34. fejezet

Sziasztok! Bocsi hogy néha ennyit csúszik egy egy rész, de sok a dolgom. Remélem tetszik ez a rész! a Következő 6 komi után jön vagy pipálj a véleménynél a bejegyzés alján. Esetleg meg is oszthatod a blogom ha van kedved :D na nem is beszélek/írok tovább jó olvasást! És köszönöm az előzőhöz írt csodálatos komikat ♥ 

Nem is tudom hol tart az életem. Régen talán híres zenész akartam lenni, énekes vagy gitáros, de most, hogy itt ülök az arénában és várom, hogy kezdődjön a turné következő állomása nem annyira vágyom rá. Manchester. Hihetetlen, hogy már itt tartunk. Az elmúlt pár hét csak róluk szólt. Rengeteg koncertet adtak és lányok milliói tomboltak a dalaikra. Szegény Hazz meg is járta, mert az egyik koncerten kicsit eltalálták ott lent. Vicces volt ahogy szenvedett, de valójában nagyon fájhatott neki és még ennek ellenére sem dobatta ki a lányt. Olyan kedves mindenkivel. Túl estünk a Red Nose Day-en is, ahol a srácok sikeres fellépést könyvelhettek el. 

Rengeteg időt töltöttem Louis-szal. Ez idő alatt annyi dolgot tudtam meg róla. Például, hogy imád zongorázni és hogy nem is annyira komolytalan mint néha mutatja. Sokkal érettebb, mint néhányan a bandába. Bár a titkos hódolóm kilétére még nem derült fény. Szerencsére azóta nem is kaptam tőle semmit. Valahogy egy ilyen kapcsolatba nem akarok belebonyolódni. Furának tartom, hogy valaki egy másik embert messziről imád, bár néha a gondolataim arra hajlanak, hogy talán meg kéne ismernem az illetőt, de nem adott több lehetőséget az élet rá így hanyagoltam az ezen való gondolkodást. 

- 10 perc! - szólt be egy hang a hangosbemondón. Mindenki idegesen rendezte a ruháit a srácok öltözőjében, ahol általában összegyűlünk a koncertek előtt és a szokásos "ima" félét elhadarja apa. Ezt ő találta ki. Szerinte szerencsét hoz ha koncert előtt hálát adunk istennek, hogy most itt állunk. Persze szorosan egymás mellett kézen fogva tesszük ezt annak jelképeként, hogy együtt mindenre képesek vagyunk. Már mindenki itt van kivéve őt. A a banda pánikol pedig már több száz koncertet adtak és egy ilyen miatt képesek kiakadni tulajdonképpen szórakoztató nézni, ahogy fel alá járkálnak. Úgy látszik hisznek ebben a hála kérős dologban, mert nem hajlandók anélkül elkezdeni. 

- 5 perc! - szólalt meg újra a hang és a levegő még feszültebbé vált.. 

- Ugyan már srácok nyugalom! Minden rendben fog menni. Apa biztosan már ide tart. - kezdtem el nyugtatni őket. 

- Mondja az akinek az élete kész katasztrófa. - egy különös hang amit ezer közül is felismernék és ami már hetek óta nem szólt hozzám bár nem mintha akartam volna, hogy szóljon. Most még is a szívem vadul zakatol és a lélegzetem is elakad. Talán túlságosan is próbáltam távol maradni tőle, eltemetni ami történt és végleg elfelejteni. Jelenleg az sem érdekel, hogy ilyen flegmán beszél hozzám, a lényeg számomra, hogy HOZZÁM beszél. Teljesen lefagytam még válaszolni sem tudtam csak bámultam rá csodálkozva. 

- Niall, nem mondhatsz ilyet. - förmedt rá Liam idegesen. 

- 2 perc! 

- Nem lehet igaz! - csattant fel a szőke újra és levágta magát háttal mindenkinek egy székbe. Azt hittem sikerült, amit akkor fogadtam meg miután kitettem Louis-t a házunkból, hogy menjen már haza, mert szerintem őt is kifárasztotta a takarítás a kaja csatánk után. Megfogadtam, hogy elfelejtem és még csak az emlékre sem fogok gondolni, ezen segített is azzal, hogy rám se hederített heteken át és csak a barátnőcskéjével foglalkozott, erre most hozzám szól és összeomlok. 

- Bocsi srácok! - rontott be apa mentegetőzve. - El sem hiszitek milyen tombolás és tömeg van odakint. - Mindenki egy emberként vett egy hatalmas lélegzetet, hogy végre itt van ő is és elkezdődhet a koncert. 

- 1 perc! - szólt utoljára a hang. Újra visszaváltott mindenki az idegesebb énjére. Gyorsan és feszülten kavarogtak a szobában, hogy minél előbb elindulhassanak a színpad felé. Fogalmam sincs hogyan, de én pont Niall mellé kerültem és már nem volt idő senkivel helyet cserélni. Mérgesen még is olyan furán..talán vágyakozva nézett a szemembe, majd egy kicsit durvábban ragadta meg a kezem, de amit ott éreztem az más volt mint eddig, mint egy villámcsapás vagy energia kitörés. Nem húztuk el a kezünket sőt az utána következő bizsergés kellemesen csiklandozta a kezem. Nem tudtam apa beszédére figyelni egyre csak ez a varázslatos érzés került előtérbe a fejemben és már vége is lett. Kirántotta a kezét, megint egy éles csípést éreztem, mint mikor megfogta nem fájt és nem is volt kellemetlen. Mindenki a színpad felé kezdett rohanni, rajtam kívül. Megmozdulni sem bírtam. Felfoghatatlan volt számomra az előbb történt dolog. A szemem előtt kezdtem forgatni a kezem pedig semmi érdekes nem volt rajta. Egyre csak szugeráltam hátha meg szólal és megmagyarázza mi volt ez az előbbi, de nem tette. 

- Hééé te nem jössz? - kukucskált be egy szőke nő az ajtón. Lou volt az. - Mi történt a kezeddel? - jött közelebb. 

- Semmi - vágtam rá és pirultam paradicsom színűre. 

- Na ja! - nevetett fel. - akkor témánál vagyunk nem? 

- Jó oké! Nem tudom. Olyan fura volt. Megcsípett vagy túl elektromos volt a kezünk vagy nem tudom, de utána mikor elengedte újra és nem értem mért és most jól esően bizsereg. - mutattam felé a kézfejem. 

- Tudod talán a testetek tudja, hogy ti összetartoztok. - mondta karba tett kézzel. Valamiért ez a kijelentése kicsit feldühített. 

- Biztos, hogy nem. - kirohantam a színpad felé. Nem értem magam. Az utóbbi időben annyira megváltoztam. Már nem voltam az a lobbanékony, bőbeszédű lány aki akkor voltam New Yorkban. Na jó vannak kivételes esetek, amikor feldühítenek vagy ideges vagyok. Most inkább csendes vagy, a próbákon is csak voltam, mint egy szürke kis egér. Nem vonzottak a vad dolgok, inkább az egyszerűre hajtottam, de ez nem én vagyok és szerintem mindenki tisztában van vele, hogy talán Niall emlékezetével együtt belőlem is eltűnt egy rész. Az élni akarás. Igen nélküle nem akarok élni, de nem mondhatom el senkinek, mert utál és nem lenne helyénvaló. Talán több kárt okoznék az agyában ha elé állnék és elmondanám mi történt mióta megismertem, mintha hagynám, hogy magától rájöjjön a dolgok nyitjára. 

- Csukd be a szád még elfolysz itt teljesen. - zökkentett ki Sára. Nem értettem mért mondja. 

- Mi van? 

- Mióta ide álltál csak Niall-t bámulod és szerintem nem csak én vettem észre hanem a srácok is. - mosolyodott el bátortalanul. 

- Én izéé.. - sóhajtottam - nem is vettem észre. 

- Ugyan már ez normális. Hiszen fülig szerelmes vagy belé. - ölelt meg. Nálam meg eltört a mécses. Kiakartam kiabálni, hogy igenis fülig szerelmes vagyok Niall Horan-be, de a szerencsétlen helyzetem még ezt sem engedte. Vállamnál fogva maga felé fordított a barátnőm. Könnyeim láttán aggódva tette hozzá. - Úgy sajnálom. - megsimogatta az arcom, amikor elhallgatott a zene. Gyorsan letöröltem a könnyeket és visszafordultam a srácok felé. Tudtam, mi következik. Twitter kérdések. Azokat úgy imádom, mert mindig vicces dolgot kérnek tőlük ezek az idióták meg örömmel teljesítik. Támadt egy ötletem. Gyorsan előkaptam a mobilom és gépelni kezdtem. 

- Mit csinálsz? - kérdezte nevetve Sára. 

- Majd meglátod, remélem. - kuncogtam én is. Jobb kedvem lett.  

- 'Hello! Imádlak titeket. Eltudnátok énekelni a refrént a kedvenc dalotokból? Anne/B sector/15/46." - Ezt gyorsan teljesítették. Izgatottan vártam a következőt.

- "Sziasztok srácok! Van egy elméletem egy emberi piramisról. Összetudjátok hozni? Mira/Backstage/0/0.? ;)" - olvasta fel Zayn a következőt. - Hűűű érdekes.. khmm.. mi is szeretünk Mira. - mutatta fel a hüvelyk ujját felém. A fény megkeresett és egy csókot dobtam feléjük. Az ötből négyen nevettek, az a maradék pedig csak a szemét forgatta, de a rajongókért mindent. - Na srácok rakjuk össze. Nehogy már bénának gondoljanak minket. - erre a kijelentésére sikítani kezdett a tömeg. Annyira bénák istenem, de a végére meglepően jól felépítették, na jó nem elég bánára sikerült nekik, de legalább vicces lett.

- Arra hajtottál, hogy leégesd őket? - nevetett fel Eleanor mellettem. Észre sem vettem mikor jött oda. Olyan régen láttam és annyira hiányzott. Azonnal a nyakába ugrottunk Sárával.

- Nem, de határozottan jobban érzem magam tőle. - varázsoltam egy nem túl meggyőző mosolyt az arcomra.  A koncert folytatódott mi meg addig elbeszélgettük az időt a lányokkal. Hirtelen minden elsötétült és vége lett a koncertnek. Már csak a sikítást lehetett hallani és az éppen elköszönő fiúkat. Aztán lejöttek a színpadról. Louis hatalmas mosollyal üdvözölte barátnőjét, pont úgy ahogy Harry is tette Sárával. Én háttérbe vonultam nehogy újabb "bajba" keverjem magam. Viszont nem sikerült észre vétlenül maradnom. 

- Hihetetlen ötlet volt a piramis. - jött oda egy srác. Barna haján csillogott az izzadság, de egész helyes volt, azt hiszem ő a dobos, de sajnos a nevét nem tudom. Milyen béna vagyok velük meg sem próbáltam ismerkedni. 

- Hát tudtam, hogy amilyen őrültek úgy is bevállalják. Amúgy Mira vagyok! - kicsit kínos volt bemutatkozni hiszen a vak is látta, hogy tudja ki vagyok, de talán így megtudhatom a nevét. 

- Vicces vagy. Josh vagyok, már rég óta megakartalak szólítani, de nem volt megfelelő alkalom. - hadarta. - Hopsz ezt hangosan mondtam? - nevetett fel. Bevillant valami.. mi van ha.. nem az nem lehet.. Josh..J...