén.
- Hogy mi? Te szórakozol velem? - mondta komolyan. Elindult. Megijedtem, hogy most itt hagy és vége lesz mindennek. Utána szaladtam a lépcső alján értem utol és a hátára ugrottam, szorosan körbefontam a lábam a derekán. - Mit csinálsz?

- Egyedül akarsz lenni. Hát itt hagylak.
- Ne kérlek! - mondtam neki már szinte könyörögve. Még mindig a hátán csimpaszkodtam. Nem tudom honnan jött az ötlet, de óvatosan puszit leheltem a nyakára. - kérlek! - suttogtam a fülébe. - testtartása elgyengült. Lemásztam róla és boci szemekkel néztem rá. Olyan gyorsan történtek a dolgok, hogy azt sem tudtam fiú vagyok e vagy lány. A falhoz szorított, vad csókcsatába kezdtünk. Belemarkoltam pólójába amitől kirázta a hideg és csak még jobban feltüzelte.
- Niall. Ne...ne itt és most. előbb ismerjük meg egymást. - fájt kimondani, de meg akarom ismerni mielőtt valami butaságot csinálunk. Egy utolsó csók kíséretében a homlokát az enyémnek döntve nézett a szemembe.
- Nem értelek.
- Sajnálom ez nekem túl gyors. Kérlek hagyj időt, hogy megszokjam, hogy valaki szeret, tudod eddig a szüleim sem törődtek annyit velem és most jössz te aki egy pillantásával elveszi az eszem és összezavaro..- megcsókolt. Nem hagyta, hogy végig mondjam. Sőt még a csókunkba is belemosolygot. Ezt nem hagyhattam annyiban. Pólójánál fogva megragadtam és még közelebb rántottam, aminek az lett a következménye, hogy kibillent az egyensúlyából. Elesett és magával rántott. Bár én ráestem így nem fájt, de az ő feje kicsit koppant. Nagy baja nem lehetett, mert hangos nevetésben tört ki, én sem bírtam sokáig csatlakoztam hozzá. Röhögő görcsünket a telefonja zavarta meg. Felsegített, majd felvette, addig én elmentem innivalóért. Mire visszaértem elég aggodalmas fejet vágott.
- Mi történt?
- Zayn és Harry összevesztek, mert Perrie, Zayn barátnője kórházban van. Egyedül Harry nem ment be hozzá és a fekete hajú srácnak ez nem tetszett. Hiszen mindig mindenben támogatta és most úgy érzi cserben hagyta őt a göndör. Mira.. nem akarom, hogy szét menjen a banda. Nem ezért küzdöttünk és a legfőbb dolog csalódnának a rajongóink. Az egész Taylor miatt van. Persze nem ismerem, de mióta a göndör megismerte csak vele van. Alig törődik velünk. - leült a kanapénak dőlve. - Sőt most Perrie állapota rosszabbodott. Be kell mennem, hogy támogassam a többieket. Sajnálom ma nem maradhatok. Héé várj nem jönnél velem? - kérdezte reménykedve. Szemei néhány könnycsepptől még kékebben csillogtak. Nem tudtam nemet mondani neki.

- Niall. Mi lesz azzal a rengeteg újságíróval ott? - mutattam a kórház ajtajára. - Nem akarom, hogy még nagyobb "baj" legyen. - rajzoltam képzeletbeli macskakörmöket. Gyorsan előkapott egy szemüveget, majd utasított, hogy ő bemegy és rá pár percre kövessem csukjával és szemüveggel a fejemen, hogy ne ismerjenek fel. Így is tettünk. Láttam, hogy neki szegeznek egy csomó kérdést, de mintha nem is történt volna semmi célirányosan ment befelé. Kivártam azt a pár percet, majd neki vágtam én is. Minden simán ment. Körül néztem és megláttam a megbeszélt helyen. Megragadta a kezem és a kijelölt folyó felé húzott. A biztonságiaknak szólt, hogy én is velük vagyok így könnyedén ki be járkálhatok. Végül beléptünk a többiekhez. Zayn a földön ült. Két térde közé szorítva fejét. A Liam, Louis is ott voltak. Ők odajöttek hozzánk.
- Sziasztok na mi a helyzet? - kérdezte a szőkeség.
- Nem sok változás van. Eddig minden rendben volt, de hirtelen felemelkedett a láza. Zayn nagyon ki van. - mutatott Louis a srácra. Tényleg elég ramatyul nézett ki. Niall odament hozzá és leült mellé. Messziről szemmel tartottam azért.
- Mira ne haragudj, hogy úgy megijesztettelek. - mondta a legidősebb.
- Semmi gond. Már elfelejtettem. - elpirultam.
- óóó szóval itt volt valami. Hmmm.. csak óvatosan gyerekek. - nevetett fel halkan.
- hééé semmi ilyet nem mondtam. - ütöttem játékosan vállba.
- Jó jó persze, persze én meg híres énekes vagyok egy bandában. hahahaha. Ja várjatok ez igaz. - nem bírtam tovább, hogy képes ez a bohóc még egy ilyen szomorú helyzetet is vidámabbá varázsolni. Ehhez tehetség kell. Elgondolkodtam, hogy vajon eddig mért nem csíptem őket. Talán csak nem ismertem ezeket a bolondokat, de határozottan nem bántam meg, hogy esélyt adtam nekik. Megöleltem, de ekkor kilépett az orvos a szobából...

17. fejezet

Remélem tetszik mindenkinek :D következő 3 komi után jön :D

Neki szegeztem a kérdést..

- Mért viselkedsz így Harryvel?

- Még megkérdezed? - idegesen pillantott rám. Kicsit megijesztett, de megpróbáltam megtartani a hidegvérem. - Hiszen elvette tőlem azt amiért azóta küzdök, hogy manager-t váltottunk. Hallottam ne is tagadjátok. 

- Mi?

- Ne add itt a hülyét. Hallottam, hogy azt mondod neki "Harry úgy szeretném ha összejönnénk". - hangja fájdalmasra váltott és elfordította a fejét. Kinézett az ablakon. Hát ez a baj. Milyen kis buta. Azt hitte a göndörre gondolok. Ezen muszáj volt mosolyognom. Ugyanakkor éreztem ha ez így megy tovább elvesztem és belefáradtam már ebbe a nem tetszik szerepbe. Hirtelen felindulásból arcát magam felé fordítottam és hevesen megcsókoltam. Először lefagyott, de felengedett. A falhoz szorított. Testünk között még levegőnek sem maradt hely. Vadul csókolóztunk, majd a varázs végén jóleső sóhaj hagyta el a számat.

 Homlokát az enyémnek döntötte. - Nem értelek Mira. - mondta halkan. 

- Tudod az a mondta nem Harry-nek szólt. Hanem neked csak nem tudtam, hogy hallod. - meglepetettségét hatalmas mosoly váltotta fel. Újra megcsókolt. Ez lassabb, szenvedélyesebb volt. 

- Nem kezdhetnénk elölről ezt a dolgot? - kérdezte huncutul. - Úgy mintha még sosem találkoztunk volna. Te egy lány vagy én pedig egy átlagos fiú. - fürkészte ég kék szemével a tekintetem. Elmosolyodtam. Erre egy lépéssel hátrébb lépett és kezét felém nyújtotta. - Niall vagyok, Niall Horan.

- Mira. - kacagtam fel miután megráztam a kezét. 

- Hát szép neved van. Örülök, hogy megismertelek. 

- Hát én is örülök. Azt hiszem, de vissza kéne mennünk, mert ahogy megismertelek titeket ki tudja, hogy ezek lent mit gondolnak már rólunk. - kacsintottam. Rögtön kapcsolt és úriember módjára kitárta előttem az ajtót. - Ő menj csak le nekem még el kell intéznem valamit. - azonnal fel akartam hívni Sárát. El kellett mondanom neki, hogy kibékültünk Niall-lal, ami nem teljesen igaz, mert össze sem voltunk veszve. Inkább mondjuk így, hogy végre meg kedveltem őket. Kacsintott és leszaladt. Vissza mentem az ágyamhoz és tárcsáztam a barátnőmet. Elsőre nem vette fel, de mindenképpen elakartam mondani neki. Így újra próbálkoztam. Ez az akció sikeres volt.

- Szia Mira. - mondta boldogan. 

- Szia. - én ilyen kis sunyin válaszoltam.

- Úristen mit tettél amit nem szabadott volna. - nevetett fel. 

- Most mért na? - én is csatlakoztam hozzá. - Jó jó értem. Amúgy semmit csak.. - húztam az időt.

- Csak mi.. mond már!

- Hát tudod apa új bandát kapott és itt vannak, ezért költöztünk ide. Khmm és az új banda a One Direction. - nem szólt. Hallgatott, majd hatalmas sikítással, majd nem megsüketültem. - Én is szeretlek. 

- ÚÚÚÚÚÚ olyan jóóó neked, de várjunk csak. Itt nem stimmel valami. Nem látlak, de érzem, hogy mosolyogsz és a srácokról beszélsz. Talán beteg vagy?

- ŐŐ és itt jön a csavar. Tudod nincs tíz perce életem legjobb dolgának. - végig futott a hideg rajtam, ahogy vissza emlékeztem arra a csókra. Újra érezni kezdtem illatát, bár lehet, hogy a pulcsija tette, ami mellesleg még mindig rajtam volt. - Újra kezdtük a szőkével. - mondtam ki végül. 

- Pedig azt hittem sosem komolyodsz meg. Gratulálok. Annyira aranyosak lennétek együtt. 

- Köszönjük, de ti meg Harry-vel. 

- Erről jut eszembe. Még várni akartam vele, de ha már itt vagyok el kell mondanom, hogy vissza kültözünk Londonba. - nem tudom felfogni azt az örömöt ami akkor hatalmába kerített. A tudat, hogy Sára is nem sokára itt lesz és Niall-lal is sínen vannak a dolgok. Most én süketítettem meg barátosnémat.

- Az nagyon jó, majd összehozlak Harry cicával. - nevettem gonoszul. 

- Szép álom. Nem hiszem, hogy neki az ilyen fajta lányok kellenének. 

- Nem ismered őt annyira mint én. Számára te lennél a főnyeremény. Na de most már vissza kéne mennem. Örülök, hogy beszéltünk és alig várom, hogy újra lássalak. 

- Rendben szia. Üdvözlöm a srácokat és sok sikert Nialler-höz. - letettem. Kicsit rendbe szedtem magam. A vigyor nem tűnt el az arcomról csak még nagyobb lett. Levánszorogtam hozzájuk. A szőke úgy nézett rám mint valami Istennőre. Elég rendesen el is pirultam, amit mindenki észre vett. Végig mértem őket.

- Együnk. - mondtam ki végül. Gyorsan megterítettem és elfogyasztottuk a kaját.

 Végig szemetünk, persze csak úgy, hogy apa ne vegye észre, de jól esett, hogy most figyel rám. Ha már délelőtt nem is tette. Mondjuk  visszagondolva vicces eset volt. El is nevettem magam kicsit hangosabban mint kellett volna.

- Hercegnőm mi a baj? - utálom ha így hív nem vagyok már kicsi, de beletörődtem.

- Hmm hercegnőm.. - mondta ki Niall és Louis is egyszerre. 

- Na be lehet fejezni. - fenyegettem meg őket viccesen. Persze, hogy nem vették komolyan. Mit vártam ezektől az idiótáktól. Összeszedtem a tányérokat és elvittem őket. Valaki utánam kiabált.

- Egyébként jól áll rajtad a pulcsim, de kérem vissza.

- Ezt buktad haver. Azt hiszem megtartom, hogy legyen miről beszélniük az embereknek. 

- Egy pillanat, hogy került hozzád az a pulcsi? - szakított félbe minket apa. Na erre mit kéne mondani. 

- Hát őőő.. mikor jöttem haza fáztam és találkoztam vele, mert ugye New York-ból ismertük egymást és őőő odaadta?! - ezt kérdeztem inkább mint mondtam. - De nem lényeg nem nézünk meg egy filmet? - tereltem. Mindenki hevesen bólogatott. Apának meg el kellett intéznie valamit fent a dolgozóban így ő nem csatlakozott hozzánk. Valamiért örültem neki. Végül egy horrort választottak. Nem mondom, hogy nem bírom az ilyen filmeket, de nem is rajongok értük. Egyszóval utálom őket. haha ez viccesen hangzott. Na mindegy belementem. Nehogy már gyávának nézzenek. Én ültem középre, hogy azért ha baj van védve legyek. Ez önző húzás volt, de féltem így nem gondolkoztam reálisan, de nem érdekelt. Elindult a film minden jól ment míg el nem érkeztek a ronda részek ott néhányszor felsikítottam. Ezen ők jót nevettek még a mellettem ülő szőkeség is néha néha felkuncogott. Már a film közepénél járhattunk mikor hirtelen valaki elkapta a lábam.

 Annyira megijedtem, hogy automatikusan hozzábújtam és sírni kezdtem. Ő szorosan magához szorított és megpuszilta a hajam. Kicsit megnyugtatott, de nem segített sokat. Óvatosan felkapott és felvitt a szobámba. Letett az ágyra és leült mellém. 

- Köszönöm. - motyogtam.

- Ugyan mit. nem tudhattad h Louis mindenkivel bejátssza ezt. Sőt ő meg azt nem tudhatta, hogy ennyire megijedsz. Inkább aludj egyet. Elég késő van. - megpuszilta a homlokom és felállt. Utána szóltam.

- Niall..

16. fejezet

Remélem ez a rész is tetszik és ne aggódjatok nem sokára megérkeznek a várva várt dolgok :) addig is remélem minél többen olvassátok és komiztok :) ha gondoljátok osszátok is a blogom :) köszönöm a következő 3 komment után jön (facebook-on is írhatod) :) Jó olvasást! 

- Öltözz még nem mehetett messzire. Fél órája még ott aludt melletted, mikor benéztem.- kiabált vissza a göndör. Niall berohant a szobába és vadul kutatni kezdte ruháit az ajtó mellett halmosodó ruhakupacból. Csendesen ültem a széken és figyeltem minden mozdulatát, már amennyire az ajtón beszűrődő fény engedte. Ekkor vettem észre, hogy csak egy melegítő nadrág van rajta. Még mindig nem látott meg. Ez kicsit zavart, de vártam mi lesz ebből. Elszaladt a többiekkel együtt, amint hallottam. Csodálatos. Hihetetlen, hogy még csak körül sem nézett itt és elment. Ha ennyire sem figyel rám mi lenne akkor ha bevallottam volna neki mit érzek. Mondjuk azt magam sem tudom. Azt hiszem szeretem vagy inkább csak tetszik. Sóhajtottam és felálltam. Lustán befeküdtem az ágyába ami még meleg volt teste helyén.Megláttam a földön egy pulcsit valószínűleg a nadrágjához tartozót. Felvettem mert még mindig rázott a hideg. Kicsit nagy volt, de igazán nem érdekelt. Kellemes, bódító az illata. Rám tört a fáradság. Újra csak aludni és pihenni akartam, ami sikerült is.
Nem tudom mikor hatalmas ajtócsapódásra lettem figyelmes. Felriadtam és mocorogni kezdtem. Az idegen háttal állt nekem. Neki dőlve az ajtónak sóhajtott egy nagyot. Ülőhelyzetbe tornáztam magam. A sötétség még mindig nem tűnt el. Így sem láttam, hogy ki áll ott. Megijedtem. Mi van ha egy őrült rajongó tört be és én egyedül vagyok itt. A takarót is magam elé húztam bár nem sokat védhetett volna. Kicsit zörgött amire megfordult az a ajtóban álló valaki.
- Ki van ott? - Felismertem fájdalmas hangját.
- Chh.. - tudhattam volna, hogy ő lesz. Mivel nem találtak az utcán, mert itt vagyok gondolom feladták és visszajöttek. Hirtelen felkapcsolta a lámpát. Elmosolyodott és odaszaladt mellém. Szeme csillogott és kékje elvette az eszem. Szívem megbolondult. Rettentően kívántam egy csókját, de nem mertem kezdeményezni.
- Hát itt vagy? - kérdezte édesen.
- Igen te szerencsétlen. - megpróbáltam letolni magamról, de erősen tartotta magát. Mellkasára helyeztem a kezem így próbálva segíteni arrébb rakni. Éreztem, hogy az ő szíve is mindjárt kitörni készül. Pont ugyanúgy dobogott mint az enyém. Néztem egy kicsit a kezem aztán felnéztem szemébe. Nem kellett volna. Megmakacsoltam magam, hogy nekem ezt nem szabad. - Niall engedj el!
- Nem tehetem. Már nem...- súgta a fülembe. Kirázott a hideg.
- Ne csináld ezt velem! - nevettem fel kínomban.- Különben is ilyenkor tudsz csak figyelni rám?
- Ezt, hogy érted, hiszen utánad mentünk?
- Csak a gond az, hogy én nem mentem sehova. Itt voltam egész eddig. Körül sem néztél, hogy nem lehetek e a házban. - az adrenalin kitört belőlem. A képébe üvöltöttem. Elgyengült a felismeréstől vagy nem tudom mitől. Sikerült kibújnom alóla. Felkaptam a táskámat és kiviharoztam a szobájából az ajtót becsapva mögöttem. Úgy gondoltam, hogy az ő érdekében és a sajátoméban ezt a lépést meg kellett tennem. Hiszen kitudja hány rajongót veszít ha velem jár. És azt is kitudja, hogy milyen lenne mellette az életem. Újra megszédültem, de megpróbáltam megkeresni Harry-t, hogy vigyen haza. Hamar meg is találtam a Tv előtt.
-Harry kérlek vigyél haza.
- Jézusom Mira jól vagy? Hol voltál? - megölelt. Jól esett, de eltört a mécses és sírni kezdtem. Leültetett a kanapéra. Megvárta míg kicsit megnyugodok és elmesélem mi bántja a szívem. Imádom Harry-t, hogy ilyen jó barát. Elmondtam mi történt.
- Harry úgy szeretném ha összejönnénk. - elpirultam és lehajtottam a fejem. - De nem hagyhatom, hogy a rajongóitok elhagyjanak titeket.
- Ugyan már ettől ne félj.
- Ezt át kell gondolnom kérlek vigyél haza. - a szőke döbbenten állt a lépcső tetején. Fájdalom és düh keveredett tekintetében. Kezdett a düh eluralkodni rajta így sarkon fordult és elviharzott.

 Olyan erővel csapta be a szoba ajtaját, hogy a polcról leesett az egyik díjuk.
- Hát ennek meg mi baja? - kérdezte a mellettem álló fürtös. Őszintén nem tudom mi ütött belé.
- Induljunk kérlek. - még mindig szomorú voltam. Főleg azoktól a szemektől amikkel nézett rám az előbb Niall. Már egy ideje autókáztunk mikor eszembe jutott, hogy nem tudom hogyan is kerültem hozzájuk.
- Tulajdonképpen, hogy kerültem oda a házatokba? Mi történt vele, mert én nem emlékszem, hogy magamtól mentem volna?
- Ohh ez vicces eset, majdnem elgázolt egy autó, de Niall visszarántott. Ránéztél és elájultál a karjaiban. Azonnal felhívott és haza vittünk. Először a kanapéra tettünk, de ott nem voltál biztonságban, mert khmm nem részletezném..na szóval Nialler felkapott te kinyitottad a szemed és csak elmosolyodtál, majd szorosan hozzábújtál, azt hiszem azért mert fáztál. Aztán meg a többit tudod. - hogy mit csináltam? Ezen elcsodálkoztam. Nem szoktam ilyen lenni. Furcsa dolgokat hoz ki belőlem akár csak a közelsége is. Megérkeztünk. Gyorsan elköszöntem és befutottam, ahol csodák csodájára apát otthon találtam.
- Szia hercegnőm. Milyen volt a barátnődnél aludni?- először nem értettem aztán rájöttem mit akar.
- Jaaa jó volt, majd egyszer áthívom.? - ezt inkább kérdeztem mint mondtam, de nem tűnt fel neki.
- Megkérhetlek valamire?
- Persze.
- Szeretném ha főznél valamit estére. Ugyan is vendégeink lesznek. Az új bandámat meghívtam vacsorára. - azt hittem viccel.
- Mi, mért én? Nem tudod őket étterembe vinni? Nincs valami jó kedvem.
- Nem akarom, hogy a rajongóik felismerjék őket és itt családiasabb. Sőt megismerheted őket jobban. Szerintem jó fejek. - mondta elgondolkozva.

- Jó rendben legyen. - adtam be a derekam. - De hányan jönnek?
- 5-en és ajánlom, hogy legyen sok kaja, mert bírnak enni. Ja 5-re jönnek.
- De az már csak 6 óra?
- Nem baj hercegnőm ügyes vagy megoldod. - kacsintott és elment. Szeretem az életemet komolyan. Na mindegy neki álltam. Nem vittem túlzásba a dolgot. Úgy döntöttem, hogy valami egyszerű kaját csinálok, egy kis palacsintával megspékelve. Az idő hamar elrepült már rég elmúlt öt óra amikor befejeztem a dolgokat.

Hirtelen csengetést halottam. Apa már sietett is kinyitni nekik az ajtót. Nem hallottam, hogy kik azok.
- Hercegnőm gyere bemutatom neked a bandámat. - felvettem a tálcát amire az italokat raktam és kiléptem az ajtón. Az 5 srác velem szemben állt és mosolygott legalább is 4-en. Döbbenten álltam ott még a tálca is kifordult a kezemből. Gyorsan kapkodni próbáltam az üvegszilánkokat aminek az lett a következménye, hogy elvágtam a kezem. Nem akartam itt sírni, de ahogy felpillantottam a szőkére. Mérgesen bámult rám, majd elkapta a tekintetét. A többiek mind odajöttek segíteni. Összeszedték a maradék darabokat. Engem meg Harry elvitt bekötözni.
- Mi baja Niall-nak? Auu - mondtam mikor valamivel bekente a sebet.
- Nem tudom amióta elmentél nem szól hozzám csak dühösen elmegy mellettem.
- Sajnálom talán beszélek vele. - mondtam ki nehezen. Mire kimentünk mindenki beszélgetett mindenkivel.
- Niall beszélhetnénk? - mondtam idegesen. Nem tudom lehet, hogy csak azért egyezett bele, mert nem akart bunkó lenni vagy pedig annyira vágyott rám mint én rá. Elindultam a szobám felé és ő követett mikor felértünk neki szegeztem a kérdést...
-