29. fejezet

Sziasztok itt a következő remélem tetszik :D a következő 5 komi után jön :D 

El akartam felejteni ezt az egészet, hogy a része volt az életemnek. Persze szerettem, mindennél jobban, de így nem láttam értelmét. A következő napok csigalassúsággal teltek, már nem mentem be hozzá. Ezek után elveszett minden remény, beletörődtem a helyzetbe vagy is próbáltam elfogadni. Inkább elfoglaltságot kerestem így lettem valóban a srácok asszisztense. Miután elmeséltem a szüleimnek mi történt, apa felajánlotta, hogy dolgozzak velük a turnén. Végül is talán így könnyebb lesz beletörődni a dologba, hogy már nem engem ölelget, csókol...szeret. Hirtelen rengeteg meló szakadt a nyakamba, de nem bántam, a koncertek szervezésétől Harry szülinapjáig mindenben részt vettem, kávét hoztam vagy kaját vettem ha arra volt szükség, nem érdekelt a munka a lényeg, hogy a figyelmemet terelje el. Remek csapat tagja lehetek és ennek örülök is, bár Louis-szal még mindig furcsa a helyzet, kerüljük egymás tekintetét csak akkor szólunk egymáshoz ha nagyon muszáj és már nem vagyok hajlandó ezt elviselni, hiányzik a régi hülyéskedése, a viccei a poénjai, a régi Tomlinson.
Éppen próbára igyekeztem, mert elaludtam. Futva löktem be a hatalmas, vas ajtót, majd megtorpantam mikor egy jajdulás hallatszott a másik oldalról.
- Ne haragudj - guggoltam le a fejét fogó srác mellé.
- Az én hibám. Elmerültem a gondolataimba, túlságosan is. - még mindig a keletkezett aprócska púpot simogatta.
- Na gyere kezeljük le a sebedet. - álltam fel és nyújtottam felé a két kezemet. Megmarkolta és segítettem neki felállni. Pontosan előttem állt meg, nagyon közel ahhoz, hogy normálisan gondolkozni tudjak. Az az este jutott az eszembe, az emlékek, az álom. Láttam szemeiben, hogy ő is ugyan ezeken gondolkozik és az a csók, az az első még is utolsó csók, vagy is én hittem azt, hogy utolsó. A levegő édessé változott még is a hideg rázott, már szinte megfagyott körülöttünk minden. Más körülmények között kínos lett volna ez a csend, de itt nem, ez pont jó volt mindkettőnknek. Lassan ajkai közeledni kezdtek az enyémek felé, kívántam a csókot, de talán nem az övét, tetszett a srác, de nem úgy mint Niall, hanem sokkal inkább mint egy legjobb barát, akivel hülyülhetünk, beszélgethetünk vagy akár titkunk is lehet. Nem használhatom ki Lou-t, még sem fordítottam el a fejem, szája még mindig nem ért ide, lehunytam a szemem, így várva az elkerülhetetlent.
- Louis...Louis merre vagy? - hallottuk meg Harry hangját a folyosó vége felől. Odakaptuk a fejünket és észbe kaptunk, villám gyorsan távolodtunk el egymástól, pont mikor befordult a srác a sarkon. Széles mosollyal az arcán integetett nekünk. Lesütöttem a szemem így próbálva leplezni az elmúlt pillanat hatásait, látszólag eredménnyel, mert pulzusom visszatérni készült az eredeti helyére.
-Őhmm - köszörültem meg a torkom, hogy megtaláljam a hangom, de egy erőtlen vékonyka valamit találtam csak helyette - elkísérlek lekezelni a fejedet. - mondtam végül a sérültnek.
- O..oké - támaszkodott meg a falnak szédülést imitálva.
- Hűű haver ki bánt el veled ilyen csúnyán? - tette fel a göndör a költői kérdést. Sóhajtva tettem fel a kezem, Hazza csak kuncogott - gondolhattam volna.
- Hééééé - ütöttem vállba felháborodásom jeleként - inkább segíts szegényt elvinni, hogy lekezeljem a fején lévő búbot. - sikerült beterelni Louis-t egy olyan szobába ahol találtam egy gyógyszeres dobozt, a benne lévő dolgokkal gyerekjáték lesz azt a kis horzsolást letisztítani. Nem tűnt veszélyesnek, de látjátok mi történt a szőkével is. - Köszi Hazz - öleltem meg - szerintem vissza mehetsz a többiekhez, majd mindjárt küldöm BooBear-t is. - mondtam a srácnak, aki kérdezés nélkül teljesítette amit kértem, mintha tudta volna, hogy beszélni akarok a másikkal. Magunkra zártam az ajtót, majd visszasétáltam a kanapén fekvőhöz.
- Á mi az istent csinálsz? Ez fáj! - nyüszített, mikor először hozzáértem a tisztító folyadékkal.

- Maradj nyugodtan úgy gyorsabban végzek - mondtam neki. El is hallgatott, ami kínos csöndet eredményezett. Remek az előbb nem volt az most meg igen. Erőt vettem magamon és hozzá kezdtem a mondandómhoz, miközben egy cuki dinós sebtapaszt ragasztottam a homlokára.
- Lou mi ez az egész?
- Mire gondolsz? - adta a hülyét.
- Erre itt közöttünk? - kezdtem el a pulcsim ujját piszkálni, azt erősen néztem, csak hogy ne keljen rápillantanom. - én nem akarom, hogy emiatt megromoljon a barátságunk vagy Eleanorral összevessz, olyan aranyosak vagytok együtt.
- Ó El, annyira szeretem és még is képtelen vagyok fékezni magam, hogy meg ne csókoljalak.
- Igen, én sem tudok neki határt szabni. - helyeseltem.
- Elakartam mondani a lánynak. -erre felkaptam a fejem és egy nagyon fájdalmas szempárt láttam magammal szemben - de aztán elvetettem az ötletet. Azt hittem, ha kerüllek és hagylak jobb lesz, de nem lett és rájöttem, hogy neked nagyobb szükséged van most a barátokra mint valaha így félre tettem az önző dolgaimat és felakartalak reggel hívni, pont mikor találkoztunk - mutatott a fejére és mosolygott.
- Figyelj legyen ez a közös titkunk.. amolyan legjobb barátok közös titka, amit kizárólag annak mondunk el és akkor amikor szükséges, vagy már nem bírjuk tovább. - nyújtottam felé a jobb kezem. Elfogadta az ajánlatot.
Visszasétáltunk a próba teremhez, ami inkább hasonlított egy óriási hangárhoz mint próba teremhez, de az ajtó előtt megálltunk utoljára.
- Hajrá nagy fiú - öleltem meg, majd befelé löktem. Az ajtó kinyílt, a zene leállt és hangos röhögés tört ki. El is felejtettem a fején éktelenkedik egy aranyos kis sebtapasz.
- Mi bajotok van? - kérdezte értetlenül Louis. Két röhögő görcs között vezettem közelebb a tükörhöz és megmutattam neki a homlokán táncoló dinókat. Ő is felnevetett, majd Louis-hoz méltóan pofákat kezdett el vágni. - de Mira ugye tudod, hogy ezt visszakapod? - elkezdett kergetni, már majdnem sikerült elmenekülnöm, de a terem közepénél utolért és elestünk. Csikizni kezdett, de a körülöttünk lévők közöl senki sem segített csak nevettek velünk együtt a szerencsétlen bár vicces helyzetemen. A jókedvű szórakozást az ajtó nyitódása törte meg. Mindenki kíváncsian várta a jövevényt vagy esetünkben jövevényeket. Apa és láss csodát Niall csatlakozott hozzánk. A négy srác örömmel ugrott az ötödik nyakába, aki mosolyogva fogadta az öleléseket. Mindenkiét kivéve az enyémet, a közelébe sem mentem.. Nem azért mert utálom szó sincs róla csak nem akartam magamat hiú ábrándokba rángatni. Végül apa törte meg a boldog perceket.
- Na most, hogy a csapat újra teljes - mutatott körbe rajtunk és a One Direction-ön. - Jöhet a próba. Emberek két hét és turné. - üvöltötte boldogan. - Louis veled mi történt? - kérdezte mikor meglátta a fiú fejsérülését.
- Semmi különös csak közelebbi barátságba kerültem az ajtóval. - nevetett fel a poénon.
- Bocsi - tátogtam apa mögül kihajolva. Elkezdték a munkát, én addig a keverő pult melletti hangfal torony tetején papírok rendezgetésével töltöttem el az időt és hallgattam a zenéjüket, ami egy kisebb hangszóróból szólt, amikor berobogott a kis szőke lány, majd utána Sára is megérkezett. Látszott a társaságon, hogy kifejezetten utálja mindenki az elsőként érkezőt csak Niall nem látott át rajta, mert ez a "betegség" rátett egy lapáttal. Az ideg majdnem szét kapott, amikor engem meglátva Miss Barbie rögtön a szőke nyakába ugrott, nem is törődve vele, hogy éppen megzavart valamit. Sajnálkozóan megráztam a fejem, egyszerűen szánalmasnak tűnt, majd folytattam a dolgomat a banda meg a dalok átnézését és elpróbálását. Néha néha felpillantottam és jót nevettem ezeken az idiótákon ahogy a vizes palackkal táncolni és énekelni próbálnak. Egy képet csináltam is róluk.

 Kis idő múlva ezt abba hagyva már élesben csak a dalokat próbálták. Éppen a Little Things következett, imádtam, mert valamiért úgy a szívemhez nőtt. Hallgattam ahogy a lágy hangjuk bejárja a teret aztán következett Harry szólója:
- I know you never loved the sound of your.. - lehunytam a szemem és hagytam, hogy a dallal együtt szárnyaljon a képzeletem. - it's you, they add up to, I'm in love with you and all these little things.. 

- aztán jött ő és az az édes hang, amibe már New Yorkba beleszerettem csak nem mertem bevallani, mert féltem a jövőtől, féltem  attól, hogy elvesztem és tessék bekövetkezett, a szívem összetört. 
- You never love yourself half as much as i love you, You'll never treat - békén nyugalmamat apa kiabálása törte meg aki éppen nekem szólt, közben a dal folytatódott 
- Hercegnőm ide tudnál jönni?  
- - yourself right darling but i wa..- leugrottam a helyemről és indulni akartam amikor az ének elhalkult. Végig pillantottam gyorsan a srácokon utoljára hagyva Niall-t. 
- Mi történt? - kérdeztem az utolsót.
- Csak mintha beugrott volna valami egy szóról azt hiszem, de nem semmi. - rázta meg a fejét. Hirtelen karon ragadtam a barátnőmet, aki addig az egyik fotelben olvasgatott valami magyar könyvet és kirángattam a női mosdóba. 
- Megcsókolt. - böktem ki meg sem várva a kérdéseit...