39. fejezet

Sziasztok újra! Nagyon sajnálom, hogy ennyit késtem, de sajnos "kisebb gondok" adódtak a családban, így sajnálatosan sokkal ritkábban lesznek részek! Még ennél is. Ne haragudjatok, de nagyon zsúfoltak a napjaim és itt az érettségim angolból és magyar kis érettségi, de ígérem, hogy minél előbb hozok részeket. Megértéseteket köszönöm és remélem, hogy a blogom olvasóinak a száma sem fog emiatt csökkenni. Jó olvasást és komizzatok nem lett egy nagyon jó rész, de mostanában nem vagyok a toppon. :) Jó olvasást! ♥

ui.: Gyertek és kérjetek kritikát, könyv/film ajánlást a másik blogunkon amit egyik barátnőmmel indítottunk! 

A boldogság hullámai futottak végig az egész testemen, a lábujjamtól a fejem búbjáig. Bámultam őket és jól esett. Semmi pénzért nem akartam megszakítani ezt a szemkontaktust, de kicsit kezdtem hülyén érezni maga így átváltottam a föld  tanulmányozására.

- Elég későre jár, szerintem Luxi is álmos. 

- Nyem vajok ájmos. - ásított nagyot, majd felém nyújtózkodott. 

- Nem? - kérdeztük nevetve egyszerre. Átvettem a csöppséget, Niall pedig az addig kezemben tartott táskám után nyúlt. Könnyedén átvette, mintha pille könnyű lenne. 

- Mik a teendők? - kérdeztem megfordulva, de felsőteste túl közel került hozzám, ahhoz, hogy normálisan gondolkodni tudjak. Nem bírtam ellenállni szemeinek. Kékjük ragyogott akár egy csillag, ami előbújik a legborúsabb éjszakán, hogy tündökölhessen. 

- Fürdés, kakaó aztán ágyba rakni ezt a kis hercegnőt. - szándékosan hangsúlyozta ki az utolsó szót.

- Ne kezd már te is. 

- Mit?

- Nagyon jól tudod. - az ágyhoz sétáltam, hogy előkészítsem a kislányt a fürdéshez. Háttal álltam neki, de minden mozdulatomon éreztem átható tekintetét.

- Jól van na. Én csak.. - szünetet tartott, addig összeszedtem a cuccokat, majd felkaptam Luxot is. Sokszor segítettem már Lou-nak, mert imádom a lányát így tudom, hogy hogy szokott ez zajlani esténként. Nem véletlen kért meg engem. Nem vagyok finnyás egy koszos pelenkától nem úgy mint Harry. Egyszer ő vigyázott rá és nem volt hajlandó a pelenka cserére ezért fel kellett hívnia az anyukáját, hogy segítsen neki. Lux persze végig nevette az egészet. A fürdő felé indultam. - SZERETLEK - megálltam.

- Ény isz szejetlek - ajándékozott meg ölelésével a kis szőkeség. Azt hittem végre letudtam zárni a dolgot magamban, de ezzel az egyetlen egy kijelentésével az egész elmémet megint a káosz vette hatalmába. Újra és újra egy szó visszahangzott a fejemben, mintha a lejátszó beakadt volna és nem akarna tovább menni. "SZERETLEK, SZERETLEK, SZERETLEK" - mondj már valamit. - bökte ki végül. Sóhajtva folytattam az utamat a fürdőig, ahol magunkra zártam az ajtót, kint hagyva a kétségbeesett srácot. Hallottam, hogy az ajtóhoz sétál. - Mira? Kérlek! 

- Várj meg. - mondtam elcsukló hangon. Letettem a kádba az addig engem ölelő kislányt és sírva végig csúsztam az ajtón. Ugyan ilyen hangot szűrődtek át a másik oldalról is ebből gondoltam, hogy ő is leült és vár. Vár valamire ami egyszer igaz volt vagy legalább is egyszer igaznak hittük, aztán jöttem én és tönkre tettem mindent. Nem akarom hibáztatni magam még is minden áldott nap arra gondolok, hogy ha akkor ott nem kapom fel a vizet még mindig az ölelő karjaiban lehetnék és nem kéne küzdenem érte egy olyan lánnyal akinek maximum a hitelkártyája igazi. Lassan feltápászkodtam és a kezemmel letöröltem a könnyeket, hogy jobban lássam a kádban pancsoló Luxot. 

- Zebja. - nevetett fel mikor meglátta az arcomat. Hát mondhatjuk, hogy nem a legjobban nézek ki szempilla spirál csíkokkal az arcomon. Én is felnevettem a tükörképemen, jó alaposan letisztítottam, hogy nyoma se maradjon. 

- Niall? - kérdeztem, hátha még sem várt meg, de hallottam ahogy feláll. 

- Igen? 

- Elkészítenéd a kakaót? - halk sóhajt engedett ki mielőtt válaszolt volna. 

- Persze. - óvatosan a hatalmas rózsaszín törölközőbe csavartam Luxot és magamhoz öleltem, hogy ne fázzon. Úgy nézett ki mint egy kis majom aki az anyukája hasán csüng. Kilépve a melegségből enyhe hideg csapta meg az arcom, ami arra késztetett, hogy még közelebb öleljem a karomban tartott "csomagot". Hajam a pára hatására lágy hullámokba rendeződött. 

Nem szóltunk egymáshoz még sem tűnt kínosnak. Betettem az ágyba Luxot és a kezébe nyomtam a kakaóval teli cumisüveget. Boldogan a szájához emelve kezdte inni. Leültem a kiságy mellé a srác pedig mit sem törődve velem fogta magát és leült közvetlen mögém. Mellkasa szorosan simult a hátamhoz, éreztem minden egyes lélegzet vételét, a szuszogását a nyakamon. Hátra dőltem, mintha csak egy kényelmes fotelba szeretnék elhelyezkedni. Karjait a vállamra helyezte és összekulcsolta elől.
- Most már később van? - lehelte a fülembe, majd ajkai tovább siklottak a nyakamra. Fejem akaratlanul félre billent nagyobb teret adva neki. Huncutul felnevetett, de nem hagyta abba hódító hadjàratàt. Kellemesen bizsergett minden porcikám, azonban a lelkiismeretem nem hagyta szárnyalni a boldogságunkat. Hirtelen felé fordultam két kezembe fogva arcát. Olyan kétségbeesett fejet vághattam, hogy felnevetett. - Mi a baj?
- Mért mondtad nekem azt amit mondtál?
- Mert.. nem tudom.. nem azt akartam csak úgy kicsúszott, amit már hetek óta próbálok elrejteni.
- Niall nem lehetünk együtt! - csattantam fel, de lejjebb vettem a hangerőt, mert leesett, hogy alig egy méterre édesen alszik egy kislány. Szemei értelmetlenséget és fájdalmat tükröztek.-Mért?

- Gyere. -invitáltam ki a jármű elé, hogy hangosabban is beszélhessünk. - Egész eddig a válaszokat kerested, annak ellenére, hogy megmondtam talán fájni fog az igazság..
- Már nem érdekel - megragadtam a pólóját és sírva nyökögtem ki mondandóm végét.
- Az istenért miattam van minden. Ha akkor nem kapom fel a vizet akkor nem jössz utánam alig egy szál pólóba akkor nem fagysz halálra. - homlokomat mellkasára fektettem. Óvatosan lefejtette az ujjaimat magáról, amik addig görcsösen markolták a ruháját.
- Tehát igaz és mint látod nem fagytam halálra.
- Tudtad? - kaptam fel a szemem.
- Nem egészen. Carlie mesélte miután a kórházba találkoztunk, hogy az egészről te tehetsz és csak rosszat akarsz nekem. A kezdeti haragomba ez is besegített, de aztán rájöttem, hogy vagy nagyon jó színész lehetsz vagy az égvilágon nem akarsz tőlem semmi rosszat. - Kezeink összekulcsolva pihentek egymáson.
- Tönkre tettem az életed. - próbáltam érvelni. Féltem újra belemenni valami hasonlóba mint korábban volt, mert egy újabb rossz döntés és talán meg is ölöm. Megráztam erre a buta gondolatra a fejem, kirángattam a kezem az övéből és a derekára fontam, arcom pedig visszahelyeztem oda ahol eddig volt.
- Ha tönkre is tetted nem érdekel, most csak az fontos, hogy jelenleg bearanyozod, olyan érzéseket váltasz ki belőlem amiket Carlie még soha és ez először megijesztett, de aztán rájöttem, hogy ismerem ezeket az érzéseket, csak kiestek. - ő is szorosan körbe font kezeivel. Védelmezően még is gyengéden.
- Mi a fene folyik itt? - csattant fel egy éles, sértettséget tükröző női hang.
- Carlz..
- Na ide figyelj te kis..
- CARLIE.. - kiabált rá a srác. - csak barátok vagyunk.
- Ja persze. - most először láttam így megtörni ezt a lányt. Mindig is azt hittem, hogy egy kemény, érzéketlen, üres fejű szőke liba, aki csak kihasználja a fiúkat, de nem. Szorult belé némi érzelem is. Nem sok, de gondolom a női büszkeség miatt dörgölte az orrom alá boldogságát.
- Őhh igen én különben is Josh-sal randizom. - jegyeztem meg halkan.
- Nem kérdezett senki. - förmedt rám. Na jó vissza vonom az előző kijelentésem. Semmi kétség, hogy egy házi sárkánnyal jár. Elmosolyodtam ahogy elképzeltem, hogy tüzet okádva szorongatja egyik pasiját a másik után és féltékenyen óvja őket más lányoktól. Valamiért mindig késztetést érzek, hogy elrontsam a kedvét. - mit vigyorogsz? Élvezd ki a barátságát amíg csak lehet, mert úgy is teszel valamit és megint elveszted. - fordított a kockán és most inkább én éreztem furcsán magam. Hál istennek elfutott a másik irányba és nem kellett tovább veszekednem vele.
- Sajnálom. - kezdtem volna a bocsánatkérést, de a szőke srác ujjait rátapasztva számra hallgattatott el.
- Shh nem a te hibád csak féltékeny. Utána megyek. - elhúzta a számtól a kezét és gyors puszit nyomott az arcomra, amitől halvány pír kúszott oda. - ezt sosem fogom megszokni.
- Mit?
- Hogy mit váltunk ki egymásból. Holnap találkozunk. - intett és elindult arra amerre a barátnője is. Eszembe jutott, hogy egész nap szinte előle menekültem.
- Héé várj mért kerestél? - de már nem hallotta. Vissza ballagtam a lakókocsiba, ahol fáradtan dőltem le az ágyra és fejemre szorítottam egy párnát. Szeret, nem érdekli, hogy tönkre tettem. Annyira mosolyogtam, hogy már szinte azt hittem lyukat üt a párnán.
- Mijaaaa kéjem a kakajóm. Mijaaa - egy kissé álmos és halk kislány hangra ébredtem reggel. Észre sem vettem mikor vesztem el az álmok világában. A hangulatomat is ez az eufória uralta egész nap. Dúdolgattam, mosolyogtam, amikor Lux-szal játszottunk és sütit sütöttünk.

Viszont egyre idegesebb lettem az este közeledtével, mivel Lou még sehol sem volt és a koncert 2 órán belül kezdődik. Lassan elindultam a kislánnyal az oldalamon a backstage-be. Már mindenki ott volt beleértve a tegnap szerzett barátnőmet is. A lány lelkesen figyelte Josh körül összegyűlt tömeget vagy is inkább a csoportban álldogáló Andy-t stírölte lelkesen. Felnevettem és elsétáltam a srácok öltözője felé, ahol általában Lou és Lux tölti a koncerteket. Meglepetésemre a srácok és a stylelist-juk már bent sürögtek forogtak.
- Anyaaaa. - lelkesedett Lux.
- Hiányoztál. - ölelte szorosan magához kislányát. - köszönöm.
- Igazán nincs mit. Volt segítségem. - itt oldalra pillantottam, hogy lássam Niall arckifejezését. Hatalmas mosoly terült el rajt, bár szeme nem tükrözött a boldogságnál többet. Mindenki visszatért az eredeti foglalkozásához, én pedig megakartam keresni Hannah-t, de amikor az ajtó felé indultam megütötte a fülemet egy kérdés.
- Niall sehol sem találom a dzsekidet. Nem tudod merre van? - kérdezősködött Lou. Nem tudhatják meg, hogy nálam van.
- Hát a... - kezdte volna a szőke bandatag, de közbe vágtam.
- Képzeld Lou ma Lux-szal sütöttünk sütit és csak neked csináltam róla képet. - invitáltam a folyosóra a lányt. Mikor kiértünk berántottam az ajtót, hogy a srácok meg ne hallják. - Nálam van.
- Mi? - értetlenkedett.
- A dzseki. - kezdtem a hajam végével babrálni és közben szégyenlősen a talajt kezdtem bámulni. Felnevetett, nem értem ezen mi olyan mulatságos.
- Gondolhattam volna. - megforgattam a szemem.
- Most mért nem adhatja oda a az egyik ruhadarabját egy lánynak aki hazakíséri, mert volt olyan szerencsétlen, hogy összetöri magát aztán meg együtt töltik az éjszakát? - a szám elé kaptam a kezem, de már késő volt. Túlságosan is...

38. fejezet

Ezer bocsánat, hogy ennyit késtem, de mostanában összejött minden és nagyon sokat kell tanulnom, mert érettségizem angolból és emellett nem szeretném még jobban lerontani az évvégémet plusz ház felújításba kezd az anyukám így be kell segítenem, de van jó hír is az egyik barátnőmmel aki szintén blogot ír indítottunk egy közöset amiben kritikákat kérhettek a saját blogotokról vagy könyvajánlásokat olvashattok esetleg segítséget is kérhettek ha tudunk természetesen segítünk :D de nem is szaporítom tovább a szót! jó olvasást és minél több komi szeretnék minimum 6-ot ha lehet és lájkok is jól jönnének na mentem :D Jó szórakozást Remélem tetszik :D 

El akartam menni, de hirtelen megragadta a kezem és visszarántott maga mellé.

- Most meg hova mész? Nem úgy volt, hogy zongorázunk? - mosolyodott el nem túl meggyőzően. Szeméből áradt a szomorúság, de a kedvemért próbálta elrejteni.

- Lou mi a baj? - kérdeztem aggódva, miközben visszafordult a hatalmas fekete hangszerhez és újra játszani kezdett mintha nem is kérdeztem volna semmit. - Louis? - érintettem meg gyengéden a vállát mire a könyökével rátámaszkodott a billentyűkre és arcát a tenyerébe temette. Sóhajtott.

- Eleanor. - mondta ki végül fárad hangon. Megijedtem, hogy vajon mi történhetett. Rögtön a legrosszabbra gondoltam. Felém fordult és aggódó arckifejezésemen elmosolyodott. - Nyugi semmi baja csak.. - újra megakadt és csak maga elé meredt. 

- Tudod, hogy így nem fogok megnyugodni ugye?

- Hogy? Mi? - zavarodott össze mintha egy teljesen másik világból szakítottam volna ki. 

- Eleanor? Mi van Eleanorral? - kérdeztem már teljesen aggódva. 

- El megy. 

- Hogy mi? - tátottam ki a számat. - De hát csak úgy itt hagy? - nem értettem. 

- Négy hétre Amerikába repül, mert fotózást kapott. - nézett rám ijedt szemekkel, mintha ez lenne a világ legszörnyűbb dolga. Elnevettem magam.

- Csak ennyi a problémád? Tudod, hogy pár hét múlva újra látod és akkor megint csak a tiéd lesz? - nevetem tovább. 

- Jól van, de addig kit ölelgetek majd?

- Ugyan már Tommo nagy fiú vagy kibírod. Ha meg nem ott lesz Niall, Harry, Zayn és Liam is ha meg szerencséd van még engem is megölelhetsz. - ütöttem barátságosan vállba, mire elmosolyodott. 

- Köszönöm. - ölelt meg. - Figyelj nem kéne inkább megkeresned Niall-t? - kérdezte miután elengedett. 

- Nem fogok többé utána futni. Az a múlt. - hajtottam le a fejem. Az rendbe van, hogy a tegnap este az megtörtént, de annál több már úgy sem lehet. - Barátok lettünk. 

- Mióta? 

- Mióta apám pilóta? - mondtam cinikusan.

- Apukád nem is.. héééé. - nevette el magát. - Gyere inkább mutatok neked valamit. - azzal óvatos ráhelyezte ujjait a billentyűkre és lassan egy dalt kezdett játszani. Először fel sem ismertem, mert magával ragadott a dallam, aztán szép lassan magamhoz tértem és eszembe jutott a cím. 

- Für elise. - mosolyodtam el, miközben a kis kori emlékeimet idéztem fel. A nagyinál voltunk egy családi vacsorán mikor öt éves lehettem. Az unokatestvéreim mind játszottak egymással én meg egy ékszeres ládikát bámultam a nagymamám szobájában. Csak néztem és néztem, fogalmam sem volt mért olyan érdekes, de tudtam, hogy valami csodálatos van benne. Kicsi voltam és nem értem el. Mindent megpróbáltam, hogy megkaparintsam, de nem tudtam, a szívem szakadt meg. Nem akartam feladni, minden áron kellett az a doboz, így a fésülködő asztal székét odacibáltam és felmásztam rá. Végre csak a doboz és én voltunk. Éppen megakartam érinteni, már kicsi ujjaim majdnem hozzáértek, amikor nagymama benyitott és elmosolyodva nézett rám. "Hát itt vagy kincsem?" mondta és a derekamnál fogva áttett az ágyra, majd a dobozt odahozva leült mellém. Megsimította a tetejét és kinyitotta. A halk zene lassan elindult és egy balerina kezdett körbe körbe forogni, olyan kecsesen és lágyan, hogy szinte már repült a zene ütemére. Elmosolyodtam, hogy végre megtudtam mi van a dobozban. 

Louis vállára hajtottam a fejem és úgy hallgattam tovább a dalt. Minden egyes porcikámmal éreztem a ritmusát és dúdoltam magamban. Ez is az egyik kedvenceim közé tartozott mint a Yesterday. 

- Látom tetszett. - csalt fel egy elégedett mosolyt az arcára. Bólintottam. 

- Nem is tudod mennyire. 

- Na gyere akkor mutatok pár alapot. - megfogta a kezem és ráhelyezte a zongorára.  

Egész jól belejöttem már az alapok nagy részét sikerült megjegyeznem. Valamiért ha hangszerről volt szó nekem könnyen ment a tanulás így volt ez a gitárral is, sajnos a rendes tananyaggal a suliba nem ez volt a helyzet, de szerencsére ezzel már nem kell foglalkoznom. 

- Louis gyere már elkésünk az interjúról. - rontott be Zayn, majd megtorpant mikor meglátott engem is. - Szia hercegnő. Nem tudtam, hogy te is itt vagy. 

- Mit kell tennem, hogy elfelejtsétek ezt a nevet? - forgattam meg a szemeim. 

- Sok mindent - mondta Louis. Aztán a másik sráchoz fordult. - Mért mennyi az idő? 

- Fél 7. 

- Mennyi? - kérdeztük egyszerre zongorista barátommal. 

- Jól hallottátok úgyhogy igyekezz. A kocsi a hátsó ajtónál vár minket. 

- Rendben. - azzal elrohantak. Én meg magamra maradtam. Nem is igaz.

- Hannah! - kiáltottam fel. Egész napra egyedül hagytam. Te jó ég. Rohanni kezdtem az aréna felé, de nem figyeltem és bele ütköztem Joshba, aki így elvesztve egyensúlyát elesett és magával rántott.

- Micsoda gyönyörű véletlen. - nézett fel rám csodálatos barna szemeivel, mire halványan elpirultam és leszálltam róla. 

- Ne túlozzunk. - nevettem fel miközben felálltunk a földről. - Hannah? - kérdeztem aztán sietősen.

- A szőke csaj akit ránk aggattál délelőtt? - hátrahajtott fejjel nevetett. 

- bocsi. - kuncogtam. 

- Azt hiszem Andy-vel elmentek randizni. Tehát csak te meg én vagyunk. - jött közelebb. - Eljössz velem vacsorázni? - kérdezte bizakodó tekintettel. 

- Hát ha már úgy is lemondtam a múltkorit. Legyen. Fél óra múlva a buszoknál? 

- Rendben. - eltűrt egy kósza tincset az arcomból és megpuszilta a helyét. 

Nem tudom mit kéne felvennem erre a vacsorára. Talán valami laza cuccot? vagy elegánsat? Még csak azt sem tudom mit érzek Josh iránt. Ha egyáltalán érzek valamit iránta. A puszinál nem is tudom talán valaminek történni kellett volna, egy hidegrázásnak, vagy pillangóknak, mint azelőtt, de nem, semmit! A telefonomra pillantottam és felsóhajtottam. Remek maradt tíz percem. Akkor hát bízzuk a sorsra. Lehunytam a szemem, a kezemet pedig a szekrényem felé nyújtottam. Ide oda húztam míg végül meg akadt egy ruhadarabon. Óvatosan kihúztam a kupacból a másik kezemmel segítve nehogy leboruljon a többi, aztán kinyitottam a szemem. A ruha amit sikerült kiválasztanom rengeteg emlékkel bírt, ezért inkább félre dobtam és gyorsan felvettem egy másikat időhiány miatt. Ekkor valaki kopogott a buszunk ajtaján. Gyorsan elrendeztem a hajam, hogy azért elhiggye a srác, hogy ez elmúlt fél órába a készülődéssel foglalkoztam és nem azzal, hogy üljek a földön és semmit csináljak. Felkaptam a farmer kabátom és kiléptem a szabad levegőre. A lágy áprilisi szél belekapott a hajamba. A srác arcán hatalmas csodálattal teli boldogságot lehetett leolvasni. 

- woww Gyönyörű vagy! - mondta. Kissé szégyenlősen válaszoltam. 

- Köszönöm. Akkor hova megyünk? 

- Ismerek itt egy hangulatos kis éttermet, utána meg elmehetnénk sétálni valamerre ha van kedved. 

- Persze az jó lenne. - mondtam kissé színlelve a lelkesedést. Valahogy képtelen voltam úgy belevetni magam egy kapcsolatba, hogy közben egy másik embert szeretek és attól is féltem, hogy újra elkövetem a bűnömet és csak ártok a srácnak. Tényleg kis étterem volt, de annál jobban tetszett. Nem szeretem a nagy flancos helyeket. Azok nem nekem valók. Sorba akartam állni, hogy asztalt kapjunk, de Josh megfogta a kezem és előre vezetett, majd bediktált egy nevet és a pincér odavezetett az asztalunkhoz ahol helyet foglaltunk. 

- Előre tudtad, hogy igent fogok mondani? - nevettem.

- Ááá csak reménykedtem benne. - pirult el kissé. 

- Hát akkor valóra váltottam a reményeidet. - csaptam össze a tenyereimet aztán az étlapot kezdtem tanulmányozni. Miután választottunk a pincér elviharzott a rendeléssel közénk meg beállt egy kicsit kínosabb csend. Fura, hogy Niall-lal soha nem volt ilyen. Mindig élveztük egymás társaságát. Csak voltunk és megnyugtatónak éreztük ha a másik ott van mellettünk. Nem szabadna rajta gondolkoznom mikor épp az a cél, hogy elfelejtsem az iránta érzett szerelmet, de igaza van a szőkének mintha a testünk tudná, hogy ez lehetetlen. Minden porcikám érezte őt és vágyott arra, hogy a közelében legyen. 

- Őőő amúgy hova tűntél tegnap este? - törte meg végül a szemben ülő srác a csendet. 

- Eléggé elfáradtam és hamar lefeküdtem? - kérdeztem inkább mint mondtam, de nem oszthattam meg vele, hogy az elmúlt néhány hónap legcsodálatosabb éjszakáját töltöttem Niall-lal. Még mindig nem vagyok képes felfogni, hogy a történetek után hogy vagyok képes még mindig ugyanúgy szeretni azt a szerencsétlent mint előtte. Pedig volt itt minden a pofontól az együtt alváson át a csókig. Lassan a rendelt ételek is megérkeztek. Már alig vártam, hogy ehessek, azonban nem az éhség hajtott csak az hogy fogalmam sincs miről beszélgessek vele. Pedig általában nem okoz gondot, hogy beszéljek egy olyan valakivel aki tetszik vagy ez esetben majdnem tetszik. Inkább így nevezem ezt az érzést. Aztán erőt vettem magamon és beszédre nyitottam a számat és megkérdeztem az első kérdést ami eszembe jutott.
- Mióta dobolsz? - ajkai mosolyra húzódtak, mintha felidézett volna egy rég elfeledett emléket.
- Nem is emlékszem. Olyan gyorsan történt. Talán 6-7 éves lehettem mikor a szüleimtől kaptam egy dobfelszerelést, mondván hogy értelmes dologgal üssem el az időt és nehogy rászokjak a drogra. - tátott szájjal bámultam rá, mikor észre vette hangos kacagásba kezdett. - nyugi vicceltem. Tíz éves koromban a szüleim elé álltam és halál komoly fejjel közöltem, hogy híres dobos leszek. Persze kinevettek, de most már nagyon is büszkék rám. - szemei szeretetet tükröztek, amikor a családjára gondol. Vajon az én szüleim mért nem voltak ilyenek? Nekik csak a munka volt a fontos én nem, legalábbis úgy éreztem, hogy egyáltalán nem számítok, mint egy kisállat amitől úgy lehet a legkönnyebben megszabadulni ha gondozóra bízzuk. Talán most apámmal jobb a viszonyom, de anya ki tudja hol jár. Nem láttam már más fél hónapja és hívni is csak nagyon ritkán szokott. Hirtelen megcsörrent a telefonom. Összerezzentem a hangra, mert megijesztett a gondolkozásom közben. Előkerestem mialatt bocsánatkérő pillantást vetettem Josh-ra, aki egy bólintással elintézte, hogy semmi baj. Gyorsan felkaptam, amikor megtaláltam és célirányosan a mosdók felé vettem az irányt. Mikor végre odaértem a telefon még mindig játszotta a csengőhangomat. Lou keresett.
- Szia végre! - lihegte.
- Szia mi ilyen fontos?

- Tudnál vigyázni Lux-ra?
- Persze. - mindig boldogsággal tölt el amikor arra az édes kislányra kell vigyázni vagy csak játszani vele. A világ legszerencsésebb gyereke és még csak fogalma sincs róla, hiszen ki mondhatja el még magáról, hogy maga Harold Edward Styles a keresztapja?? - mikorra menjek?
- Kb negyed óra? - kérdezte óvatosan.
- Mikorra?
- Sajnálom, de az édesanyám kórházba került és nem akarom magammal cipelni Lux-ot is megterhelné a repülő út és tudnám, hogy veled jó kezekben lenne és nem aggódnék érte annyira. - felsóhajtottam.
- Rendben. Ott vagyok negyed óra múlva. - kicsit azért megkönnyebbültem, hogy vége a randinak nevezett akárminek. Sietősen távoztunk az étteremből miután letettem a telefont és vázoltam Josh-nak a helyzetet aki megértő volt. Kapkodva rontottam be a buszba és dobáltam be néhány szükséges cuccot egy táskába és már rohantam is Lou-ék buszához. Sajnálatosan már épp indulni készült.
- Lux hol van? - lihegtem.
- A srácokkal. - mondta és indult volna, de még vissza fordult. - Mindent elmondtam Niall-nak, hogy miket kell csinálni a kis primadonnámmal. - na ne szórakozz hogy pont vele kellett megosztanod. - Köszönöm! Holnap már jövök is, de most megyek, mert lekésem a gépem. Szia. - azzal tovább ment. Mikor eltűnt a homlokomat a busznak támasztottam és vártam a csodára, a karom teljesen elfáradt, mert a nehéz táska húzta, de nem engedtem el. Egyszer csak egy halk kislány hang ütötte meg a fülemet.
- Mijaa, Mijaaa. - oldalra fordítottam a fejem és megláttam a szőkeséget aki a kezében tartja a kislányt és büszkén mosolyog mintha a sajátja lenne...

37. fejezet

Sziasztok! itt a következő nem túl hosszú nem túl izgalmas olyan semilyemen de remélem tetszik és sok sok komit kapok hozzá lájkokkal és feliratkozókkal! :D a következő min 6 komi után jön :D love ya!♥

Jézusom, Josh! Ekkor villant be egy halvány emlék a tegnap estéről, amikor is megígértem neki, hogy elmegyünk valahova ketten. Aranyos és kedves fiúnak ismertem meg és ő küldte a virágokat. Nem is értem mért nem jutott eszembe elsőre, hogy ő küldhette pedig egyértelmű, hogy J. mint Josh. Bár a mai este után nem tudom, hogy mit tegyek, hiszen olyan csodás volt. Még most is élénken az agyamban égnek az emlékek, érzem a csókok vágyakozó ízét, a teste minden porcikáját mikor magához szorított. Felsóhajtottam  és kiléptem a fürdőből. A sötétített ablakokon keresztül is jól láttam, hogy az égre lassan felkúsznak az első sötét eső felhők, hogy lágy záporral tisztítsák meg a levegőt és mintha ez valami másnak is a kezdete lett volna. Talán az újra kezdésé. Nem, nem a Niall és Mira dologé, bármennyire szerettem volna is inkább azt. Ez inkább a Josh és Mira sztori kezdete. Fájt beismerni, hogy tetszik Josh, amikor még tisztán éreztem, hogy Niall iránt érzett szerelmem ott ég bennem, de tegnap könnyebb volt igent mondani a randira, mielőtt ez a szerencsétlen feltépte volna a sebeket. Nem akarok szomorú lenni, hiszen barátok lettünk, de az még sem ugyan az. Tudjátok mit nem is leszek az. Elfelejtem, elrejtem és ennyi. Nem is gondolok a múltra csak a jelenre koncentrálok és vidám, fiatal, őrült leszek.
- A fenébe is! - kiáltottam el magam a folyosó közepén állva. Ez nem én vagyok, talán régen én lettem volna az őrült, de megváltoztam, amikor a szőkeség elfelejtett. Még mindig mardos a bűn tudat amiatt. Lustán leültem az ágyára és magam alá húztam a lábaimat. Ekkor döbbentem rá, hogy be  vagyok zárva a turnébuszba. Legalább is én nem tudom, hogyan nyílnak az ajtók. A térdemnek támasztottam a homlokom hátha valami értelmes ötlet jut eszembe. Az ablakot nem törhettem ki, mert az elég feltűnő lett volna. Tíz perc haszontalan gondolkodás után elő kotortam a telefonomat és felsóhajtottam. Kikerestem Hazz számát és tárcsáztam.

- Hallo? - szólt bele álomittas hangon. Szinte eltudtam képzelni, ahogy fekszik az ágyba és csukott szemmel a fülére tapasztott telefonba beszél.
- Mira vagyok. - suttogtam, attól tartva, hogy meghallja valaki odakintről. - Segítség kellene minél előbb. - mondtam nevetve. Azért valljuk be tényleg vicces egy kicsit a helyzet. Itt ülök tök egyedül a volt pasim együttesének a turné buszába, ahol egy tökéletes estét töltöttem el vele. Elmosolyodtam mikor visszaidéztem a dolgokat.
- Mi történt? Jól vagy? - lett élénkebb a hangja.
- Én jól vagyok, de azt hiszem bent ragadtam khmm a buszban. - nevettem fel kínomban.
- Mi a fenének zártad be magad a buszotokba? - nevetett ő is. Idegesített, hogy nem tud komolyan venni bár tényleg kétértelműen fogalmaztam.
- Harry! A ti buszotokban vagyok! - csattantam fel.
- Mi? - egy pillanatra elhalt a nevetés, de aztán újra hallottam vidám hangját és tudtam, hogy a szája sarkában ott bujkál a mosoly - Mi a fenét keresel ott bezárva?
- Fanatikus rajongó vagyok aki beszökött ellopni a koszos alsóitokat! - tetettem izgatottságot. - Komolyan gyere már és szabadíts ki mielőtt más vesz észre. Így is nagyon kínos, hogy fel kellett hívjalak és kérlek ne mond el senkinek.
- Rendben, de még mindig nem értem hogyan jutottál be. - nevetett, de hallottam, hogy felkelt és öltözni próbál.
- Titkos gomb. - mondtam unottan, azonban mikor elhagyták a szavak a számat rájöttem, hogy óriási hibát követtem el. Döbbent csend hallatszott a telefon másik végéből mielőtt a göndör megszólalt volna.
- Hogyan? Azt csak mi ismerjük...várjunk csak.. - tudtam mi következik. Rájött, hogy még is kivel voltam itt ezért gyorsan rányomtam a telefont. Huncutul felnevettem és hátradőlve vártam, hogy megmentsen a szorult helyzetemből. Mikor még negyed óra múlva sem jött fogtam a telefonom és gyorsan sms-t pötyögtem Josh-nak mivel nem maradt elég időnk. "Bocsi ez ma sehogy sem jön össze, majd ha odaértünk Newcastle-be! xx Mira" gyorsan elküldtem, amikor kinyílt az ajtó és Harry féloldalas huncut mosolyával sétált fel a lépcsőn. Amikor észre vett csodálkozás került a tekintetébe.
- Mi van? - néztem rá furán.
- Mi a fene történt itt?
- Semmi Styles! Semmi és ha elmered mondani akárkinek is agyon verlek érted? Sőt még Paul sem fog megvédeni! - fenyegettem meg, de elnevettem a végét és nem lett valami hiteles. A szemébe néztem, de látszott rajta, hogy nem győztem meg. Rosszallóan csóválni kezdte a fejét. Szorosan megöleltem mielőtt a könnyeim kibuggyannak a helyükről, mert tudtam, hogy már nem lehet soha teljesen az enyém Niall.
- Én nem akartam, de annyira hiányzik. - végül is nem sikerült vissza tartanom őket és rendesen eláztattam a srác pólóját.
- Tudom hercegnő...tudom. - simogatta a hátamat. Leültünk a kanapéra és elmeséltem neki mindent a tegnap estétől kezdve Joshról, Niall-ról és mindenről. - Szerintem megpróbálhatnád Josh-sal. Remek srác és nagyon bírom és talán akkor könnyebb lesz, mert mindkettőtöknek lesz valakije így nem kell egymással foglalkoznotok. - lehajtottam a fejem. Lehet, hogy ez tűnik most a legjobb megoldásnak. Rápillantottam a mobilomra és meglepődve vettem észre mennyi az idő.
- Egy óra múlva indulunk és még össze sem cuccoltam. - gyorsan egy puszit nyomtam az arcára és indultam az ajtó felé, de zárva volt. Megint. Nevetve fordultam a sráchoz. - Őőő Hazz megkérhetlek?
- Már vártam, hogy mikor esik le. - nevetett ő is és kinyitotta az ajtót. A záporból, aminek kezdetét még figyeltem nem lett semmi. A levegő ugyanolyan maradt mint tegnap volt..emlékekkel teli!
Jóval apa előtt értem be a mi járművünkbe gyorsan átöltöztem, hogy még véletlenül se jöjjön rá senki, hogy mi történt tegnap. A szőkeség kabátját ami addig melegített a takaróm alá rejtettem. Szokás szerint az utolsó pillanatban toppant be apa.
- Szia hercegnőm. - nyomott puszit a hajamra. - hogy telt az estéd.. hallom buliztatok a srácokkal.
- Őő igen nagyon jó volt. - utáltam hazudni neki, de muszáj volt.
- Akkor irány Newcastle! - mondta és lefeküdt az ágyára, én is így tettem. Azt hittem az a két és fél óra sohasem telik el. Már nagyon untam a fejem, amikor végre lassított a busz, majd végül megállt egy hatalmas aréna hátsó bejáratánál. Kirontottam, mintha még életemben nem láttam volna talajt. A rajongók fülsüketítő sikolya azonnal megcsapta a fülemet pedig a koncertig még egy egész nap hátra van. Hihetetlenek. Gondoltam körbe nézek mielőtt a többiek is megérkeznek. Úgy gondoltam ha már a fanok úgy is itt vannak megnézem magamnak őket.

Mikor oda sétáltam az elválasztó kerítéshez a hangzavar még hangosabb lett, de amikor rájöttek, hogy nem a One Direction egyik tagja jön kicsit alább hagyott. Figyeltem ahogy a lányok egymást taposva akarnak előre kerülni, hogy ők láthassák meg először a srácokat vagy ők beszélhessenek először velük. Az ilyeneket mindig is utáltam. Aztán a tekintetem egy kicsit odébb siklott, ahol nagyon szerény és kedvesnek kinéző lány álldogált. Annyira kitűnt a tömegből valahogy nem illett bele ebbe az őrült csoportba. Kicsit még közelebb sétáltam a kerítéshez innen már egészen érthetően lehetett hallani a kérdéseiket. Még ha nem is szerettek annyira mint ezeket a majmokat tőlem is kérdeztek rengeteget. Pl: mekkora a cipő méretük, mit csinálnak ha épp nem koncerteznek, milyen alsó gatyát hordanak és még ehhez hasonló számtalan kérdés. Gondoltam tovább állok meguntam a lányok nézegetését és úgy is csak egyre többen lettek és erőszakosabbakká is váltak. Épp indulni akartam amikor az előbbi lányt egy nagyon durva fekete hátrább lökött így kiesett a tömegből egyenesen a járdára. Szeme könnybe lábadt és elindult az aréna másik irányába, el messze a tömegtől. Valamiért megakartam vigasztalni ezért utána eredtem és mikor már tisztes távolságba kerültünk az őrült tömegtől utána kiabáltam.
- Héé jól vagy? - megállt a kerítés szélénél és felém fordította a fejét. Arcán ijedség és félelem tükröződött, de amikor meglátta, hogy ki szólt hozzá halvány mosolyra húzta a száját.
- Mira? Igaz? - közelebb mentünk egymáshoz és bólintottam. - Nem tudom hogy hogy vagyok és azt sem hogy mit képzeltem hogy csak idejövök és csak úgy találkozni fogok velük. - újabb könny csíkok áztatták amúgy is hófehér arcát.
- Ugyan már. Tudod mit gyere.. beviszlek! - ajánlottam. Szeme felragyogott és hálás mosolyt csalt az arcára.
- De nem lesz ebből bajod? - kérdezte végül kicsit habozva. Ezen elmosolyodtam ha minden hülye döntésemből bajom lett volna már hallott lennék.
- Nem. - nevettem el magam. - Na gyere biztos van itt valami kapu vagy ilyesmi amin betudsz jönni. - majd arrébb mentem és keresni kezdtem valamit, amit kicsit arrébb meg is találtam. Szélesre tártam az ajtót és a lány hamar besurrant.
- Köszönöm. - suttogta és megölelt.
- Héé kellett már valami kis izgalom az életembe mostanában valahogy nem úgy alakul ahogy én akarom.
- Ezt hogy érted? Hiszen a 1D-vel turnézol.. mi lehet ennél jobb? - kérdezte boldogság felhőben úszkálva.
- Hidd el nem a legjobb főleg... ő mindegy. - beljebb vonszoltam mielőtt meglát valaki, mikor beértünk eszembe jutott, hogy még a nevét sem tudom. - hogy hívnak?
- Hannah.. Hannah Maddox. - nyújtotta karját amit én el is fogadtam.
- Na gyere menjünk és üssük el az időt valamivel a koncertig. - rengeteg ember sürgött forgott az arénában, hogy minél előbb a helyére tegyék a színpadot és az egyéb kellékeket. Aztán megláttam a zenekar tagjait bejönni az egyik ajtón. Josh arcán széles vigyor terült szét, amikor meglátott minket.
- Sziasztok. - köszöntek.
- Hello - mondtam.
- Ki a barátnőd?
- Hannah... őő tök rég óta ismerem. - mondtam a szavakat automatikusan. A lány elpirult egy halvány mosoly kíséretében.
- Csinos. - jegyezték meg a többiek.
- Jut eszembe Niall keres valamiért. - nézett rám furcsán Josh. - elég idegesnek tűnt. - erősebben markoltam meg Hannah kezét amibe addig kapaszkodtam.
- Áuu Mira! Minden rendben? - szakított ki a gondolataim közül.
- Mi ja persze. Már itt vannak? - fordultam újra a barna hajú srác felé.
- Kér perccel utánunk érkeztek. ne tudd meg mi folyik ott kint. Szerencsére sikerült majdnem észrevehetetlenül bejönniük az arénába. Megúszták! - nevetett fel. Jó tehát itt vannak. Niall engem keres. Fogalmam sincs mért. Remek!
- Őhmm srácok megkérhetlek titeket hogy szórakoztassátok a barátnőmet míg megkeresem ezt a szerencsétlent? - bólintottak, én meg kirohantam az első ajtón amit megláttam. Nem tudtam még is merre keressem. Találomra elindultam balra hátha szerencsém lesz. Pár perc bolyongás után zenét hallottam. Valaki zongorázott. Gondolom a srácok próbáltak valamelyik terembe. Szerettem hallgatni, ahogy gyakorolnak valamiért olyan mások akkor mint kint élesben. A hang irányába kezdtem rohanni, hogy minél előbb megtudjam mit akar, de aztán ahogy közelebb értem a bátorságom is alább hagyott. Tudni akarom e egyáltalán? Az ajtóban állva töprengtem amikor egy ismerős hang hallatszott bentről zongora kísérettel. A dal amit énekelt a Torn volt zongorázva. Hangja elgyötört volt és vágyakozó. Benyitottam, mert ezek után sejtettem, hogy egyedül lesz. Halkan lépkedtem és hallgattam a gyönyörű dalt. Nem is tudtam, hogy Louis ilyen jól zongorázik.
- Hé öreg harcos mi bánt? - kérdeztem mikor véget ért a dal.
- A frászt hoztad rám hercegnő! - fordult felém. - Semmi. - nyögte végül.
- Ha semmi lenne akkor most nem itt lennél és nem énekelnél ilyen szomorúan, amúgy irtó jól zongorázol. Én is szerettem volna megtanulni, de valahogy mindig úgy alakult, hogy nem jött össze. - görbítettem le a szám sarkait. Élénk kék szeme felragyogott ahogy felpillantottam rá. Úgy nézett ki mint egy őrült aki most szabadult. Elnevettem magam.
- Mi az Lou?
- Megtanítalak zongorázni! - csapta össze a tenyerét. - Niall mért keresett? - kérdezte gyorsan még mielőtt egy újabb darabot el nem kezdett játszani. Felsóhajtottam.
- Fogalmam sincs. Talán megint kiakadt rám valamiért. - emeltem égnek a kezemet, majd lassan vissza hullott az ölembe.

- Szerintem nem mérges. Nem tudom mit csinált a múlt éjszaka, de felettébb vidám és boldognak tűnt még akkor is mikor téged keresett. - mosolyodott el a srác mellettem. Nekem is huncut mosoly kúszott az arcomra. - Ha nem ismernélek azt mondanám, hogy közöd van hozzá.. - fordult felém, de épp akkor álltam fel.
- Ha tudnád... - mosolyogtam magamnak...

36. fejezet

Sziasztok bocsi hogy ennyit kell várni de nincs sok időm és azt akarom, hogy tetsszen nektek! A következővel próbálok sietni komizzatok, lájkoljatok, iratkozzatok fel, osszátok! :D ♥

Mira szemszöge

Ölelés. Meleg. Boldogság. Vágy. Talán ezek jellemzik legjobban a reggelemet. Nem emlékeztem rá, hogy ilyen kényelmes lett volna az a kanapé ahol tegnap este elaludtam. Egy pillanat most ráadásul nem is egyedül vagyok, valaki szorosan magához ölelve alszik mellettem. Szuszogása simogatja a nyakam, amitől kirázott a hideg még is olyan kellemes érzés. Lehet, hogy ez egy álom? A képzeletem szórakozik megint? Nem! Érzem, hogy itt fekszik mellettem. Sóhajtottam és leakartam magamról vakarni a kezét, mert ezt azért még sem kellene, de nem engedett csak még szorosabban fonta körém karjait és huncutul felnevetett, majd a fülembe suttogott.
- Hova mész? - hangja halk, lágy és óvatos volt. Még is ott csengett a fülemben még jó pár percig. Óvatosan felé fordultam. Testünk olyan szorosan ért össze, hogy az már szinte lehetetlen volt, még is olyan távol voltunk egymástól. Hozzábújtam. Most jelen pillanatban nem érdekelt más, még az sem, hogy nem emlékszik az égvilágon semmire, csak az számított, hogy most ott van velem.
- Nem tudom hová mehetnék. - beszippantottam édes illatát és felnéztem az arcára. Szeme még álmosan és kábultan meredt rám. Lepillantottam a szájára, de hiba volt, mert elpirultam ami miatt széles vigyor kúszott az arcára. Lesütöttem a szemem ő meg lejjebb csúszott, hogy a fejünk egy szintbe kerüljön, már szinte a takaró alatt voltunk.
- Mért nem maradsz itt?
- Az nem lenne jó egyikőnknek sem és ezt te is tudod. - suttogtam.
- Ezt nem értem.
- Jobb lenne.. ha inkább elfelejtenénk egymást.. neked amúgy sem lesz nehéz dolgod. - simítottam meg az ajkától a füléig az arcát.
- Nincs bele szólásom? - makacskodott. Rázni kezdtem a fejem, amikor ajkát hirtelen az enyémre tapasztotta. Hideg zuhany. Mást nem lehet rá mondani. Hajába kapaszkodtam és hagytam, hogy apró puszikkal ajándékozzon meg, majd egy újabb lágy csók, amibe belemosolygott. Nem is vettem észre mikor került fölém, de most határozottan ott volt.

- Niall kérlek. - váltottam vissza a búcsúzkodós dologhoz. Sóhajtott, de nem engedett.
- Barátok? - csillant meg a reményszikrája a szemében. Gondolkodóba estem. Ez eszembe sem jutott. - megígérem, hogy ha bunkó leszek a hajamba kenhetsz akármikor egy muffint. - ült föl a derekamra és a kezét a szívére helyezte. A nap már hét ágra sütött és bevilágított az ablakon, minek következtében teljes élet nagyságban tárult fel előttem Niall Horan mellkasa és cuki pocakja. Legszívesebben elolvadtam volna, de az nem vetett volna jó fényt a tervemre.
- Barátok. - adtam be a derekam. - és a muffin jogát fenntartom. - kacsintottam rá. Hosszas percekig néztük egymást, tekintetünk összefonódott és nagyon nem akarták elengedni egymást. Éreztem, hogy ez sem a legjobb döntés volt, de nem tudok nem a közelében lenni és nézzük a jó oldalát akármikor a hajába kenhetek mini sütiket. Csikizni kezdett. Tudni kell rólam, hogy nagyon nem bírom. Rugdalni és forgolódni kezdtem, miközben kiabáltam.
- Neeee kkééé..rrrrrlleeeekk - persze vicces volt. Szerencsére abba hagyta, mikor már nagyon nem bírtam. A hajam összekuszálódott épp úgy ahogy a ruháim és az ágyon lévő ágynemű is, de nem zavart egyikőnket sem. Kisöpörte a hajat a szememből és elnevette magát.
- Pocsékul festesz! - nyögte ki. Hozzá vágtam egy párnát. - Héé mé..- kezdte volna, de közbe vágtam.
- MUFFIN HORAN AZÉRT! - kibújtam a takaró alól és megigazítottam a felgyűrődött szoknyámat, ő az oldalára fekve figyelte a hadműveletet. - azt hiszem rendbe szedem magam. - mutattam a fürdő felé és már bent is voltam. Hűűűű nem tévedett ez a szerencsétlen tényleg elég ramatyul néztem ki. A hajam csomókban lógott a ruha ide oda volt csúszva még annak ellenére is hogy kint megpróbáltam megigazítani még szerencse, hogy a kabát takart majdnem mindent. Gyorsan elintéztem a dolgom és megláttam valamelyik srác napszemüvegét az egyik polcon. Gyorsan felvettem és kirontottam a helységből.
- Na milyen? Elég menő a nagy One Direction-höz képest? - toltam le az orrom hegyére és kukucskáltam ki möggülle mindezt egy szépen bemutatott póz sorozat kíséretében.
- Hercegnő. - mondta egyszerűen. A mosoly is lefagyott a képemről. Óvatosan levettem a szemüveget és a földet kezdtem el pásztázni. - Valami rosszat mondtam? - jött oda gyorsan, majd felemelte az állam és mélyen a szemembe nézett..
- Mért hercegnő? - keseregtem..talán emlékszik erre is vagy ez csak véletlen?
- Olyan gyönyörű vagy mint egy hercegnő. - jelentette ki. - főleg ebben a kabátban. - mosolyodott el. Szorosan körbe fontam magam körül a karom mintha fáznék pedig semmi bajom nem volt. Kiszakítottam a tekintetéből az enyémet és elnéztem máshova. - Mira?
- Ez olyan fura nekem. Ne haragudj - mondtam szomorkásan. Nem akartam hinni, hogy ez puszta véletlen lenne ugyanakkor azt sem feltételezhetem róla, hogy csak megjátssza az eszét és valójában emlékszik mindenre.
- Te ne haragudj. - ölelt szorosan magához. Arcomat a mellkasába fúrtam, de a kezemmel továbbra is magamat öleltem, míg az ő karja engem font körbe. Állát a fejemnek támasztotta és akkor éreztem amit már nagyon régen. A dalt amiről azt hittem örökre elveszett azon az átkozott napon. A dal amit az én szívem is játszott. Felnéztem rá. A szívére tettem a kezem és csodálkozva néztem rá. Megvonta a vállát. - Nem tehetek róla. Ez van ha a közeledben vagyok. - ezen elmosolyodtam és talán el is pirultam.

- Niall szívem itt vagy?
- Carli! - ijedtünk meg. - Basszus kiment a fejemből.
- Most mi lesz? - suttogtam. Felém fordult és felkapott a derekamnál fogva. Nem akartam lebukni így nem sikoltoztam inkább elnevettem magam. Letett a fürdőben és befogta a számat, hogy még a nevetésem se leplezzen le minket.
- Niall? hahóóó tudom, hogy itt vagy azonnal gyere ki. - lett a csaj egyre idegesebb. Valamiért szórakoztatónak találtam, hogy a srác inkább velem van mint vele még ha csak barátok is lehetünk.
- Niall cica várlak gyere már. - halkan parodizáltam a csajt még kacsa szájat is csináltam hozzá, de nem lett túl sikeres, mert elnevettem magam.
- Mindjárt megyek drágám. - kiáltott ki a szőke, majd felém fordult. - Nem volt jó vicc. - de a szája szélén egy elfojtott mosoly bujkált.
- Tényleg? Én nem úgy vetem észre. - hajoltam oda az arcához és lágy puszit leheltem rá, majd magamra zártam az ajtót. Reméltem, hogy gyorsan elviszi innen Carli-t, mert a legkevésbé hiányzik az, hogy észre vegye, hogy itt vagyok sőt képzelem milyen hisztit csapna ha kiderülne, hogy együtt aludtunk. Az ajkamba haraptam, amikor visszagondoltam az eseményekre. Annyira jó volt még is olyan fura, mintha meg sem történt volna. Határozottan tetszett. Kis merengésemet a telefonom rezgése zavarta meg. Egy üzenet Josh-tól: "Mira merre vagy? Várlak! J. :)" 

35. fejezet

Sziasztok itt a következő rész! Remélem tetszik ez kicsit más mint a többi. ;D a következő 6 komi után jön és várom a lájkolókat is meg a feliratkozókat is ám :D ♥ 

Niall szemszöge

Felejthetetlen a turné összes állomása, még sem vagyok igazán boldog. Persze a világ legjobb dolga, hogy a barátaimmal zenélhetek, de bosszant, hogy nem emlékszem mindenre és ki tudja lehet, hogy fontosak azok az életemben. Kicsit zúgott a fejem a kinti sikítozástól. A rajongók megőrölnek, ha csak egy képet is láthatnak rólunk. Imádom őket. Körbe néztem, hogy megtudjam ki mivel üti el az időt.

 Louis és El ölelkeznek pont mint Harry-ék. Szerelmesek. Szerettem volna én is érezni ezt az érzést, hogy fontos vagyok valakinek, hogy igazán szeretnek és nemcsak a hírnevem miatt. Valahol mélyen érzem, hogy ebben már volt részem csak képtelen vagyok rá emlékezni vagy az agyam nem hajlandó rám. Tovább vizsgáltam a sürgő forgó embereket. A világításért felelős emberek a hangosítókkal karöltve már a dolgaikat pakolták mivel nincs megállás holnap már ruccanunk is tovább aztán megpillantottam őket..Josh-t és Mirát. Nem szerettem volna törődni velük, de akaratlanul is oda vonzotta a lány arca a szemem, szinte megbabonázott. Fogalmam sincs mi ez az egész amikor egy helységben vagyok, de nem tehetem tönkre a párkapcsolatom Carlz-zal, már ha lehet ezt annak nevezni.
Nem akartam durván viselkedni vele, amit Carli mesélt róla jobbnak láttam távol tartani magam tőle, még sem tudok sokáig. A testen nem hajlandó szót fogadni ha a közelben van, az agyam pedig vadul tiltakozik az ismeretlen ellen. Mélyen viszont érzem, hogy ismerem őt valahonnan talán egy másik életből vagy esetleg elő kéne csalogatni az emlékeimet? Sajnos akárhogy próbálkozom nem történik ez ügyben semmi. Lehet, hogy csak magamat akarom becsapni avval, hogy ismerem pedig valójában ő csak egy egyszerű lány.. gyönyörű barna szemmel és vakító mosollyal. Miket beszélsz tök fej barátnőd van. Ez a rejtély még is az őrületbe kerget. Tudnom kell, hogy mi közöm van hozzá. Kétségbeesettem próbáltam felidézni valamit amibe kapaszkodhatnék, de semmi szokás szerint csak még nagyobb fejfájást kaptam. Talán ha meghallgatom miről beszélnek. Oké tudom nem szép dolog, a kíváncsiság nagy úr. Leültem a mellettük lévő kanapéra és előkaptam a telefonom, most először mióta elkezdődött a koncert. 2 nem fogadott hívás és egy üzenet C-től.  Nem volt kedvem megnyitni, de a barátnőm haragját sem akartam kivívni, bár jobban érdekelt a mellettem folyó társalgás ezért gyorsan lerendeztem az sms-s dolgot. Twittereztem míg fél füllel hallgatózni kezdtem.
- ...Hopsz ezt hangosan mondtam? - nevetett fel Josh. Mira csodálkozva és elgondolkozva meredt maga elé, majd pár perc múlva megszólalt.
- Már régebben? Ez lehet, hogy hülyén fog hangzani, de te küldtél nekem egy csokor rózsát?
- Rózsát? - kérdezett vissza a srác, de habozva hozzátette - ÁÁÁ a rózsák...azt hiszem én voltam. - kezdett magabiztosan bólogatni. Mekkora kamugép- Életébe nem venne senkinek sem virágot, mért pont most kezdené el. Tudom hiszen már szinte tesók vagyunk. Ez a kijelentése feldühített. Nagyon.. ugyan is.. áhhh mindegy. Mérgesen morogni kezdtem és kirohantam a helységből. A színpadhoz mentem, a rajongók már rég elhagyták az arénát már csak pár stábtag bóklászott ott. Tökéletes alkalom kicsit egyedül lenni és elbújni a világ elől. Úgy látszik az életem hónapok óta nem szól másról, mint a dühről, a sikertelen próbálkozásokról és róla. A lányról aki olyan törékeny és érzékeny, de tele van haraggal és bánattal amit valószínűleg én váltottam ki belőle. Fogalmam sincs hogyan, de így gondolom pedig nem akarom bántani viszont akaratlanul is ezt teszem vele minden egyes bántó pillantásommal és most meg itt van Josh. Vele tud normálisan beszélni.. vele nem veszik össze minden egyes percben, de akkor velem mért? Felmásztam a felemelhető színpadra, amivel átszoktak minket vinni a rajongók feje felett. Mivel fel volt emelve nem látott senki. Egy idő után minden morajlás elhalkult alattam. Már csak én voltam és a gondolataim, amiket körülvett a bánat, méreg és talán a féltékenység. Mért nem tudok emlékezni rá? Mért akarok egyáltalán rá emlékezni? És a legfontosabb mért gondolok folyton erre a dologra? Valami miatt még sem vagyok képes normálisan viselkedni ha egy légtérbe kerülünk. Olykor elönt a méreg mikor meglátom máskor meg a vágy kerít hatalmába akkor alig barom türtőztetni magam. Fáj a bennem tátongó űr, amit csak úgy tudok enyhíteni ha megismerném, talán újra. Vajon jó ötlet lenne vagy többet ártana mint használna? Kérdések amiknek a válasza mint nála van. Az egyetlen személynél akin képtelen vagyok kiigazodni és még csak nem is ismerek vagy jobban mondva nem emlékszem rá, mert abban biztos vagyok, hogy régen volt közöm hozzá még ha más mást is állít. Egyszerű még is bonyolult.
- Yesterday, the love was such an easy game to play.. - hallottam meg édes és lány hangját alattam. Azt hittem már mindenki visszament a szállásukra vagy éppen az éjszakában ütik el valahol az időt a többiekkel. Ő még is itt maradt és énekel...bánatosan ugyan, de énekli a dalomat vagy is a kedvencemet. Kikukucskáltam az emelvény széléről és láttam ahogy felveszi a gitáromat. Óvatosan pengetni kezdi..talán attól félt, hogy valaki meghallhatja. Dúdolt és táncolt az arca viszont üres volt vagy inkább vágyakozó. Hirtelen váltást csempészett az egészbe és már a számomra jól ismert Last first kiss-t kezdte énekelni. A felismerés villámként csapott az agyamba. Egy reptér. A dal. Ő. Aztán minden elsötétült. Ennyi? Ezzel nem elégszem meg. A halvány fénybe nem látta meg, ahogy felpattanok és a lépcső felé osonok. Sietem nehogy elmenjen úgy éreztem el kell mondanom, hogy mi villant be az előbb talán nem kapja fel a vizet és segít emlékezni a legrosszabb esetben megint a hajamba ken egy muffint. A lépcső utolsó fokán azonban megcsúsztam és hatalmasat estem, a térdemet meg bevertem valamibe. Marhára fájt. Mira ledobta a gitárt és oda szaladt hozzám. Aggódva térdelt le.
- Csak te vagy az te szerencsétlen? - fejezte ki csalódottságát, még is valami élénkség bujkált a hangjában.
- Sajnálom, hogy én vagyok és nem Josh. - vágtam rá. Megforgatta a szemeit és felállt. - Nem úgy gondoltam..bocsi.. - meglepetettség futott át az arcán, de gyorsan vissza váltott az előző arckifejezésére. - Tudom, hogy ezt már énekelted egy reptéren, sajnos ennyi amire emlékszem és nincs folytatás. - a fejemben tisztán hallottam a szóló részemet a dalból csak ő énekelte. Semmi háttérkép vagy emlék egyszerűen az ő hangja borította be elmém egészét. - még mindig a földön fekve néztem fel rá. Merev testtartásán lazított és visszatáncolt mellém és leült törökülésbe. Én is feltornáztam magam, hogy arcunk egy szintbe kerüljön.
- Hát emlékszel? - suttogta.
- Képekre, de összekapcsolni nem megy. - lesütöttem a szemem, rettentően szégyenben éreztem magam, amiatt, hogy nem emlékszem dolgokra.
- Mért vagy velem kedves? - hangzott a következő kérdése, miközben a kezét tördelte és szemével azt szuggerálta.
- Nem tudom. Próbáltam magam távol tartani tőled, mert barátnőm van, de a testem nem fogad szót ha a közelben vagy. Olyan ez mintha azt hinné, hogy hozzá tartozol, de az agyam hallani sem akar rólad és ez bosszant. Ezért inkább kiakartalak zárni. Én.. én.. sajnálom csak olyan nehéz, hogy nem ismerlek, de minden porcikám tudja, hogy ez nem igaz. Tudom, hogy valahogyan, de közöm van hozzád még ha mások nem is ezt mondják. szorítottam össze a szemem. Fiú létemre sírok. Remek mi jöhet még. A térdem egyre nagyobbra dagadt és vele együtt a csend is. Nem mertem kinyitni a szemem. Féltem attól ahogyan néz rám. Lehet, hogy azt hiszi, hogy megőrültem és faképnél hagy.. hirtelen ajkait az enyémre tapasztotta.

Kellemes bizsergés futott végig az egész testemen, a fejem búbjától a lábujjamig hatalmas vágyat keltve bennem. Ismerem valahonnan ezt a csókot már akkor a kórházban rájöttem, csak a titkát nem sikerült még felfednem. Ez más volt, mint Carli-é... ez az én valódi csókom ami igazán kell nekem.
- Szeretlek - szuszogta a nyakamba, majd óvatos puszit lehelt a helyére, mintha előre tudta volna, hogy kiráz tőle a hideg, majd homlokát az enyémnek támasztotta. Füle mögé simítottam egy kósza tincset.
- Bárcsak emlékeznék rád. - mosolyodtam el saját szerencsétlenségemen.
- Bárcsak - suttogta újra.- Fáj valamid? - kérdezte végül utalva az előbbi esésemre.
- Azt hiszem bedagadt a térdem.
- Fel tudsz állni? - bocsánatkérően csóváltam a fejem. - Na gyere te szerencsétlen? - nyújtotta ki a kezét. Ismét megcsíptük egymást, mint a koncert elején az öltözőbe. - Ezt igazán abba hagyhatnád.
- Nem tudom szabályozni. - karoltam át a nyakát.
- Jesszus még mindig szeretsz enni igaz?
- Hééé ne bántsd pocakot! - tettettem a sértődöttet, de elmosolyodtam így nem jött be a dolog. - Inkább menjünk mielőtt tényleg agyon nem nyomlak. Az ajtót kinyitva megcsapott a manchesteri hideg levegő. Egy lélek sem volt már ott szerencsére. - Várj!
- Mire? - nézett rám furán.
- Itt a kabátom. - az a dzseki volt rajtam amit a fellépésen aggatott lám Lou. Igazából nagyon tetszett és kényelmes is volt.

- Nem kell köszi - rémült meg valamitől. Azt hittem szellemet lát, de tényleg csak mi voltunk az utcán.
- Nézd ott a busz csak addig ha már úgy is neked kell elcipelni odáig. - vonakodva elfogadta. Alig észrevehetően megszagolta és a boldogság halvány szikrája ragyogta be arcát. Talán még el is pirult, amit a félhomályba nem tudtam pontosan megállapítani azt viszont igen, hogy a szívem kétszer gyorsabban kezdett dobogni. Nem tudom, hogy a hirtelen hideg miatt vagy ez a lány teszi ezt velem. Végre elértük a célunkat azonban az egész üres volt és zárva is. Idegesen ütöttem meg az ajtó melletti részt, mire az kinyílt. Tényleg a rajongók elleni vész gomb, hogy is felejthettem el? Felsegített a lépcsőn és elcsodálkozott.
- Hűű ti aztán tudtok élni. - fintorgott egyet a végén. Segített lefeküdni az ágyamra, majd a hatalmasra duzzadt térdemet kezdte tanulmányozni. - Nagyon nagy.. vagy is az... nem az.. - arcát a piros szín árnyékolta.
- Rendben értem. Le kéne jegelnem. - javasoltam mielőtt elájul zavarában. bár jól állt neki ez a szín. Felettébb cukin festett.
- Talán .. őhmm.. hozok rá vizes ruhát..tekintve, hogy nem tudsz felállni..addig vesd le.. őő.. izé - vakarta meg a fejét a füle mögött. Aranyos mikor zavarban van. Indult volna, de tanácstalanul nézett rám.
- Folyosó végén balra. - mosolyogtam rá bátorítóan, mire ő is felvette ezt a mosolyt. Nem is emlékeztem hogy ennyire fájt volna. Próbáltam levetkőzni, de nem ment helyette minden egyes mozdulatnál hatalmas üvöltés hagyta el a számat. A lány a vállán vizes ruhákkal aggódva rohant vissza az ágyamhoz.
- Mi a baj?
- Azt hiszem, egyedül nem fog menni. - most sokkal jobban voltam inkább én zavarban. - Nagyon fáj. - megforgatta a szemeit és tudtam, hogy az előbbi szégyenlősségnek nyoma sincs. Túl tette magát rajta és eléggé felbátorodva válaszolt.
- Férfiak! Egy kis fájdalom meghátrálnak. - sikerült lehámoznia rólam - Zöld lóherés? - nevetett fel édesen.
- Nem készültem rá, hogy alsógatyába fogsz látni. - mondtam egyszerűen. A következő tíz percben a borogatást próbálta a lábamra tenni, de annyira hideg volt, hogy folyamatosan elhúztam onnan, hogy szabaduljak az érzés elől.
 - Ne mozogj már. Így nem tudom rendesen körbe tekerni. - parancsolt rám. Nem sok sikerrel. - Jól van te akartad Horan! - lefogta a lábamat és egy egyszerű mozdulattal helyet foglalt rajta. Újra próbálkozott ezúttal sikeresebben mint az előbb. A hideg is enyhülni kezdett, már nem mocorogtam így leszállt rólam.
- Éhes vagy? - kérdeztem végül, hogy megtörjem a csendet.
- Kicsit. - vallotta be. - Gondolom van valami kaja ebbe a luxus hotelben. - Elindult a konyha irányába. Nem sokkal később chip-szekkel és üdítővel tért vissza, addig én betakaróztam. Kezdtem kicsit kínosnak érezni magam. - Remélem megfelel, mert csak ezt kapod. - nevetett gonoszul bár semmi rossz szándék nem volt a hangjában.
- Isteni! - nevettem fel én is. Leült mellém az ágyra törökülésben és elfogyasztottuk az éjjeli nasit. Későre járt odakint. Gondolom a srácok mind ünnepelnek a város valamelyik szórakozó helyén. Én nem bántam, hogy nem vagyok velük.
- Aludnod kéne. - motyogta.
- Neked is.
- Hát akkor megyek is.
- Ne. Nem akarok egyedül maradni. A többiek úgy is a hotelban alszanak.
- Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne maradni.
- Kérlek! - fogtam könyörgőre, mint egy lány. Megforgatta a szemeit és égnek emelte a kezét.
- Jó legyen!

Hajnali három óra. Felébredtem. Fáztam pedig nyakig be voltam takarva. A lábam már egyáltalán nem fájt és rátudtam állni. Tettem néhány lépést a folyosón, hogy biztos legyek benne. Megpillantottam Mirát a kanapén kuporogva aludt. Pedig én felajánlottam neki, hogy aludjon valamelyik ágyban. A szívem legmélyén talán azt kívántam, hogy velem. Nagyon kényelmetlennek nézhetett ki az a kanapé. Óvatosan odamentem hozzá és felemeltem vigyázva arra nehogy felébredjen, majd letettem az ágyamra és betakartam. Nem sokára egyenletes szuszogása betöltötte a teret amitől én is újra elálmosodtam. Vissza feküdtem mellé. Figyeltem, hogy ne érjek hozzá pedig akartam, mélyen bent, majd újra elaludtam...

34. fejezet

Sziasztok! Bocsi hogy néha ennyit csúszik egy egy rész, de sok a dolgom. Remélem tetszik ez a rész! a Következő 6 komi után jön vagy pipálj a véleménynél a bejegyzés alján. Esetleg meg is oszthatod a blogom ha van kedved :D na nem is beszélek/írok tovább jó olvasást! És köszönöm az előzőhöz írt csodálatos komikat ♥ 

Nem is tudom hol tart az életem. Régen talán híres zenész akartam lenni, énekes vagy gitáros, de most, hogy itt ülök az arénában és várom, hogy kezdődjön a turné következő állomása nem annyira vágyom rá. Manchester. Hihetetlen, hogy már itt tartunk. Az elmúlt pár hét csak róluk szólt. Rengeteg koncertet adtak és lányok milliói tomboltak a dalaikra. Szegény Hazz meg is járta, mert az egyik koncerten kicsit eltalálták ott lent. Vicces volt ahogy szenvedett, de valójában nagyon fájhatott neki és még ennek ellenére sem dobatta ki a lányt. Olyan kedves mindenkivel. Túl estünk a Red Nose Day-en is, ahol a srácok sikeres fellépést könyvelhettek el. 

Rengeteg időt töltöttem Louis-szal. Ez idő alatt annyi dolgot tudtam meg róla. Például, hogy imád zongorázni és hogy nem is annyira komolytalan mint néha mutatja. Sokkal érettebb, mint néhányan a bandába. Bár a titkos hódolóm kilétére még nem derült fény. Szerencsére azóta nem is kaptam tőle semmit. Valahogy egy ilyen kapcsolatba nem akarok belebonyolódni. Furának tartom, hogy valaki egy másik embert messziről imád, bár néha a gondolataim arra hajlanak, hogy talán meg kéne ismernem az illetőt, de nem adott több lehetőséget az élet rá így hanyagoltam az ezen való gondolkodást. 

- 10 perc! - szólt be egy hang a hangosbemondón. Mindenki idegesen rendezte a ruháit a srácok öltözőjében, ahol általában összegyűlünk a koncertek előtt és a szokásos "ima" félét elhadarja apa. Ezt ő találta ki. Szerinte szerencsét hoz ha koncert előtt hálát adunk istennek, hogy most itt állunk. Persze szorosan egymás mellett kézen fogva tesszük ezt annak jelképeként, hogy együtt mindenre képesek vagyunk. Már mindenki itt van kivéve őt. A a banda pánikol pedig már több száz koncertet adtak és egy ilyen miatt képesek kiakadni tulajdonképpen szórakoztató nézni, ahogy fel alá járkálnak. Úgy látszik hisznek ebben a hála kérős dologban, mert nem hajlandók anélkül elkezdeni. 

- 5 perc! - szólalt meg újra a hang és a levegő még feszültebbé vált.. 

- Ugyan már srácok nyugalom! Minden rendben fog menni. Apa biztosan már ide tart. - kezdtem el nyugtatni őket. 

- Mondja az akinek az élete kész katasztrófa. - egy különös hang amit ezer közül is felismernék és ami már hetek óta nem szólt hozzám bár nem mintha akartam volna, hogy szóljon. Most még is a szívem vadul zakatol és a lélegzetem is elakad. Talán túlságosan is próbáltam távol maradni tőle, eltemetni ami történt és végleg elfelejteni. Jelenleg az sem érdekel, hogy ilyen flegmán beszél hozzám, a lényeg számomra, hogy HOZZÁM beszél. Teljesen lefagytam még válaszolni sem tudtam csak bámultam rá csodálkozva. 

- Niall, nem mondhatsz ilyet. - förmedt rá Liam idegesen. 

- 2 perc! 

- Nem lehet igaz! - csattant fel a szőke újra és levágta magát háttal mindenkinek egy székbe. Azt hittem sikerült, amit akkor fogadtam meg miután kitettem Louis-t a házunkból, hogy menjen már haza, mert szerintem őt is kifárasztotta a takarítás a kaja csatánk után. Megfogadtam, hogy elfelejtem és még csak az emlékre sem fogok gondolni, ezen segített is azzal, hogy rám se hederített heteken át és csak a barátnőcskéjével foglalkozott, erre most hozzám szól és összeomlok. 

- Bocsi srácok! - rontott be apa mentegetőzve. - El sem hiszitek milyen tombolás és tömeg van odakint. - Mindenki egy emberként vett egy hatalmas lélegzetet, hogy végre itt van ő is és elkezdődhet a koncert. 

- 1 perc! - szólt utoljára a hang. Újra visszaváltott mindenki az idegesebb énjére. Gyorsan és feszülten kavarogtak a szobában, hogy minél előbb elindulhassanak a színpad felé. Fogalmam sincs hogyan, de én pont Niall mellé kerültem és már nem volt idő senkivel helyet cserélni. Mérgesen még is olyan furán..talán vágyakozva nézett a szemembe, majd egy kicsit durvábban ragadta meg a kezem, de amit ott éreztem az más volt mint eddig, mint egy villámcsapás vagy energia kitörés. Nem húztuk el a kezünket sőt az utána következő bizsergés kellemesen csiklandozta a kezem. Nem tudtam apa beszédére figyelni egyre csak ez a varázslatos érzés került előtérbe a fejemben és már vége is lett. Kirántotta a kezét, megint egy éles csípést éreztem, mint mikor megfogta nem fájt és nem is volt kellemetlen. Mindenki a színpad felé kezdett rohanni, rajtam kívül. Megmozdulni sem bírtam. Felfoghatatlan volt számomra az előbb történt dolog. A szemem előtt kezdtem forgatni a kezem pedig semmi érdekes nem volt rajta. Egyre csak szugeráltam hátha meg szólal és megmagyarázza mi volt ez az előbbi, de nem tette. 

- Hééé te nem jössz? - kukucskált be egy szőke nő az ajtón. Lou volt az. - Mi történt a kezeddel? - jött közelebb. 

- Semmi - vágtam rá és pirultam paradicsom színűre. 

- Na ja! - nevetett fel. - akkor témánál vagyunk nem? 

- Jó oké! Nem tudom. Olyan fura volt. Megcsípett vagy túl elektromos volt a kezünk vagy nem tudom, de utána mikor elengedte újra és nem értem mért és most jól esően bizsereg. - mutattam felé a kézfejem. 

- Tudod talán a testetek tudja, hogy ti összetartoztok. - mondta karba tett kézzel. Valamiért ez a kijelentése kicsit feldühített. 

- Biztos, hogy nem. - kirohantam a színpad felé. Nem értem magam. Az utóbbi időben annyira megváltoztam. Már nem voltam az a lobbanékony, bőbeszédű lány aki akkor voltam New Yorkban. Na jó vannak kivételes esetek, amikor feldühítenek vagy ideges vagyok. Most inkább csendes vagy, a próbákon is csak voltam, mint egy szürke kis egér. Nem vonzottak a vad dolgok, inkább az egyszerűre hajtottam, de ez nem én vagyok és szerintem mindenki tisztában van vele, hogy talán Niall emlékezetével együtt belőlem is eltűnt egy rész. Az élni akarás. Igen nélküle nem akarok élni, de nem mondhatom el senkinek, mert utál és nem lenne helyénvaló. Talán több kárt okoznék az agyában ha elé állnék és elmondanám mi történt mióta megismertem, mintha hagynám, hogy magától rájöjjön a dolgok nyitjára. 

- Csukd be a szád még elfolysz itt teljesen. - zökkentett ki Sára. Nem értettem mért mondja. 

- Mi van? 

- Mióta ide álltál csak Niall-t bámulod és szerintem nem csak én vettem észre hanem a srácok is. - mosolyodott el bátortalanul. 

- Én izéé.. - sóhajtottam - nem is vettem észre. 

- Ugyan már ez normális. Hiszen fülig szerelmes vagy belé. - ölelt meg. Nálam meg eltört a mécses. Kiakartam kiabálni, hogy igenis fülig szerelmes vagyok Niall Horan-be, de a szerencsétlen helyzetem még ezt sem engedte. Vállamnál fogva maga felé fordított a barátnőm. Könnyeim láttán aggódva tette hozzá. - Úgy sajnálom. - megsimogatta az arcom, amikor elhallgatott a zene. Gyorsan letöröltem a könnyeket és visszafordultam a srácok felé. Tudtam, mi következik. Twitter kérdések. Azokat úgy imádom, mert mindig vicces dolgot kérnek tőlük ezek az idióták meg örömmel teljesítik. Támadt egy ötletem. Gyorsan előkaptam a mobilom és gépelni kezdtem. 

- Mit csinálsz? - kérdezte nevetve Sára. 

- Majd meglátod, remélem. - kuncogtam én is. Jobb kedvem lett.  

- 'Hello! Imádlak titeket. Eltudnátok énekelni a refrént a kedvenc dalotokból? Anne/B sector/15/46." - Ezt gyorsan teljesítették. Izgatottan vártam a következőt.

- "Sziasztok srácok! Van egy elméletem egy emberi piramisról. Összetudjátok hozni? Mira/Backstage/0/0.? ;)" - olvasta fel Zayn a következőt. - Hűűű érdekes.. khmm.. mi is szeretünk Mira. - mutatta fel a hüvelyk ujját felém. A fény megkeresett és egy csókot dobtam feléjük. Az ötből négyen nevettek, az a maradék pedig csak a szemét forgatta, de a rajongókért mindent. - Na srácok rakjuk össze. Nehogy már bénának gondoljanak minket. - erre a kijelentésére sikítani kezdett a tömeg. Annyira bénák istenem, de a végére meglepően jól felépítették, na jó nem elég bánára sikerült nekik, de legalább vicces lett.

- Arra hajtottál, hogy leégesd őket? - nevetett fel Eleanor mellettem. Észre sem vettem mikor jött oda. Olyan régen láttam és annyira hiányzott. Azonnal a nyakába ugrottunk Sárával.

- Nem, de határozottan jobban érzem magam tőle. - varázsoltam egy nem túl meggyőző mosolyt az arcomra.  A koncert folytatódott mi meg addig elbeszélgettük az időt a lányokkal. Hirtelen minden elsötétült és vége lett a koncertnek. Már csak a sikítást lehetett hallani és az éppen elköszönő fiúkat. Aztán lejöttek a színpadról. Louis hatalmas mosollyal üdvözölte barátnőjét, pont úgy ahogy Harry is tette Sárával. Én háttérbe vonultam nehogy újabb "bajba" keverjem magam. Viszont nem sikerült észre vétlenül maradnom. 

- Hihetetlen ötlet volt a piramis. - jött oda egy srác. Barna haján csillogott az izzadság, de egész helyes volt, azt hiszem ő a dobos, de sajnos a nevét nem tudom. Milyen béna vagyok velük meg sem próbáltam ismerkedni. 

- Hát tudtam, hogy amilyen őrültek úgy is bevállalják. Amúgy Mira vagyok! - kicsit kínos volt bemutatkozni hiszen a vak is látta, hogy tudja ki vagyok, de talán így megtudhatom a nevét. 

- Vicces vagy. Josh vagyok, már rég óta megakartalak szólítani, de nem volt megfelelő alkalom. - hadarta. - Hopsz ezt hangosan mondtam? - nevetett fel. Bevillant valami.. mi van ha.. nem az nem lehet.. Josh..J...

33. fejezet

Sziasztok itt a következő! Kicsit rövid lett, de remélem tetszik mindenkinek :) a következő 7 komi után jön ha nem akartok komizni pipáljatok a bejegyzés végén lévő vélemény fülnél :) köszönöm jó szórakozást! ♥

Hogy mi történt? Mit feleljek erre? Mondjam el az igazat, hogy a drágalátos barátjuk majdnem felkent a falra vagy hazudjak nekik? Nem tudom mit szólnának hozzá ha kiderülne az igazság.
- Megcsípte a hideg szél. -hazudtam végül. A göndör megsimogatta mire egy könnycsepp gördült le az arcomon, aztán egyre több és több a fájdalomtól.
- Mi történt? - kérdezte most már élesebben és mérgesebben. Percekig bámultam Niall-t a gondolataimba temetkezve. Szörnyű bűnbánat és kétségbeesés látszott az arcán. Most először néz rám ilyen lágyan és féltőn a baleset óta. Pislogtam párat, hogy abba tudjam hagyni a sírásra hasonlító nyöszörgésemet. Louis és Harry már türelmetlenül várták a válaszom.
- Hercegnő. Hahhóó. - próbálkoztak újra.
- Senki, azaz... - haboztam. - ahogy kerestem Niall-t - erre felkapta az említett a fejét. Félt, hogy elárulom. Óvatosan megráztam a fejem így biztosítva arról, hogy nem dobom fel a többieknél, de hazudni sem akartam akkorát. - Futottam és nem figyeltem és beleütköztem a vállába. - hebegtem összevissza - de látom megtudtam győzni, hogy vissza jöjjön. - tettem hozzá némi gúnnyal. Egyedül az ír értette a célzást, mire mérgesen megforgatta a szemeit.
- Hé haver szépen elbántál vele - nevetett fel Zayn.
- Igen - folytatták a többiek. Elkezdtem pakolni a cuccaimat.
- Azt hiszem Mira megérdemel egy bocsánatkérő ölelést. Nem srácok? - kérdezte Louis huncut vigyorra húzva tökéletes ajkait. Mindenki hevesen bólogatott kivéve minket. Hát remek még egy közös pont. Sem ő sem én nem repestünk az ötletért.
- Annyira azért nem fáj - flegmultam be egy kicsikét jobban mint kellett volna. A srác arcáról is lefagyott a mosoly, de szét tárta karjait. Haboztam. Erre a lépésre egyáltalán nem számítottam. Tudtam, hogy ha újra magamhoz szoríthatom megsemmisülök. Hazz segített eldönteni a dolgot, mert óvatosan meglökött így pont az ír közelébe landoltam. Szorosan magához húzott, mint régen. Ismertem ezt az ölelést. Ez az a múltbeli védelmező, szeretetteljes ölelés, amivel mindig jutalmazott és még csak nem is sejti, hogy milyen érzéseket kelt bennem egy szimpla öleléssel is akár.
- Ennyivel nem úszom meg ugye? - suttogta a fülembe alig észrevehetően. Elengedtük egymást. Lesütöttem a szemem. Úgy gondoltam ez a pofon olyan dolog amit egykönnyen nem tudok elfelejteni akármennyire is szeretem. Sóhajtott. - A harc hát legyen harc! simította meg az arcom fájó felét. Még van képe. Ezzel az egy mozdulattal ismét fordított az érzéseim kockáján. A méreg mardosta a torkomat.
- Szánalmas. - kiáltottam egyenesen azokba a híres tengerkék szemekbe, aztán felkaptam a táskámat és kifelé indultam.
- Most meg hova mész? - szakította meg a feszültséget a legidősebb tag. Erről jut eszembe. A konyha. Egyből jobb kedvre derültem.
- El innen. Este gyere át Lou, megmondom mit kérek a fogadásunkért. - kacsintottam rájuk, majd távoztam. Erősnek próbáltam mutatni magam, hogy engem aztán ez sem küld le a padlóra, de valójában sokkal inkább már a pincében vagyok. Gyalog indultam el. Lassan mentem és pörgött az agyam. Mit akar ez jelenteni? Mire célzott? Miért akar harcolni? Szorosan körbe fontam a testemet a kezeimmel mintha fáznék, pedig erről szó sincs hiszen szokatlanul meleg a levegő a tipikus Londonihoz képest.

Azt hittem, hogy túl léptem rajta, de nagyobb káosz alakult ki bennem mint eddig volt. Most emlékszik vagy nem? Ennyire visszaakarja idézni a dolgokat? Kíváncsi rám vagy csak arra, hogy előtte is ennyi bajt okoztam neki? Egyáltalán lehet, hogy nem is rám kíváncsi csak a dolgok igazát keresni amiket Carli mondott neki és valamiért úgy látja, hogy nálam vannak a válaszok. Nem nálam az égvilágon nincs semmi csak egy összetört szív és egy megsebzett lélek és persze egy üres test is társul mindehhez. Eszembe jutott a dal amit a tetőn énekelt. Mért pont az választotta? Yesterday. A múlt, amikor még mindenki boldog volt. Azok a napok amikről azt hittem felejthetetlenek most még is csak kopott emlékek. Fájdalmas még is boldog. Telefonom pittyegése törte meg gondolataim cikázását. Időbe telt mire újra visszatudtam térni a valóságba. Sikerült elő halásznom a készüléket.  Egy sms virított a képernyőm. Kitől? Hiszen alig van meg pár embernek a számom, mivel a régi telefonom eltűnt újat vettem, csak a bandának és a stáb néhány tagjának adtam meg azt hiszem. Mindegy, megnyitottam. "Fáj, hogy nem láthatom a régi mosolyod. xx J." olvastam. Körbe pillantottam hátha meglátom az üzenet küldőjét, de rajtam kívül egy lélek sem volt azon az utcán. Sőt azt sem tudtam hol vagyok. Már egészen besötétedett így még nehezebben tudtam tájékozódni. Ráadásul féltem a sötétben is főleg egyedül, mert mikor kicsi voltam az unokabátyáim állandóan ijesztegettek mikor náluk aludtam, ami elég sokszor előfordult a szüleim munkája miatt. Anya meg mindig azt mondta, hogy ha egyszer eltévedek akkor keresek egy fát amibe megkapaszkodhatom míg meg nem talál, de ne féljek mert amíg ő itt van nem fog előfordulni ez. Tessék nincs itt még annyira sem mint általában szokott és már is megtörténik a dolog. Újra körbe néztem hátha még is felismerek valamit. Várjunk csak azt a házat a túl oldalon ismerem. A baleset. A felismerés fájdalmasan fúródott a mellkasomba. Amilyen gyorsan csak tudtam el mentem onnan. Most amire a legkevésbé van szükségem az Carli hercegnő és a megjegyzései vagy kárörvendése. Szerencsére nem találkoztam vele és sikerült épségben haza érnem végre. Apa megint nincs itthon, mert a srácok koncertjeinek az ügyeit intézi. Anya meg... óóó anya soha sincs itt ha szükség lenne valakire. Az utóbbi időben megtanultam kezelni az egyedül létet, persze a barátaim ott voltak, de azt hiszem az még sem olyan mint egy anyai tanács. Valljuk be az életem kész katasztrófa. Pont ekkor csengettek. Gondoltam Louis az, de tévednem kellett. Egy csokor rózsát találtam a lábtörlőre fektetve.

 Leguggoltam, de nem nyúltam hozzá attól félve, hogy ha hozzáérek elkapok valami halálos fertőzést. Ezt az ötlete hamar elvettettem és felkaptam. Beleszagoltam. Édes illata bekerített, imádtam a rózsákat. Viszont jobban szemügyre venni már nem volt időm, mert ekkor Mr. Tomlinson fordult be a kocsi feljárónkra.
- Hű szép csokor. Kitől van? - kérdezte széles vigyorral az arcán.
- Nem tudom, de gyere be. - invitáltam a házba. A virág köteget vázába helyeztem és a nappali közepén álló kis asztalra helyeztem míg Louis leült a kanapéra és várt.
- Szóval mi lenne a kérésed?
- Gondolom feltűnt, hogy talpig cukormázban érkeztünk a stúdióba. Csodálkozom is, hogy nem említettétek meg. Bár Hazz láttam, hogy átöltözött...
- A lényegre. -
- Jó jó nyugi. Ha ennyire sietsz akkor már is neki láthatsz a konyha takarításának. - kacsintottam, majd gonoszul felnevettem.
- Ennyi? Nehezebbre számítottam. Egy két dolgot helyre tudok pakolni. - pattant fel és vette a konyha felé az irányt. Én csak álltam és vártam a hatást amit a szemét kupac fog kiváltani a srácból, ez nem is késett.
- Na ne szórakozz! Itt meg mi a franc történt? - kiabált hitetlenkedve.
- Te akartál fogadni. - rántottam meg a vállam angyali pillantásokat vetve rá.
- Jó' van hercegnő ezt még vissza kapod.
- Nem elég szörnyű már így is az életem? - tettem fel a költői kérdést. Nem válaszolt, hanem inkább szorgos pakolásba kezdett. Viccesen nézett ki, de meglepett milyen gyorsan képes a takarításra. Mikor a fele körül járt felszaladtam a gitáromért és énekelni kezdtem. Látszólag élvezte az ingyen koncertet. Mikor végzett a pultnak támaszkodva várta, hogy befejezzem az éppen elkezdett dalt.
- Mi történt az arcoddal? - furcsán néztem rá. Nem gondoltam, hogy rájön arra a kis füllentésre.
- Már elmondtam délután. - keltem fel az addig elfoglalt helyemről és kisétáltam a nappaliba, majd levágtam magam az egyik kanapéra. Követte a példámat és közvetlenül velem szemben helyezkedett el.
- Tudod, hogy engem nem csapsz be. Nem egyszerűen neki ütköztél ugye?
- És ha nem? Akkor sem változtat semmit a dolgon. Így legalább még biztosabb vagyok benne, hogy örökre elfelejtett.
- Ezt te sem hiszed el. - csattant fel. - Az orvos is megmondta ez csak átmeneti állapot.
- Ők sem tudhatnak biztosra mindent. Ezt meg aztán főképp nem. - ráztam a fejem.
- Mért teszed ezt magaddal? Feladod mielőtt elkezdenéd.
- Éhes vagyok. - tereltem.
- Lehetetlen vagy! Na mindegy. Azt hiszem tudok egy dolgot ami eltereli a figyelmed, majd megmutatom. Hé még nem is nézted meg kitől kaptad a gazokat. - nevette fel így oldva a megfagyott hangulatot. Hihetetlen, hogy mindig sikerül neki feloldania. Kutatni kezdett a rózsák között egy cetlit, papír fecnit vagy valamit amiből kiderül a feladó. Nem különösebben érdekelt ki pazarolja rám a pénzét, de amikor felolvasta az üzenetet ledermedtem. "Hiányzik a szemed ragyogása. xx J." ...