Sziasztok! Hát itt a következő rész :D remélem tetszik és a következő rész 3 komi után jön :D aki akar iratkozzon fel rendszeres olvasónak :D köszönöm remélem tetszik :)
A pillanat hosszúnak tűnt. Csak feküdtünk a parkban és néztük az eget. Fejem a hasán pihent így éreztem minden egyes lélegzetvételét, ami megnyugtatott. Kezünk össze kulcsolva pihent rajtam. Miután ott a nappalijukban voltunk és mindenki nézett rám, várva a válaszomra átgondoltam a dolgokat.
- Őőő azt hiszem, hogy alakul, de ehhez még kell egy kis idő. - mondtam félve hátha a szőke újra megsértődik. Felnéztem rá de mosolya kicsit sem csökkent. Megöleltem. - Sajnálom. - suttogtam a fülébe. Ekkor gyomrom hangos morajlásba kezdett, amin mindenki elkezdett nevetni.
- Hmm valaki éhes, hercegnőm? Tudod mit elviszlek enni. - fél térdre ereszkedett, én csak nevettem, hogy vajon mi sül ki ebből. - Eljönnél velem enni? - csillogtak a szemei.
- Úgy érted randira? - kérdeztem.
- Mondhatjuk úgy is. - állt fel és mosolygott.
- Háááttt...- szívattam. Mosolya kicsit alább hagyott. - Persze, hogy elmegyek veled. - magamhoz rántottam és puszit nyomtam az arcára. Kiléptem előle és az ajtó felé vettem az irányt.- Te nem jössz?- Furán és értetlenül nézett rám. Gondolom azon gondolkozott, hogy ez mért kellett. - Mondtam, hogy visszakapod Horan! - kacsintottam és kiléptem az ajtón. Nem kellett sok és nevetve ő is csatlakozott hozzám. Felvette napszemüvegét és csuklyáját. Utálom, ha így kell közlekednünk, de követtem példáját csak én a macis sapimat fettem fel ami addig a táskámban pihent.
- Aranyos sapi, de várjunk csak... - ekkor eszembe jutott, amikor olyan durván neki szegeztem a kérdésem. Pont ugyan ez volt rajtam, de akkor nem ismert fel. - Nem akarsz mondani valamit? - kérdezte komolyan, de hallottam a hangján, hogy nem sok kell neki, hogy elnevesse magát.
- Mire gondolsz? - incselkedtem.
- Tudod, te azt. - kulcsolta össze a kezünket és indultunk el.
- Marhára. - megérkeztünk a kiszemelt kajáldába és rendelt valamit elvitelre addig én csendben vártam. Elsétáltunk a parkba. Most csak fekszünk és évezzük egymás társaságát. Végül csendet én törtem meg. Úgy érzem meg kell neki magyaráznom.
- Tudnom kellett, hogy elfelejtettél e vagy nem. Kíváncsi voltam, hogy ez csak egy fellángolás e részedről vagy tényleg igazat mondasz. Akkor össze voltam zavarodva és amikor láttam, hogy elfutsz nagyon rosszul esett, de nem mehettem utánad, mert akkor rájöttél volna, hogy ilyen szánalmasan próbálom megtudni mi is ez ami addigra bennem létrejött. Először nem igazán értettem, hogy mért viselkedsz így velem amikor én állandóan szemét és bunkó voltam veled, de aztán ott és akkor rádöbbentem, hogy te szeretsz engem és nem csak kamuból. Nem akartam elfogadni, hogy valaki akit utálok vagy is utáltam ennyire tudjon szeretni mindezek után is. Aztán egyre többet töltöttük együtt az időnket és lassan apránként magad mellé láncoltál. Sajnálom, hogy nem teljesült a vágyad és nem vagyok még a barátnőd. - mondtam szomorúan. Hallgatott kínszenvedés volt végig várni, hogy vajon mit is szól előző kis monológomhoz.
- Tudod sokszor megfordult a fejemben, hogy feladjam, mert semmi értelme sincs utánad futni. Hiszen ahogy mondtad utálsz minket, de akkor újra és újra eszembe jutottak a szemeid, az arcod, TE. Ilyenkor tudtam, hogy te kellesz nekem és nem fogom feladni. Még ha a végén csak barátok leszünk is. Nem akarlak elveszíteni így elfogadom, ha várni akarsz. - felültünk és egymásra néztünk. Már nem volt rajta a csuklya csak a szemüveg. Elmosolyodtam és a földre szegeztem a tekintetem. Óvatosan az állam alá nyúlt és felemelte szemünk újra összefonódott. Arca közeledett az enyémhez. Egy örökké valóságnak tűnik mire ideér. Már csak pár milliméter, leheletét érzem az ajkaimon. Ekkor hirtelen valaki odalép mellénk megtörve a varázslatos pillanatot.
- Úristen te ugye Niall Horan vagy a One direction-ból? - üvöltött a fülünkbe egy körülbelül 14 éves szőke lány. A srác felém nézett, hogy most mi legyen. Alig láthatóan megráztam a fejem és halványan elmosolyodtam remélve, hogy veszi a lapot a szőkeség.
- Őő sajnálom, de nem én Josh Holmes vagyok. - mondta a srác.
- De ő itt Mira. - dadogta a lány.
- Nem, engem Sophie Teller-nek hívnak. - mosolyogtam kedvesen. Bár legszívesebben szemközt röhögtem volna.
- Annyira hasonlítotok rájuk. Kiköpött másuk lehetnétek. Ez furcsa, de én.. nem akartam megzavarni a délutánotokat. - azzal hátat fordított és elrohant. Megvártam míg tisztes távolba kerül és hatalmas nevetésben törtem ki. Már a hátamon fetrengtem, amikor a srác fölém hajolt és lágyan megcsókolt.
- De honnan tudtad, hogy erre gondolok? - nevettem fel édesen.
- Nem akartam, hogy elrontsák a délutánunkat és amúgy is észrevettem a fotósokat a bokorba. Gondoltam, hogy a lányt ők küldték így megkönnyítettem a helyzetünket. Talán. - mondta bizonytalanul.
- Szeretlek. - csak ennyit tudtam kinyögni és ajka máris az enyémen volt. Élveztem a helyzetet. Aztán visszafeküdtünk a fűbe. Kis idő után elkezdett csikizni.
- Neeeee haaaaaagyd abba! - fuldoklottam. Sikerült kikászálódni alóla. Gyorsan felpattantam és rohanni kezdtem, de éreztem, hogy egyre közelebb és közelebb ér. Míg el nem kapja a derekam. Megpörgetett a levegőben és letett a földre. Mosolyogva tűrt ki egy kósza tincset a szememből és megcsókolt.
Ekkor hirtelen leszakadt az ég. Az eső hideg volt és kirázott a hideg, de nem bántam, mert végre ott voltam a karjában. Szinte teljesen bőrig áztunk. Rajtunk kívül már senki sem volt a parkban. Mindenki elmenekült az eső elől. Futkoztunk az esőben, élveztük, hogy fiatalok vagyunk, amikor hirtelen elkapott és a földre kerültünk. Fölém került és elvesztem kék szemiben. Annyi szeretet és vágy keringett benne. Nem is számítottam rá amikor újra csikizni kezdett.
- Horan ezt vissza fogod egyszer kapni. - üvöltöttem nevetve. Gyorsan a szám elé kaptam a kezem. Olyan gyorsan történtek a dolgok. A fotósok villám gyorsasággal rohantak meg minket mindenhol csak vakuk kattogtak körülöttünk. Megragadta a kezem és rohanni kezdtünk miközben próbáltuk eltakarni az arcunkat. A ruhám vizes csomóként fonódott a testemre. Sikerült lehagynunk őket és egy szállodába befutnunk. Gyorsan kért egy szobát és felrohantunk.
- Sajnálom.. - kezdtem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése